Időnként szenzációs játékkal, Kuczora, Győri-Lukács, Klujber, valamint a remekül védő Böde-Bíró vezérletével rendkívül fontos győzelmet aratott a magyar női kézilabda-válogatott Svédország ellen a Debrecenben zajló női olimpiai selejtezőtornán. Lányaink ezzel hatalmas lépést tettek a párizsi olimpiai kvótáért, vasárnap, Japán ellen már a döntetlennel, sőt, akár egy szűk vereséggel is megszerezzük majd az ötkarikás játékokon való indulás jogát.
Amint arról portálunkon is beszámoltunk, tegnap nagy gólarányú győzelemmel kezdtük meg olimpiai selejtezős szereplésünket a Kamerun helyére az utolsó pillanatban beugró Nagy-Britannia ellen. Miután a csoport másik meccsén Svédország magabiztosan legyőzte Japánt, így az a helyzet állt elő a mai találkozó előtt, hogy a háromkoronások már a párizsi repülőjegyért léphettek ma pályára, míg nekünk a győzelem még csak a küszöböt jelentette, amelyen Japán ellen léphetünk majd keresztül, amennyiben győzünk, de legalább döntetlent játszunk a felkelő Nap országa ellen.
Első félidő
Szinte önkívületi állapotban kezdett csapatunk, egyre-másra szereztük a gólokat, így csakhamar elhúztunk: a 7. percben már 4–1, a 10. percben pedig 6–2-re vezettünk. A félidő közepére összekapták magukat a svédek, és sikerült is egyenlíteniük (7–7). Ezután szerencsére ismét magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, és újból egy remek magyar periódus következett. Böde-Bíró Blanka többször is fontos pillanatban hárított, elöl pedig eredményesek tudtunk lenni, különösen Kuczora Csenge volt elemében. Ennek eredményeként a félidő utolsó szakaszában már öt góllal mentünk (15–10), s bár az utolsó szó a svédeké volt, megnyugtató előnnyel vonulhattunk pihenőre (15–11).
Második félidő
Sajnos kissé beragadtunk az elején, és a svédek ezt könyörtelenül ki is használták, pillanatok alatt feljöttek két gólra (15–13). Két gólt még tudtunk szerezni, Vámos Petra és Győri-Lukács Viktória volt eredményes, ám aztán magyar gólcsend következett, aminek eredményeként a 38. percben ismét egyenlített Svédország (17–17). Lélektanilag azonban nagyon jól alakult számunkra a meccs, mert a vezetést nem tudták átvenni a skandinávok, sőt, ismét két–három gólos előnyt tudtunk felépíteni.
Így értünk a mérkőzés hajrájához, amikor Kuczora hetesével 26–23-ra vezettünk, de már csak bő két perc volt hátra. Gyors gólváltás után egy svéd hetessel kettőre csökkent a különbség, ám Győri-Lukács Viktória szélről gyönyörű gólt lőtt, így megnyertük ezt a rendkívül fontos találkozót (28–25). Csapatunk ezzel két forduló után két győzelemmel áll, és vasárnap már a döntetlen, vagy akár egy szoros vereség is elég Japán ellen ahhoz, hogy kijussunk az olimpiára!
Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS