Pesti Srácok

David Cameron: Ki lehetne írni egy új népszavazást a brexitről

null

A volt konzervatív párti miniszterelnök, akivel memoárkötetének közeli megjelenése alkalmából a The Times készített interjút, most szólalt meg először részletesen és nyilvánosan a népszavazás körüli időkről és az azóta eltelt időszakról. A konzervatív brit napilap online kiadásán péntek este megjelent terjedelmes interjúban Cameron elmondja, hogy "nyomorúságos, mélyen depressziós" érzés volt a miniszterelnöki tisztség feladása a referendum után. A 2016 júniusában tartott népszavazáson a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége arra szavazott, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból. Cameron, aki a bennmaradás mellett kampányolt, a népszavazás után lemondott és kivonult a brit politikából, visszaadva képviselői mandátumát.

Az általa rosszul felmért tényezők között említi, hogy a konzervatív szavazókban "sokkal erősebb volt a kilépésre ösztönző gén", mint ahogy azt ő addig gondolta. Sok olyan ember volt – tanácsi képviselők, konzervatív párti tagok, barátok –, akik tudomása szerint addig soha nem adtak hangot annak a véleményüknek, hogy ki akarnának lépni az EU-ból, aztán hirtelen úgy döntöttek, hogy igenis, abszolút ki akarnak lépni.

– mondja az interjúban David Cameron. Arra a kérdésre, hogy érez-e bűntudatot a történtek miatt, Cameron kitérően úgy fogalmaz: nem egykönnyen hozta meg a döntést a népszavazás kiírásáról. Hozzáteszi: a döntésnek a sajtóban rendszeresen megjelenő, őt rendkívüli mértékben bosszantó felvetésekkel szemben semmi köze nem volt a 2014-es európai parlamenti választáshoz, amelyen az akkori legradikálisabb brit EU-ellenes politikai erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) kiemelkedő eredményt ért el. Cameron szerint óriási politikai nyomás nehezedett rá a népszavazás kiírása végett, különösen azért, mert az EU-ban egymást érték az új és még újabb szerződések, és ezen a problémán nem lehetett túllépni. Elismeri ugyanakkor, hogy vannak, akik soha nem fogják neki megbocsájtani a referendum kiírását, vagy azt, hogy veszített a népszavazáson. Szavai szerint vannak olyanok is, akik "nagyon dühösek" rá, főleg azok között, akik nem akartak kilépni az EU-ból. Cameron szerint mindazonáltal nem lehet kizárni, hogy újabb népszavazásra lesz szükség, mivel a Brexit-folyamat "elakadt", és valahogy ki kell keveredni a jelenlegi "bedugult" helyzetből.

PestiSracok facebook image

A volt tory kormányfő alig burkoltan bírálja a jelenlegi miniszterelnököt, Boris Johnsont, kijelentve: nem hiszi, hogy a rendezetlen, megállapodás nélküli Brexit "jó ötlet" lenne. Johnson az elmúlt napokban többször is határozottan leszögezte, hogy a megállapodás nélküli Brexitet tiltó, hétfőn hatályba lépett törvény ellenére semmilyen körülmények között nem hajlandó kezdeményezni az Európai Uniónál a kilépés elhalasztását, és az Egyesült Királyság a Brexit jelenleg érvényes október 31-i határnapján mindenképpen kilép az EU-ból, akár lesz addig új Brexit-megállapodás, akár nem. Cameron a Times-interjúban bírálta a népszavazás kampányában Johnson által bevetett eszközöket is, különösen a jelenlegi miniszterelnök annak idején hírhedté vált országjáró kampánybuszát, amely hatalmas betűkkel hirdette oldalán, hogy Nagy-Britanniának az EU-tagság heti 350 millió fontjába kerül. Az állítás már akkor heves támadások kereszttüzébe került, és még a Brexit-tábor más prominens képviselői közül is többen elhatárolódtak tőle.

Forrás: The Times/MTI; Fotó: sikerado.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.