Pesti Srácok

Deák Dániel: Parlament nélkül egyre szánalmasabbá válik Jakab Péter

Deák Dániel: Parlament nélkül egyre szánalmasabbá válik Jakab Péter

A parlamenti szünet miatt Jakab Péternek más utat kellett választania ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet, ám akciói egyre szánalmasabbá és unalmasabbá váltak, ráadásul az egyik baklövést követi el a másik után – erről beszélt a Magyar Nemzetnek Deák Dániel.

Június közepén véget ért az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, ezzel Jakab Péter elveszítette kedvenc "játszóterét", ahol a nép egyszerű gyermekét, a melóst alakítva alpári és közönséges módon sértegette Orbán Viktort. A Jobbik elnöke emellett számos alkalommal okozott botrányt a házszabály tudatos és módszeres megsértésével, az emiatt kötelezően kiszabott büntetések miatt pedig a hatalom által üldözött forradalmár szerepében tetszelgett – tény, hogy mindeddig sikeresen tette ezt, már ami a baloldali szimpatizánsokat illeti.

– mondta a Magyar Nemzetnek Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője rámutatott: az elmúlt hetekben azonban a parlament már szünetelt, így Jakab Péternek más utat kellett választania ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet, így például a Fidesz székházára fényfestéssel feliratokat helyezett el, majd magára hívta a rendőrséget, de az is sokaknak felkeltette a figyelmét, amikor egy építkezési helyszínen majdnem elgázoltatta magát egy munkagéppel.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Deák Dániel. Szerinte így nem meglepő, hogy a korábbi magas interakciók után már lényegesen kisebb aktivitást váltanak ki ezek a jelenetek a Facebookon is, ráadásul miután Jakab Péter kikerült a Parlament védett falai közül, azóta egyre több baklövést követ el.

– mutatott rá a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Hozzátette: mindez egyik napról a másikra rántja le a leplet Jakab Péter valódi énjéről, hiszen miközben ő hétköznapi emberként igyekszik magát bemutatni, aki régi kocsival jár és érti a melósok nyelvét, kiderült, hogy ez csak színjáték, és valójában lenézi a melósokat, megvetően beszél velük, ráadásul egy luxusgépjárművel viszi őt a sofőrje.

– mondta Deák Dániel. Összegzése szerint mindez az egész baloldal jelenlegi állapotáról is bizonyítványt állít ki: nem képesek egyetlenegy olyan hiteles politikust sem találni, aki önazonosan tudna viselkedni a nyilvánosság előtt, és valódi víziója lenne az ország és Európa jövőjéről.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Fidelitas/Facebook

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.