Debrecenbe kéne menni, akkugyárat kéne szidni

Hisztériakeltés folyik a cívisvárosban. LEmentek vidékre a hivatásos civilek – szokták volt fennhéjázva mondani azok, akiknek mindig Budapestről lejt a pálya. Ám most egy olyan, rekordvolumenű beruházásról van szó, ami tragédia lenne, ha a nemzetközi nyomás alatt megroppanna. Ha a helyi hasznos hülyék, vagy a mondanivaló hiányában rombolni kész ellenzék, esetleg egy külföldi érdekcsoport megakadályozná. Nagy az ellenállás és ismét „hamis a baba”, Debrecenben ugyanis megjelentek a fizetett tüntetők, s velük együtt a Sorostól származó pénzek.

Bízva a természetes bizalmatlanságban, az emberek félelmeire alapozva és Alisnky ajánlásait követve kezdetét vette az aknamunka.

Debrecenbe kéne menni…

Botrányba fulladt az a közmeghallgatás, amelyet Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházásáról, a CATL fejlesztéséről tartottak Debrecenben. A tettlegességig fajult helyzet mögött felbukkant egy „egyesület”, ami – mint kiderült – Soros Györgytől és a Soros által alapított Nyílt Társadalom Alapítványtól (is) kapott pénzt. Az Alternatív Közösségek Egyesülete nevű szervezet már tavaly tüntetéseket szervezett az épülő akkumulátorgyár ellen, mégis, honlapjukon a következő olvasható:

Hamarosan elkészül az új weblapunk.

 Miért, volt régi?

A helyi irodával rendelkező NGO annyira azért nem alulról kezdeményezett szerveződés, hogy a cívisváros civiljei dobták volna össze a működéshez szükséges pénzt. Az „egyesület” vezetése nyilvánosan is elismerte, hogy támogatást ezidáig kizárólag a Soros által alapított Nyílt Társadalom Alapítványtól kaptak. Fél év alatt 130 millió forintot.

Külföldi üzleti érdekkörök és a Soros-hálózat adja az anyagi–szellemi muníciót a helyi civileknek a debreceni akkumulátorgyár körüli zavarkeltésre.

Az üzleti csoportoknak bántja a csőrét, hogy a gyár Magyarországot választotta, Soroséknak meg teljesen mindegy az apropó, csak ütni lehessen az Orbán-kormányt.

Hogy a hazai ellenzék ebben a történetben hasznos hülye, vagy a hangulatkeltésből politikai hasznot remélő, leharcolt, ötlet nélküli dühös társaság, esetleg közvetlenül a külföldi érdekcsoportok kitartott köre, azt mindenki maga döntse el… de hogy a Soros-hálózat ismét aktivizálta magát, az tagadhatatlan.

Megérkeztek a hivatásos civilek

Bár mindig is igyekeztek létező témákhoz kötni az igencsak heterogén összetételű, egymással is perlekedő „hivatásos civilek” (Békés Márton) a menetrend szerinti utcára vonulásuk okait, de végül is a kormány iránt táplált gyűlöletükön kívül semmiféle minőségi tartalmat, urambocsá’ alternatívát nem tudtak ezidáig felmutatni.

Mondták ugyan, hogy az internetadó ellen mennek, aztán a Fidesz-székházat dobálták meg. Volt, hogy a magánnyugdíjpénztárak mellett szálltak síkra, mégis összefirkálták néhány műemléket és megdobálták a rendőröket. de olyan is történt, hogy a költségvetés elfogadása miatt vonultak utcára, aztán jött a CEU, meg a FreeSZFE és így tovább, de kivétel nélkül erőszakos kormányellenes megmozdulás lett mindenből. Visszatekintve az őszi mozgolódásokra, ugyancsak egy kormányellenes hőbörgés rajzolódik ki, ami a kata-tüntetésekkel kezdődött, majd az úgynevezett pedagógusdemonstrációkkal folytatódott… és most jöhet a debreceni akkumulátorgyár!

Hivatásos civilek érkeztek a fővárosból, céljuk a hisztériakeltés.

Ámbár a főszereplők, a „nem-kiválasztott” szónokok is sokat tettek azért, hogy kilógjon az a bizonyos lóláb, miszerint itt valójában nem a civilek által védelmezett nemes ügyekről van már régen szó, hanem pusztán a választásokat vesztesen megélt emberek felhecceléséről. Ami természetes, és bele is kell, hogy férjen egy demokrácia működésébe. Csak éppen nem őszinte. És nemzetellenes.

Jó pénzért dühösek lettek a hivatásos civilek

De a „dühös civilek” felheccelői nemcsak őszinteségükben vagy felkészültségükben hagytak maguk után némi kívánnivalót, hanem stílusukban is bizony jócskán mellélőttek. Ezúttal Debrecenben is!

A különböző gagyi tehetségkutatók előválogatásain bohóckodó előadókat megidézve produkálták magukat, majd elővették azt a trágár stílust is, amelyet legfeljebb a szexuálisan túlfűtött valóságshowműsorokban szokhattunk meg (bár azokban legalább kifütyülik a káromkodásokat). Ebben a megvilágításban azonban úgy tűnik, hogy a kormánypártnak egyelőre nem kell valami új és komoly politikai erő kialakulásától tartania. (Kivétel talán az lehetne, ha az egyre inkább a „dühös civilek” elé igyekvő Gyurcsány Ferenc elviszi a mozgolódókat egy egészen más irányba. Amelynek lehetősége egyelőre kicsiny.)

