Egyre hangosabban és egyre szemtelenebbül próbálja mosdatni a magyar emberek százait meggyilkoló, Trianonnak megágyazó Tanácsköztársaság rémtetteit a balliberális-neokommunista média. Ezúttal a Mérce közölt újabb részletet Csunderlik Péter kommunista propagandakönyvéből, amely fölidézi, mennyire örültek a kis proletárgyerekek, hogy száz évvel ezelőtt végre megnyitották előttük a Margitszigetet. Csunderlik azt is írja a könyvében: Szamuely Tibor valójában nem is volt vérszomjas.
Lassan minden napra jut egy bicskanyitogató, vörösterror-mosdató írás valamelyik balliberált oldalon. Néhány napja a HVG-n jelent meg egy anyag Csunderlik Péter neobolsevik történész tollából, aki azzal próbálta jobb színben föltüntetni a 133 napos vörös rémuralom terrorista vezetőit, hogy lám-lám, még Kodállyal és Bartókkal is kezet fogtak. Értsd: nem is lehettek olyan pokolfajzatok, mint amilyennek a gonosz horthysta „ellenforradalmi propaganda” láttatni próbálta őket utóbb. Ezt a Csunderlik-opust Aristo már alaposan kivesézte, ezért erre most bővebben nem is térnék ki.
Tegnap délután viszont a Mérce közölt egy újabb Tanácsköztársaság-fényező részletet Csunderlik propagandakönyvéből. (A szóban forgó kötet a Kérdések és válaszok 1918-1919-ről címet viseli, és mi is foglalkoztunk már vele, például: ITT. Csunderlik mellett Egry Gábor, Fodor János, Emily Gioielli és Hajdu Tibor a szerzője.) A Mérce-cikk Ma 100 éve léphetünk be ingyen a Margitszigetre! címmel indult útjára, és már a felkiáltójelből sejthető, milyen lelkesült píáranyagba botlott a gyanútlan olvasó. Aztán az első mondatok nem is okoznak csalódást:
A Tanácsköztársaság emlékezetét a mai napig, és egyre inkább az ellenforradalmi időszakban megalapozott propaganda határozza meg. A Tanácsköztársaságot gyalázó ellenforradalmi propagandakiadványokban előszeretettel emlegették föl, hogy miután Kun Béla a Szilágyságból Budapestre hozatta a családját, szerelmes verseket írogató húga, a molett Kun Irén esténként „Arany János öreg tölgyfái között” sétált a Margit-szigeten szüleivel, mutatva ezzel, hogy hová jutott Arany János óta a világ. Arról persze rendre megfeledkeztek a gyalázkodó pamfletek, hogy nemcsak a Kun család vette birtokba a Margit-szigetet, de az addig a szigetre a lábukat be nem tevő proletárok is.
Tehát Csunderlik szerint szegény Kun Béláékat „gyalázták” az „ellenforradalmi propagandakiadványok”. Aha. Ennyi talán elég is lett volna a „remekműből”, hiszen drágább az időnk annál, hogy ilyen bolsevik-siratókra fecséreljük. De mazochizmusból továbbolvastuk. Csunderlik fölidézte: az 1918-1919-es forradalmak előtt belépődíjat kellett fizetnie, aki meg akarta látogatni a Margitszigetet. Majd lelkendezve fölidézi:
Az addig zárt magánkerteket és a Margit-szigetet ellepő gyerekekről, akiknek zsömléket osztottak és lekvárevőversenyt rendeztek, lelkesen tudósított nemcsak a Vörös Riport Film híradója, de a proletárdiktatúra ekkori békés heteiben még működő és a Tanácsköztársaságot támogató polgári sajtó is. A kirendelt katonazenekarok természetesen a Marseillaise-t és az Internacionálét játszották a sziget megnyitásának ünnepén, amely a Tanácsköztársaság rövid történetének egyik legnagyobb propagandarendezvénye volt – amikor nem vér folyt, hanem lekvár. Nem is szívesen emlékeztek erre az ellenforradalmi korszak entellektüeljei és propagandistái.
Hát de jó is lehetett, édes Istenem! Megnyitották a szigetet a kis proligyerekek előtt! Zsömleosztás, lekvárevőverseny… Bár ezt a csodás eseményt az ellenforradalmi propagandisták megpróbálták eltitkolni a világ nyilvánossága elől – Csunderlik most föllebbenti a fátylat a csalárdságról!
