Rendszerváltásunk és a mai idők sajátosságát is mutatja, hogy nem mi pereljük be a magukat átmentő hálózati embereket, hanem ők minket. Éppen így történt ez 2020-ban, amikor így sodorta össze az élet a PS főmunkatársát és Czeglédy Csabát. Utóbbi képviselte a tavaly elhunyt Fodros Istvánt, akit a nyolcvanas években ismert meg az ország – főleg botrányos ügyeiről. Fodros úr zokon vette, hogy a hálózat tagjának neveztük a cikkünkben. De ezen végül nem kellett változtatnunk – kisebb győzelemmel ért fel, hogy végül visszaléptek és csak egy közleményt kellett elhelyeznünk az írásban. Igen, mert a hálózat embereivel és magával a hálózattal szemben ez is egy kisebb siker. Akkor is, ha keserédes. Publicisztika.
Tavaly ismertem meg Czeglédy Csabát személyesen. Természetesen a bíróságon. Merthogy a néhai Fodros István beperelte a PS-t a cikkemért. Már a Markó utcai bejutásom is szürreális volt. Az alulinformált őrök elküldtek, merthogy itt ilyen ügy nincs, menjek a másik bejárathoz. Aztán megláttam magát Fodrost. Pont olyan kalapban, amilyen nekem is van. Akkor csak jó helyre jöttem. Megyek utána. Hatósági igazolványa van vagy BM-es, mit tudom én, felmutatja, ismerik, simán bemegy, engem kérdezgetnek.
Bent az ügyvédünk vár, meg Czeglédy, meg persze Fodros. Czeglédy emberi, mellém lép és kedélyeskedik: nagy tisztelőm, olvassa a sorozatomat. „Igen, gondolom, nagyítóval” – vigyorgok rá gúnyosan [ugye, hogy mit perelhetnek be esetleg],
„Nem, nem” – ellenkezik, „nagyon érdekel a rendszerváltás, meg a nyolcvanas évek”. „Gondolom”, gondolom, „hiszen nekik dolgozol. Azoknak, akikről írok.” [Lehet, hogy nem ezt gondoltam, de olyan film noir-os utólag így látni.]
Bemennek nélkülem a kicsi terembe. Várok, kicsit izgulok, hálózati embernek, sőt, hálózati személynek neveztem, amikor – azt hiszem, új információkkal – megírtam elképesztően sötét életrajzát. Ez volt a tét, hogy bizonyítani tudjam, mire alapoztam.
A többi, amin rugózott – hogy őt nem elküldték az Autoimpextől, hanem betegállományba ment, vagy hogy „csak” felvették a szovjet iskolába, végül nem fejezte be –, tipikus szőrszálhasogatás. A lényeg, hogy behívtak engem is, és a bírónőnek elmondtam, mit mire alapoztam. Vegyük csak a kezdeti részt:
„Fodros 1970 és 1974 között a kommunista Demokratikus Ifjúsági Világszövetség (DIVSZ) protokollfőnökeként »kezdte« [a DIVSZ a KGB egyik fedőszervezete volt], majd 1980-ig a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalánál dolgozott. Ezt követően négy évig Moszkvában, a szocialista országok alkotta Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) sajtóosztályán volt, onnan ejtőernyőzött a Magyar Média igazgatói székébe – megfelelő ember a megfelelő helyre. Közben Moszkvában elvégezte a diplomáciai akadémiát.”
Ezután jött a Magyar Média, a hírhedt szépségkirálynő-választás, a visszaélések, a fenyegetések és Molnár Csilla halála, majd az Autoimpex, ott újabb botrányok, ezután onnan is elküldték [pardon, betegszabadságra ment], ezután még megpróbálta magának megszerezni Füst Milán értékes lakását [újabb botrány], majd pletykalapokat indított (Pszt!), amellyel kivette a részét a médiaháborúból. [Ők nevezték Jeszenszky Gézát kettős ügynöknek minden bizonyíték nélkül. Amiért a külügyminiszter persze be is perelte őket. De erről majd máskor.]
Majd diplomata lett – bár ugye saját állítása szerint nem végezte el a moszkvai akadémiát –, egy a különböző afrikai országokba delegált kamu-nagykövetek közül, és közben – és ez az igazi szégyen – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
Ebből lett a balhé [tudtam meg később, de reméltem is], ezt is írtam a címbe, mert azért az én gyomrom sem bír megemészteni mindent, hogy a Fodrost – akiről mindenki tudta belül, hogy kicsoda, ugyanis „csak” Gazsó L. Ferenc és szegény Zelei Miklós két remek könyvet írtak a nyolcvanas évek végén a mocskos ügyeiről, nem beszélve a rengeteg cikkről – egyszerűen odatették docensnek. Nyilván a haverok, a BM, talán a hálózat, teljesen mindegy.
