Bő egy héttel a téma felszínre kerülése után a Magyar Hang Kötöttfogás című műsorában is szóba került a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azon döntése, hogy az UEFA és a FIFA szabályainak értelmezése alapján kitiltja a Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókat, zászlókat és drapériákat a magyar válogatott meccseiről – szúrta ki a Mandiner.
Káosz van a nemzetközi labdarúgásban ebben az ügyben, ugye a liberális izéket is cseszegette az UEFA is a világbajnokságon
– mondta a Kötöttfogásban Csintalan Sándor, aki ezután elhozta a műsor dramaturgiai csúcspontját, amikor kijelentette: őt csak az zavarja, hogy “hogy tudunk beletekeredni valamibe, ami nem volt soha”.
Nagy-Magyarország nem volt soha. Mese, ábránd, illúzió, faszság
– jelentette ki az egykori MSZP-s politikus.
Hogyne, anyámat mosta három tenger
– válaszolta Csintalan Dévényi felvetésére.
A történelmi Magyarországot ábrázoló sál viselése azonban továbbra sem lesz tilos. A szövetség a Mandiner megkeresésére elmondta, hogy ha nem cselekedett volna így, azzal az újabb zárt kapus meccset kockáztatta volna. Egyúttal azonban az MLSZ lobbizni is kezdett az európai labdarúgó szövetségénél, hogy módosítsa a vonatkozó szabályokat.
Forrás: Mandiner; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS