Pesti Srácok

Csökkent a halálesetek napi száma Nagy-Britanniában

Csökkent a halálesetek napi száma Nagy-Britanniában

A vasárnap ismertetett legfrissebb adatok szerint egy nap alatt több, mint hatszázzal emelkedett ugyan az új típusú koronavírus okozta betegség nagy-britanniai halálos áldozatainak száma, de ez jelentős csökkenés az egy nappal korábbi 703-hoz képest. Egy tekintélyes londoni járványtani professzor szerint, már vannak bizonyos jelek arra, hogy a korlátozó intézkedések lassítják a járvány terjedését.

Az állami egészségügyi szolgálat (NHS) vasárnap délutáni tájékoztatása szerint, szombat estig 4934-en haltak meg Nagy-Britanniában a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 járványban. Ez azt jelenti, hogy a szombat este zárult 24 órában 621 beteg halt meg.

Az NHS mindennap az előző estig beérkezett halálozási adatokat ismerteti annak érdekében, hogy teljeskörű és pontos adatokkal tudjon szolgálni.

A vasárnap bejelentett 621 haláleset 82-vel kevesebb az előző 24 óra halálozási számánál. Szombaton az egészségügyi szolgálat 703 beteg haláláról számolt be; ez volt az eddigi legnagyobb napi halálozási szám a brit adatok rendszeres közlésének kezdete óta.

PestiSracok facebook image

Robert Cuffe, a BBC News brit közszolgálati hírtelevízió statisztikai szolgálatának vezetője szerint, már a szombaton ismertetett előző napi emelkedés is elmaradt az eddigi modellszámításokban valószínűsített ütemtől. E számítások ugyanis arra vallanak, hogy a halálozások száma a görbe jelenlegi szakaszában három és fél naponta megkétszereződik, ez viszont azt jelentette volna, hogy e modell alapján a péntek este zárult 24 órában 800-an haltak volna meg.

Neil Ferguson, a neves londoni Imperial College egyetem járványtan-professzora - akinek vírusterjedési modellszámításait a brit kormány alapvető fontosságú tudományos forrásként használja a Covid-19 járvány elleni stratégia kidolgozásához - a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: már vannak bizonyos jelek arra, hogy a korlátozó intézkedések lassítják a járvány terjedését.

Kijelentette: várakozása szerint a következő egy hétben e lassulás már markánsabban érzékelhető lesz, az új nagy-britanniai fertőzések száma hét-tíz napon belül tetőzhet. Ferguson professzor szerint most az a kritikus fontosságú tényező, hogy utána milyen gyorsan indul lefelé az új esetek számát jelző görbe.

Hozzátette: a modellszámítások azt mutatják, hogy a jelenlegi hatósági intézkedések mellett hétezer és valamivel több, mint 20 ezer között lesz a Covid-19 járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója minapi sajtóértekezletén kijelentette: ha a nagy-britanniai járvány halálos áldozatainak számát sikerül 20 ezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne.

A brit egészségügyi minisztérium beszámolója alapján vasárnapig az előző napi 41 903-ról 47 806-ra emelkedett azoknak a száma, akiknek szervezetében kimutatták az új koronavírust. Nagy-Britanniában vasárnapig több, mint 195 ezer szűrést végeztek; ez 12 ezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál. A brit kormány a napi szűrések számát április végéig százezerre akarja emelni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.