hertha bsc
Váratlanul elhunyt Dárdai Pál főnöke, a Hertha BSC 43 éves elnöke
Váratlanul elhunyt Kay Bernstein, a Dárdai Pált vezetőedzőként, három fiát pedig játékosként foglalkoztató német Hertha BSC labdarúgóklub elnöke.Újra Dárdai Pál irányítja a Hertha BSC-t
A berlini klub vasárnap jelentette be, hogy azonnali hatállyal szerződést bontott Sandro Schwarz-cal, akinek a helyét a szezon végéig a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya veszi át.Dárdai Pált azonnali hatállyal menesztette a Hertha BSC
A Hertha BSC irányítói azonnali hatállyal felmentették a labdarúgócsapat vezetőedzőjét, Dárdai Pált, akinek a munkáját az idény végéig Tayfun Korkut veszi át. A 45 éves magyar szakember - a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya - januárban ült le másodszor a gárda kispadjára, miután 2015 és 2019 között már irányította az első csapatot. A szezon végén sikerült kiharcolnia az együttessel a bennmaradást.Boateng neki akart menni Dárdainak a Hertha edzésén (Videó!)
Nincsen túl rózsás helyzetben a Hertha BSC, amely jelenleg két győzelmének köszönhetően a tizennegyedik helyen van a német Bundesliga tabelláján. A legutóbbi edzésen már annyira feszült volt a hangulat, hogy Boateng neki akart menni a vezetőedző Dárdai Pálnak, aki az egymás elleni edzőmeccsen fújta a sípot. Szerencsére a csapat játékosai megakadályozták, hogy nagyobb probléma legyen.Dárdai Pál marad a következő idényben is a Hertha vezetőedzője
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport korábbi értesülései, a német labdarúgó Bundesligában szereplő Hertha BSC a hivatalos Facebook-oldalán bejelentette: a következő idényben is Dárdai Pál lesz a csapat vezetőedzője. A döntést először a klub vasárnapi taggyűlésén az ügyvezető, Carsten Schmidt hozta nyilvánosságra – számolt be a nemzetisport.hu.Bár ma kikapott a Hertha, Dárdai másodjára tett csodát Berlinben
A Bundesliga zárófordulójában nem volt szerencséje a Hertha Berlin csapatának, hiszen a mérkőzés lefújása előtt kettő perccel kaptak gólt, amivel a TSG Hoffenheim 2–1-re nyerte a találkozót. Dárdai Pál csapata így a tizennegyedik helyen végzett a Bundesligában, ami azt jelenti, hogy a magyar edző másodjára tett csodát Berlinben.Dárdainak sikerült, szivarral és borral ünnepelt - Bent tartotta a Herthát a Bundesligában
Dárdai Pál hatalmas feladatot kapott, illetve vállalt el, amikor a kieső helyen tanyázó Hertha Berlin ismét őt kérte fel a "lehetetlen küldetés" végrehajtására. A magyar edzőnek nem volt könnyű dolga, de a tegnapi Köln ellen elért 0-0-ás döntetlen után már biztos, hogy a berlini klub jövőre is a német első osztályban indulhat.A "feketekvóta" szó miatt kirúgták a Hertha felügyelőbizottságából Jens Lehmann korábbi válogatott kapust
Egy rasszista üzenet miatt távoznia kellett a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC felügyelőbizottságából Jens Lehmann korábbi német válogatott kapusnak.Schiffer: Petry Zsolt nyilatkozatával nem volt semmi probléma, szükség lenne egy alkotmánymódosításra
Mi van, ha néhány év múlva az Audi is előáll egy ilyen-olyan chartával, értéknyilatkozattal, és szépen előírja a győri szalagmunkásoknak, hogy a közösségi oldalakon milyen tartalmakat nem illik lájkolniuk, ha holnap is náluk akarnak dolgozni? – tette fel a kérdés Schiffer András ügyvéd, volt LMP-s országgyűlési képviselő Petry Zsolt nemrégiben kirúgott futballedző esete kapcsán írt, az azonnali.hu-n megjelent véleménycikkében.Ajánljuk még