Pesti Srácok

Csúcsra pörgő gyurcsányi képmutatás: kórházbezárásokkal riogat a DK

Csúcsra pörgő gyurcsányi képmutatás: kórházbezárásokkal riogat a DK

A Gyurcsány-párt arra szólította fel a kormányt, hogy árulja el, tervez-e kórházbezárásokat, és ha igen, akkor mely intézményeket készül bezárni. Tették mindezt olyan magabiztos képmutatással, mintha a kórházbezárások és az egészségügyi dolgozók tömeges elbocsátása éppenséggel nem a Gyurcsány-kormányok idején történt volna meg.

Az MSZP-ből technikásan átigazolt Szakács Lászlóra bízta ezúttal Gyurcsány, hogy online sajtótájékoztató keretében aggódjon, amiért a Népszava közlése szerint szerint 60–70 városi kórház veszítheti el a jövőben a gazdasági önállóságát azáltal, hogy ezeknek az intézményeknek a gazdálkodását a kijelölt centrumkórházak, a megyei kórházak fogják majd irányítani. Az ellenzéki képviselőjelölt kijelentette, hogy az érintett kórházak sokkal rosszabbul fognak működni, mint most, és a kormány többet be is zárathat közülük, "méghozzá a saját maga által okozott helyzetre hivatkozva".

– fogalmazta meg szemrebbenés nélkül a legújabb gyurcsányista kampányüzenetet Szakács László.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.