Az egész kontinenstorna-szerepléshez méltó, rendkívül sikeres napot produkáltak úszóink a Rómában zajló Európa-bajnokság medencés versenyeinek zárónapján. Férfi 200 méteres vegyesúszásban Kós Hubert felejthetetlen hajrával aranyérmet nyert! Lányaink is kitettek magukért: Késely Ajna bronzérmes lett 400 női gyorson, és jár a kalapemelés Fábián Bettinának és Jakabos Zsuzsának is!
Három döntőben is érdekeltek voltak úszóink a római kontinenstorna utolsó medencés versenynapján. A férfiaknál Kós Hubert jutott a fináléba 200 vegyesen, női versenyzőink közül pedig Késely Ajna, Fábián Bettina és Jakabos Zsuzsanna úszhatott döntőt.
Kós Hubert nagyon készült a mai döntőre, hiszen mindenképpen szerette volna éremmel zárni római szereplését. Kós jól kezdett, ám a mellette lévő pályán úszó portugál Lopes megelőzte őt és közel fél testhossz előnybe is került honfitársunkkal szemben. Kós azonban az utolsó ötvenre fordulva fergeteges hajrába kezdett. Karcsapásról karcsapásra közelebb került Lopeshez, sőt, az utolsó méterekre érve bőven le is előzte. Eközben a szintén nagyot hajrázó olasz Razzetti lett Kós fő vetélytársa, aki szintén lehagyta Lopest, de Kóst ma nem lehetett utolérni! Nagyszerű teljesítménnyel aranyérmes lett, amellyel ötre növelte a magyar úszóválogatott medencés aranyérmeinek számát. A dobogó második fokára Razzetti állhatott, míg a bronzérmet végül Lopes nyakába akasztották.
A női döntők közül elsőként Jakabos Zsuzsanna úszott 200 méteres pillangón. Jakabos Zsuzsa szintén remekül hajrázott, így végül a gyengébb kezdése után beért az előkelő ötödik helyre! A szám Európa-bajnoka a bosnyák Lana Pudar lett. A 400 méteres női gyors döntőjét duplán is várhattuk, hiszen két magyar lány is ott volt a legjobbak között. Késely Ajna és Fábián Bettina egyaránt nagyszerűen úszott végig, s bár a két éllovas, a német Gose és az olasz Quadarella különmeccsébe nem tudtak beleszólni, ragyogó hajrával megszerezték a harmadik és a negyedik helyet, egy újabb éremmel gazdagodott tehát csapatunk amúgy is fénylő római kollekciója, amely végül tizenöt darabosra hízott!
A medencés úszóversenyek ezzel véget is értek a római kontinensbajnokságon, de érdemes lesz továbbra is követni a történéseket, mert a holnap kezdődő nyílt vízi versenyeken is lesznek még magyar indulók.
Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS