Pesti Srácok

Boateng neki akart menni Dárdainak a Hertha edzésén (Videó!)

Nincsen túl rózsás helyzetben a Hertha BSC, amely jelenleg két győzelmének köszönhetően a tizennegyedik helyen van a német Bundesliga tabelláján. A legutóbbi edzésen már annyira feszült volt a hangulat, hogy Boateng neki akart menni a vezetőedző Dárdai Pálnak, aki az egymás elleni edzőmeccsen fújta a sípot. Szerencsére a csapat játékosai megakadályozták, hogy nagyobb probléma legyen.

A német fővárosban nem örülnek annak, hogy nem lehet a Hertha BSC csapatát összekalapálni úgy, hogy egy ütőképes Bundesliga-csapat váljon belőle. Most is érkeztek olyan igazolások, akiknek ki kellene húzni a csapatot a nehéz helyzetből, de sem Jovetić, sem pedig Kevin-Prince Boateng nem tud csodát tenni, mint ahogy Dárdai Pálnak is egyre nehezebb a helyzete. A Hertha ebben a szezonban két győzelemmel büszkélkedhet – a Fürth és a Bochum csapatai ellen sikerült nyerni –, ezeken kívül becsúszott öt vereség is. Ráadásul vannak nagy arányú zakók is ebben az öt találkozóban: a Lipcse hat góllal, míg a Bayern München öttel verte a berlinieket. Nem csoda, hogy kialakult egy feszültebb hangulat a Hertha háza táján, ami az utolsó edzésen majdnem tettlegességig torkollott.

Kevin-Prince Boateng: – Tehát a vitás esetekről nem is lehet beszélni? Nem? Fogadjunk mindent el? Dárdai Pál: – Én vagyok a játékvezető, miért vitatkozol velem?

K-P. B: – Akkor ezek után fújj nekünk! D. P.: – Nem fújok nektek.

PestiSracok facebook image

K-P. B: – Ja persze! Ha mindig csöndben maradunk, akkor nem is fog nekünk fújni. D. P.: – Igen, de ez már a második leshelyzet volt. Nem lehet, hogy nem fújom le. Ilyen egyszerű ez!

K-P. B: – Ez nem ilyen egyszerű... D. P.: – Dehogynem!

K-P. B: – Ha mindig csöndben maradunk, akkor persze, hogy állandóan ellenünk fújsz!

Jól hallható és olvasható is, hogy Boateng nem tisztelte Dárdai döntését egy leshelyzetnél, amit lefújt a bíróként ténykedő edző. Ezen vitatkozott össze a magyar szakember és a játékos. Azóta egyébként a Hertha nyilvánosságra hozott egy Twitter-posztot, amiben jelzik: minden rendben, Boateng szíve a berliniekért dobog.

A Hertha BSC legközelebb szombaton lép pályára Frankfurtban, ahol szükség lesz a fegyelemre és a nyugalomra, ugyanis, ha nem szerez pontokat Dárdai Pál csapata, könnyen a kieső zónában találhatja magát.

Vezető kép: MTI/EPA/Getty Images/Boris Streu

Ajánljuk még