Azért halkan jelezném Csunderliknek: e sorok írójának még a módszerváltás előtt nagyon is a fejébe verték az általános iskolában, hogy azért volt szuper a Tanácsköztársaság, mert megnyitották a Margitszigetet a prolik előtt, és mert végre elvették mindenkitől, amije volt, és odaadták szintén a proliknak. Szóval csak annyit akarok ezzel mondani:
A Csunderlik-féle patkányköztársaság-mosdató mese nem új, hanem éppenséggel több évtizedes. Ezt az agitációs-propagandaszart tömték a fejünkbe négy évtizedig, és 1990-ben azt reméltük, végre elzavarhatjuk a magyar közéletből a komcsi propagandistákat és az egyéb bolsevik ülepnyalókat. Sajnos, tévedtünk.
Egy rövid bekezdést azért megér a neokommunista Mérce is, amely egy kis keretes írást, egy „vörös farkincát” biggyesztett Csunderlik píárcikkébe. Ebben közlik: ők ugyan nem értenek egyet a Tanácsköztársaság „egyes módszereivel”, ám „fontos a megértés és számvetés szándékával emlékeznünk, hogy ellentartsunk az emlékezetet uraló hazug (szélső)jobboldali mítoszoknak”. Ők, mármint a Mérce, ugyanis „a jobboldali propagandával szemben” nem kívánnak „tömeggyilkosokból hősöket, vesztesekből bűnbakokat gyártani”. Hát, rég olvastam ennél színvonaltalanabb komcsi-mosdató magyarázkodást…
Szamuely nem volt vérszomjas…
Csunderlik Péter neve talán onnan is ismerős lehet olvasóinknak, hogy Szamuely Tibort, a „patkányköztársaság” véreskezű népbiztosát próbálta mentegetni a már említett könyvében. Szerinte ugyanis Szamuely „nem volt vérszomjas”, és nem igazán helytálló „vörös terrorról” beszélni. A kötetben egyébként azt is képesek voltak papírra vetni, hogy a nemi erőszak éppenséggel az osztályharc részeként is értelmezhető…
Ezzel szemben tény, hogy Szamuely az általa vezetett vörös terrorista különítményeseivel, a Lenin-fiúkkal együtt legkevesebb 590 embert gyilkolt meg országszerte: Kalocsán például 128 embert lőttek agyon, akasztottak föl vagy kínoztak halálra. Csunderliknek eközben volt képe azt fejtegetni, hogy ez a Szamuely nem volt vérszomjas, vagy hogy egy tetten ért betörő lelövését nem szabadna az áldozati számhoz hozzáadni. Meg olyat is írt Csunderlik, hogy Arthur Koestler írót is megfagyiztatta Szamuely. Továbbá:
Ha Szamuely tényleg egy őrjöngő állat volt (ahogy 1919 után ábrázolták), akkor miért bízták rá a proletárgyermekek balatoni üdültetésének megszervezését (amelyről 1919 után nem emlékeztek meg)? Ha ezeket a kérdéseket felvetni relativizálás, akkor tényleg ezt csinálom.
Maga Szamuely Tibor egyébként 1918 májusában ezt írta a Szociális Forradalom című lapba:
[A burzsoáziánál] százszor rosszabbak, ezerszer kegyetlenebbek, könyörtelenebbek és vérszívóbb vadak leszünk, amikor ellenségeinkkel kell végeznünk! […] burzsoák hullahegyein, lerombolt palotáin feldúlt birtokain keresztül vezet az út.
1919-es győri beszéde sem volt barátságosabb:
A hatalom a mi kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. […] A vértől nem kell félni.
Vicces vagy inkább tragikus: még maga a tömeggyilkos vörös terrorista is elfogulatlanabb, hitelesebb képet fest magáról, mint az őt és a komcsik rémuralmát mentegető neobolsi „történész”… Egy halk költői kérdés a végére: a kommunista diktatúra bűneinek tagadása, rémtetteinek kisebbítése véletlenül nem bűncselekmény Magyarországon?
Facebook
Twitter
YouTube
RSS