Pesti Srácok

Csalás miatt börtönbe küldene az ügyészség egy borsodi lelkésznőt

Csalás miatt börtönbe küldene az ügyészség egy borsodi lelkésznőt

Vádat emeltek egy református lelkésznő ellen jelentős, valamint nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt. Az Encsi Járási Ügyészség a büntetlen előéletű vádlottra börtönbüntetés kiszabását indítványozta - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség hétfőn.

A vádlott 2012 decemberétől 2021 márciusáig egy borsodi kistelepülés református egyházközségének lelkipásztora volt - írták. A lelkésznő 2019 augusztusában megkereste egyházközsége képviselőjét, egy másik lelkésznőt, akitől azzal az indokkal, hogy saját vállalkozást szeretne beindítani, 3 millió forint kölcsönt vett fel, majd kért tőle további 2,5 millió forintot. 2020-ban magánszemélyektől vett fel kölcsönöket arra hivatkozva, hogy az életbiztosítását akarja lejárat előtt felszabadítani, illetve a letéti jegyét szeretné kiváltani, több esetben pedig a szolgálati helyén lévő parókia tetőszerkezetének cseréjére, javíttatására kért pénzt. A vádlott rendszeres haszonszerzés céljából összesen 46 millió forintot csalt ki a sértettektől lelkészi hivatását felhasználva, az összegekhez vagy készpénzben jutott hozzá, vagy a sértettek a kért pénzt a bankszámlájára utalták át.

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.