A „dühös civilek” vezetőiről, azaz a főheccmesterekről két fontos tényt kell leszögeznünk, azért, hogy egy tágabb keretben tudjuk megítélni őket.

Először is a debreceni akkumulátorgyár ellen fellépő hivatásos civilek fizetést kapnak a tevékenységükért, másodszor pedig – a konkrét ügyön túlmutatva – most is kormányt akarnak buktatni. Végül: szinte átláthatatlan a gazdálkodásuk.

A spontán gyülekezés és a nyilvános véleménynyilvánítás fontos alapjog ugyan, amelyeket védenünk kell, de az ezzel való visszaélést ellenben nem szabadna elharapózni hagyni. Mert ha egy Facebook-csoport folyamatosan, minden jogi és pénzügyi ellenőrzés nélkül tevékenykedhet hosszútávon (bizonyíthatóan túllépve a spontán tiltakozás jogának kereteit), akkor viszont miért is várnánk el a többi tízezer civilszervezettől – a lepkegyűjtő körtől kezdve egész a segélyezőszervezetekig –, hogy bejegyezve, a törvényeknek megfelelően, pénzügyileg átlátható módon működjenek?

Civilek, mi? Ugyan már!

Nonszensz, mikor féltucatnyi hivatásos civil Debrecen nevében nyilatkozik, tiltakozik, és persze félti a demokráciát. Hatvankétezer nonprofit szervezet működik Magyarországon. A lakosság százalékos arányához képest európai viszonylatban is igen magas számban tevékenykednek. Nagy részük, ahová az állami támogatás leginkább pályáztatás útján érkezik meg, a közösség számára kiemelten hasznos munkát végez. Beteg, fogyatékos vagy idős embereket ápolnak, hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak. Védik a természetet, önkéntesek ezreivel szépítik a lakókörnyezetünket. Ápolják kultúránkat, nyelvünket, hagyományainkat, vagy tartalmas szabadidőeltöltéssel kapcsolatos rendezvényeket szerveznek, esetleg hitbéli közösségeket építenek. Adakoznak, segítik a rászorulókat, kiegészítik az állam szociális ellátórendszereit. Ezt egészen egyszerűen, a józan paraszti ész segítségével meg lehet különböztetni.

A Soros-alapítványok által támogatott szervezetek nem a civil önszerveződés mintaképei, hanem külföldről pénzelt politikai aktorok.

Így is kell őket megítélni.

Soros kiskátéja röviden

A kormányellenes kirohanások tapasztalatai bizonyítják, hogy a hónapról-hónapra felbukkanó „civil” szervezetek, a spontán bekapcsolódó csalódott, vagy naiv emberek – ha sokszor nem is tudnak róla – szinte lépésről lépésre követik a radikális amerikai „közösségépítő”, Saul Alinsky pár évtizeddel ezelőtt kidolgozott anarchista stratégiájának főbb pontjait. Ez mára a Soros-hálózat újraértelmezett kiskátéja. A XXI. századi történések tanulsága az, hogy nem csupán bombákkal lehet megbuktatni egy szuverén állam demokratikusan megválasztott kormányát, hanem más, úgynevezett „soft power” eszközökkel is. (Lásd még: Gene Sharp: Diktatúrából demokráciába; Srđa Popović: Útmutató a forradalomhoz.)

Alinsky több tanulmányt is írt élete során azokról az eszközökről, amelyek alkalmasak egy radikális baloldali kisebbség számára arra, hogy ne választásokon keresztül buktassanak meg egy olyan regnáló kormányt, amely nem a kommunista és az ahhoz csatolt részként kapcsolódó egyre szélsőségesebb egalitárius liberálisok szája íze és értékei (inkább értéknélkülisége) szerint szervezik a társadalmat. Vagy úgy érjék el a progresszív céljaikat, hogy ne kelljen a demokratikus versenyben részt venniük. Ez az anarchizmus mai formája, amelyben testvériesen megférnek a radikális balosok a szélsőséges liberálisokkal. De nézzük a legelterjedtebb eszközöket, amelyeket Alinsky tizenkét pontban foglalt össze, s amelyek egy részét jól láthatón ismét elővették a cívisvárosban.

Alinsky azt állítja, hogy nem csupán „olyan hatalom létezik, amivel valóban rendelkezel, hanem olyan is, amiről az »ellenség« azt hiszi, hogy rendelkezel”. A hatalomnak két fő forrása van: a pénz és az emberek. Ma úgy tűnik, hogy a magyarországi követőknek pénzük és pár ezer olyan emberük is van, akik ha kell, akkor kata-tüntetéseken, ha a sors úgy hozza, akkor az úgynevezett pedagógusdemonstrációkon, most pedig az akkugyár körül csinálják a balhét. Alinsky azt tanácsolja a tudatos bomlasztóknak, hogy sose kerüljenek kívül a felhergelt lumpenek, vagy a megtévesztett naiv emberek „tapasztalati körén”, mert az meghátráláshoz vezethet. A rendszer áldozatává kell válniuk. A tömeg ugyanis sokszor szimpatizál az áldozattal. Áldozat most is akad…

Alinsky azt is tanácsolja, hogy keresni kell annak a módját, hogy „miképp lehetséges növelni a bizonytalanságot”, így az idegességet is. Nos, ez a fajta folyamat, az e mögött álló tudatosság jól látszódott az elmúlt időszakban. De a teljesség igénye nélkül az is fontos része a forgatókönyvnek, hogy nevetségessé kell tenni, le kell járatni az „ellenséget”.

Vezető kép: képernyőfelvétel