Én meg 2020-ban ott álltam a bíróságon, hogy bebizonyítsam az igazat. Nem az igazamat, hanem az igazat. Ott ült ez az apró, de fantasztikus kapcsolatokkal bíró öregember, nagyon is barátságosan, és ha rá és magamra néztem volna kívülről, fentről vagy a bírónő szemével, azt kérdeztem volna: hát miért nem hagyja békén a bácsit ez a propagandista?
De én pontosan tudtam, hogy egyrészt nem vagyok propagandista, másrészt, aki ott üldögél, az egy nagyon-nagyon veszélyes ember, de valahogy meg kellett magyaráznom, hogy a pályafutását ismerve miért is írtam róla, hogy hálózati személy. Merthogy ezt írtam. Nem hálózati embert, amit mindig szoktam, hanem hálózati személyt. Szóval elkövettem egy hibát.
De sikerült. Nyugodt voltam és higgadt, mintha megszállt volna valami (vagy valaki), néztem, ahogyan elfogynak az érveik és jó érzés volt. Igaz, korábban számtalan cikkbe, de a könyvembe is beleírtam (Fodros abban is szerepel), hogy a hálózati embereket nem a beszervezett személyekre értem. Hogyan is érteném? Itt nemcsak a beszervezett emberekről van szó. Hanem azokról is, akik bizalmi munkákban dolgoztak, a nómenklatúra tagjai voltak vagy azokhoz közel álló emberek – szóval olyanok, mint Fodros.
„Az, hogy Fodros úr KGB-s volt-e, senki sem tudja bizonyítani, esetleg ő vagy a moszkvai levéltár, de én ilyet nem is állítottam” – valahogy így mondtam, és közben figyeltem Fodros István arcát. Semmilyen érzelem nem volt rajta. Sem gúny, sem felháborodás.
A lényeg, hogy addig beszéltem, amíg a végén már Czeglédynek sem jutott szó. Ott ült és hallgatott. Szerintem szokatlan érzés lehetett neki. Fodros közben zavartan nézegette az előtte lévő papírjait, majd átadta a bírónőnek a munkakönyvét, amit az ügyvédünk elkért. Kiderült, hogy több szovjet kitüntetést megkapott és az is – amit addig senki sem tudott –, hogy munkásőr is volt.
Akkor láttam meg a bíró arcán a változást. Valahogy mintha megértette volna, miről van szó. Mozdulataival azt érzékeltette, hogy most ő mit tegyen?
Kimentem. Fodros annyit kért, hogy jelenjen meg a cikk elején az ő közleménye, miszerint ő átment az átvilágításon, stb. Senki sem állította, hogy nem ment át. Pontosan ismerem az átvilágítások rendszerét. Simán átment rajta még Hahn Péter titkos munkatárs is, mert hivatalosan nem a III/III.-nak dolgozott, bár nekik is besegített Moszkvában… Fodrosról gondoltam, hogy átmegy, mert ha esetleg bárkinek is dolgozott volna, arról úgysem maradt volna nyom az állambiztonsági levéltárban. Legalábbis nem a magyarban.
Beleírtuk. Megkönnyebbültem.
Aztán ősszel elvesztettük Zelei Miklóst, akivel Fodrosról is sokat beszélgettem és aki rengeteget harcolt a Fodroshoz hasonló alakok ellen. Olyan történeteket mesélt róla, amiket én már nem írhattam le, de ő első kézből tudta. Lehet, hogy egyszer majd megírom.
Decemberben meg írt az ügyvédünk, hogy Fodros is meghalt. Semmit sem éreztem. Bent a bíróságon rendes volt, tegezett, majd azt mondta a végén – szürreális –, hogy „ha kell valami, hívjam csak fel”. Szóval, ha kérdésem van.
Gondolkodtam, hogy megírjam-e ezt az egészet, de úgy döntöttem, meg kell írnom. Tartozom ennyivel az igazságnak. És nem árt kiegyenlíteni a mérleget: Fodrost az összes létező portál docensként, diplomataként búcsúztatta. Pedig nem az volt, hanem egy, a hatalmával a rendszerváltozás előtt és után is visszaélő hálózati ember. Legyen neki könnyű a föld.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS