Pesti Srácok

Csökkent a munkahelyi balesetek száma Magyarországon

Csökkent a munkahelyi balesetek száma Magyarországon

Az idei első fél évben az előző év azonos időszakával összevetve tizenhárom százalékkal csökkent a munkabalesetek száma Magyarországon. Az első fél évben száz esetben bírságoltak meg munkáltatókat, a kiszabott büntetések összege 58,3 millió forint volt, míg egy évvel korábban 70,1 millió – írta pénteken a Világgazdaság az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) munkavédelmi főosztályának adataira hivatkozva.

Mint írták, januártól júniusig 9706 olyan munkabaleset történt, amelynek három munkanapot meghaladó munkaképtelenség volt a következménye, vagy halállal végződött, egy évvel korábban pedig 11 151 ilyen esetről tudott az ITM. Halálos kimenetelű munkabaleset az idei első fél évben huszonkilenc történt, tavaly harminckettő. Csonkolásos munkabaleset 122 volt az első hat hónapban, ami 1,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest. A szaktárca a Világgazdaság megkeresésére azt válaszolta: a koronavírus-járvány hatott a balesetek számának alakulására is. A cikk szerint a legtöbb tragikus, halállal végződő baleset Veszprém megyében volt, itt négyen vesztették életüket munkavégzés közben. A legtöbb balesetet Budapesten és Pest megyében rögzítették. A két területről a cégek több, mint 2400 esetet jelentettek a hatóságnak. A munkabalesetek szempontjából Nógrád megye a legbiztonságosabb.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.