Pesti Srácok

Czomba Sándor: több mint hatmilliárd forintból indul a vállalkozóvá válást elősegítő program

Czomba Sándor: több mint hatmilliárd forintból indul a vállalkozóvá válást elősegítő program

A kormány a háború és az elhibázott szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz azért, hogy megvédje a családokat, a nyugdíjasokat és a munkahelyeket. A kormány 2010 óta számos lépést tett a bérek emelése és a foglalkoztatás növelése érdekében, így mára 1 millióval dolgoznak többen.

A munkahelyek megvédése és a foglalkoztatottak számának további növelése érdekében a kormány júniustól 6 milliárd forintos kerettel, hazai forrásból elindítja a Vállalkozó Start II. Programot. A támogatás keretében az induló egyéni, vagy mikrovállalkozásnak minősülő társas vállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást kezdeti költségeik fedezése és versenyképességük növelése érdekében. A program segítségével több mint ezer vállalkozás jöhet létre.

A támogatásra olyan, piacképes ötlettel rendelkező magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik Magyarország területén új vállalkozás indításával önfoglalkoztatóvá kívánnak válni. A belépési feltételeket teljesítők 90 órás vállalkozói képzésben és 6 órás konzultációban részesülnek. Az érintettek a képzést követően, részletesen kidolgozott üzleti tervük elfogadása után alapíthatják meg vállalkozásukat, melynek kezdeti költségeire legfeljebb 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak. A támogatást bérjellegű kiadásaik fedezésére, versenyképességük növelését szolgáló beszerzésekre és szolgáltatások igénybevételére használhatják fel a pályázók. A támogatott vállalkozók vállalják, hogy vállalkozásuk működtetésében legalább 2 évig személyesen részt vesznek és igénybe veszik az OFA Nonprofit Kft. munkatársai által nyújtott mentorálási szolgáltatást.

A programhoz kapcsolódó regisztrációs felület 2023. augusztus 1-én indul, érdeklődni pedig már június 1-től lehet az OFA Nonprofit Kft. elérhetőségein keresztül.

Forrás: Gazdaságfejlesztési Minisztérium; Fotó: MTI/Kovács Tamás
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?