
Két hetet sem állhatott a Béke Királynője szobra a Bács-Kiskun vármegyei Dunavecse körforgalomjában, máris vandalizmus áldozata lett. A szobrot május 6-án, dr. Bábel Balázs érsek szentelte fel. Jogosan tehetjük fel itt a kérdést: ki és miért tette? De itt most nem ez a legfontosabb szempont, hanem az, hogy a gonosz mindig ott támad és azt bántja, akitől a legjobban fél.
Persze mondhatnánk azt is, hogy ez “teljesen normális”, hiszen mindenhol történnek ilyesfajta rongálások, de ennek itt sokkal nagyobb jelentősége van. Szimbolikus erővel bír egy olyan időben, amikor egy kontinens vágyik arra, hogy a háború befejeződjön, és végre újra békesség legyen. A szobor teljesen megrongálódott, csupán egy keze maradt épen. A szükséges intézkedéseket a közösség megtette, rendőrségi eljárás indult a tettes vagy tettesek ellen.

A Béke Királynője szobra a felavatás napján /Fotó: Neugebauer Viktor
Szerkesztőségünk ma reggel ezeket a képeket kapta a helyszínről:
Amikor 1980-ban Medjugorjében megjelent a Szűzanya úgy mutatkozott be a hat látnoknak, hogy ő a Béke Királynője, és legfőbb üzenete is az volt – mind a mai napig, hogy Mir, Mir, Mir – magyarul: Béke, Béke, Béke. Érdekes párhuzamot lehet itt húzni. Úgy, ahogy az orosz bombák robbantják szét az ukrán házakat, úgy tört darabjaira a szobor.
Lukácsi Ilona
2023-05-22 at 10:26
Feketemacska hozzászólóval értek egyet. Egyébként nagyon szomorú, hogy ezt a megoldást választotta vagy választották a nemtetszés kinyílvánítására. Ha mindenki lerombolná, ami neki nem tetszik, nem túl sok minden maradna meg ebben az országban.
Vécsey Annamária
2023-05-21 at 19:21
Nagyon szomorú történés, sivár lélekre vall! ?
A három pásztor gyerek Fatimában volt, akiknek hat alkalommal jelent meg a Szűzanya 1917-ben és a világtól megtérést és a bűneink engesztelését kérte.
Medjugorjéban valóban hat látnoknak jelent meg a Szűzanya, mint a Béke Királynője, négy lány és két fiúnak
1980-ban. ?? A jelenések jelenleg is tartanak.
Egon samu
2023-05-19 at 21:29
A háborúpárti agyhalottak között található(k) a tettes(ek)…
sanyi05
2023-05-19 at 19:24
három pásztorgyereknek, nem hat látnoknak!
Rózsa
2023-05-19 at 18:42
A szobor nem összetört csak úgy magától, hanem vandálok összetörték. Amit mindig is megtesznek, ha szépet látnak. Tipikus kommunista módszer, csak rongálni szeretnek, a szépet ki nem állhatják.
Orientál
2023-05-19 at 18:26
Sajnos egyre több kegyetlen keresztényellenes balliberális zöld tehát kommunista fasiszta merénylet történik a keresztény vallás ellen, hit ellen ,ez csak egy féle ,ja meg a muszlim migránsok betelepítésük is ilyen.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-05-19 at 16:18
Lehetett volna írni, hogy úgy, ahogy az ukroNáci/NATO rakéták robbantják szét a Donbaszi, és Luhanszki civilek házait, úgy tört darabjaira ez a szobor! Így hitelesebb, mert az orosz szándékosan, nem gyilkolja saját testvéreit, mint az ukroNácik teszik!!
Feketemacska
2023-05-19 at 12:41
Egy ilyen szép, üreges belsejű (!), fehér, légies szobor nem körforgalomba való ! Energetikai szempontból támadott, nagyon rossz helyre került, ráadásul alulról megvilágítottan, ami sötétben még ijesztő is lehet egy fáradt, ideges, egzaltált embernek. Az sem normális, hogy kisebb méretű, könnyen eltávolítható (nem betonozták egymáshoz, csak úgy odaömlesztették) kövekkel vették körül, ami megkönnyíti a rombolást. Az eddig leírt körülmények folytán “szinte felhívás volt egy keringőre” a helyzet. Ez volt az érzésem már akkor, amikor dr. Bábel Balázs érsek úr általi felavatási videó részletet láttam valamelyik Tv híradóban. (Nem értettem, hogy hogyan vállalhatta be az adott körülmények között a szobor felszentelését.) A szobor öntőformája még biztosan megvan az alkotójánál. Újra kell öntetni, csak most már betonból és bevasalt alapzatra kell rögzíteni egy méltóbb helyen felállítva ! A háta mögött (szobrot védő rész) építmény, vastagabb törzsű fa, vagy dombocska legyen, lehetőleg. Igaz, hogy ilyen módon drágább a szobor elkészítése, szállítása és felállítása, de megéri, ha belegondolunk a céljába és az időtállóságába, fenntarthatóságába.
2 ÉNAKI
2023-05-19 at 12:40
Ezt a háboŕmrús párti baloldal művelte. Tőrjön el mind a két keze,ezek banditák.
Gijutsushi
2023-05-19 at 11:51
Biztos, hogy nem arab vagy n!gger vagy ukrán “menekültek” voltak! C!gányok szóba se jöhetnek!
odu
2023-05-19 at 10:29
Hát nemtomm, mivel a Szűzanya Magyarország Királynője Szt. István óta /egyesek szerint még régebben/ ezt inkább Haza és vallás ellenes támadásnak tippelném.Esetleg lehet hétköznapi, beteg vandál elmékkel van dolgunk.
Cuki
2023-05-19 at 10:06
Gyöngyösön, a ’90es években állítottak egy szobrot, amit még az nap éjszaka szétvertek.
a polgi akkor egy táblát tett ki: Mi akartunk szépet ennek a városnak!