Pesti Srácok

Dárdai Pál marad a következő idényben is a Hertha vezetőedzője

Dárdai Pál marad a következő idényben is a Hertha vezetőedzője

Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Hertha BSC a hivatalos Facebook-oldalán bejelentette: a következő idényben is Dárdai Pál lesz a csapat vezetőedzője. A döntést először a klub vasárnapi taggyűlésén az ügyvezető, Carsten Schmidt hozta nyilvánosságra – számolt be a nemzetisport.hu.

A Hertha BSC lerövidítette Dárdai Pál szabadságát. Csupán három hét pihenő jut idén nyáron a magyar szakembernek, aki ezt vélhetően egy cseppet sem bánja: az utánpótlás helyett a következő idényben is az első csapat vezetőedzőjeként dolgozhat majd. A döntést vasárnap hozta nyilvánosságra a berlini klub, amely az előző idény utolsó előtti fordulójában vívta ki bennmaradását a német élvonalban. Dárdai január 25-i kinevezését követően tizenhat bajnokin tizennyolc pontot szerzett a csapattal, amely végül a tabella tizennegyedik helyén végzett.

Mindezt úgy, hogy a megbízatás utáni heteket a pokolian nehéz sorsolás, a hajrát pedig a csapat koronavírusos megbetegedések miatt elrendelt házi karanténja, és az ezt követően besűrűsödött menetrend is nehezítette. A Hertha átmeneti sportigazgatója, Arne Friedrich, a posztot nyártól betöltő Fredi Bobic, valamint Carsten Schmidt ügyvezető is támogatta Dárdai maradását. A lap információi szerint a végső igent a magyar tréner újabb kinevezésre a klubban kétharmados tulajdonrészt birtokló Lars Windhorst mondhatta ki.

Forrás: nemzetisport.hu; Fotó: MTI/AP/DPA/Thomas Frey

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.