Pesti Srácok

Dél-koreai vezérkar: Észak-Korea "űrrakétát" indított

Dél-koreai vezérkar: Észak-Korea "űrrakétát" indított

Állítása szerint "űrrakétát" indított Észak-Korea - közölte a dél-koreai hadsereg helyi idő szerint csütörtök reggel, az időszak első napján, amelyet Phenjan egy műhold földkörüli pályára helyezése második kísérletéhez szabott meg.

A kémműhold földkörüli pályára helyezése sikertelen volt - jelentette később a KNCA észak-koreai hírügynökség. A jelentés szerint a rakéta első két fokozata sikeresen beindult, a harmadik fokozat beindításánál azonban hiba történt.

A rakétaindítás kudarcát a dél-koreai hadsereg is megerősítette. A dél-koreai egyesített vezérkar, amelyet a Yonhap dél-koreai hírügynökség idézett, kijelentette, hogy Phenjan rakétát indított, amely az állítása szerint "űrbe juttatásra alkalmas eszköz", de további részleteket nem közölt.

Az űreszköz indítását először a japán kormány jelezte, amely közölte, hogy Észak-Korea állítólagos ballisztikus rakétát lőtt ki, amely átrepült az ország területe felett.

PestiSracok facebook image

Kedden Phenjan közölte Japánnal, hogy az indítás augusztus 24. és 31. között történik, ezért Japán mozgósította a hajóit és riadókészültségbe helyezte légvédelmi rendszerét.

Szöul törvénytelennek nevezte a rakétaindítást, arra hivatkozva, hogy sérti az ENSZ határozatait, amelyek megtiltják Észak-Koreának, hogy ballisztikus technológiával hajtson végre kísérleteket, amelyet egyaránt használnak űreszközök világűrbe juttatására, illetve (háborús célú) rakétaként.

A rakétaindítás néhány nappal azután történt, hogy az amerikai, a dél-koreai és a japán vezetők az egyesült államokbeli Camp Davidben találkoztak, a tárgyalás egyik fő témája az észak-koreai nukleáris fenyegetések voltak.

Májusban Észak-Korea már megkísérelte földkörüli pályára helyezni az általa katonai felderítő műholdnak nevezett eszközt, de a hordozó rakéta néhány perccel az indítás után a tengerbe zuhant.

MTI; Fotó: MTI/AP/KCNA/KNS

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.