Miközben az országban nagyon sokan számolgatnak, tervezgetnek az új rezsiszabályok miatt, az ellenzék másképp foglalkozik a rezsikérdéssel, ezt pedig a Karantén sem hagyhatta szó nélkül. A baloldal ugyanis egészen más megoldáscsokorral jelentkezik ilyenkor: a hazugság, pánikkeltés, hergelés és csúsztatás sokkal jobban illik a portfóliójukba, mint az értelmes beszéd. Harangozó Tamás, az MSZP egyik megmaradt takaréklángelméje is beállt a sorba, ahogy most szinte az össze ellenzéki politikus, aki nem tud másról beszélni. Harangozó harsányan rukkolt ki a hagymázas bolondságokkal az ellenzéki ATV-ben, de olyan zavaros ökörségeket sikerült összehordania, amibe a műsor gazdája is bele kellett, hogy szóljon. A szocialista politikus már az atomerőmű működésével sem volt teljesen tisztában, az árképzéssel pedig főleg nem, így jobb híján maradt az ordítozás és az orbánozás. A Karantén azonban természetesen nem állt meg Bimmbamm Tominál, akit a hét bunkójának neveztünk ki, hiszen a DK is bejelentkezett, Kálmán Olga pedig most sem hazudtolta meg magát. A függetlenséget és az objektivitást nyomokban sem tartalmazó kommunista fröcsögést biztos örömmel vették a Szemlőhegyen, a magyar emberek azonban a belüket is kiokádják az ilyen és ehhez hasonló tartalmakat látva és hallva. A várandós Donáth Anna is szerepet kapott adásunkban, aki olyan erős gyűlölettel érkezett a kamerák elé, hogy csak azt kívánhattuk neki, kicsit vonuljon vissza, foglalkozzon születendő gyermekével, próbáljon a nyugalomra koncentrálni. Végül nem felejtettük el a Jobbik újabb nagy húzását, hiszen a puccskirálynő, Potocskáné egy üres placcon harsogta világgá, hogy milyen sokan jöttek el a párt által felállított kata-pontokra, ahol a Jobbik ingyen ad tanácsot az embereknek. Látható, hogy Jakab Péter szintjét nehéz alulmúlni, de a szorgalommal nincs gond a krumplikirály utódainál sem. Nézzétek most is a Karantént és most se felejtsétek el végignézni az adást, hiszen van bejelentenivalónk is!
A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS