Pesti Srácok

Délután ötig már közel 60 százalék volt a részvételi arány a lengyelországi választásokon

Délután ötig már közel 60 százalék volt a részvételi arány a lengyelországi választásokon

A szavazásra jogosultak 57,54 százaléka járult az urnákhoz vasárnap 17 óráig Lengyelországban; ez közel 12 százalékkal több, mint az előző parlamenti választásokon eddig az időpontig – közölte délutáni sajtóértekezletén Sylwester Marciniak, a lengyel országos választási bizottság (PKW) alelnöke.

A legutóbbi, 2019-es szavazáson 17 óráig 45,94 százalékos volt a részvételi arány, vagyis 11,6 százalékkal alacsonyabb, mint most. A szavazóhelyiségek bezárásáig 2019-ben az erre jogosultak közel 62 százaléka voksolt. Ez volt a legtöbb az első, részben szabad 1989-es választás óta, amelyen még 62,7 százalékos volt a részvételi arány. Rekordmagas részvételt észlelnek külföldön, ahol több mint 600 ezer szavazó regisztrált. A PAP hírügynökség magyarországi tudósítója szerint a budapesti lengyel nagykövetségen szavazók két óránál hosszabb időt is várakoztak, hogy leadhassák voksukat.

A szavazáson az alsóház (szejm) 460 képviselőjét, valamint a felsőház (szenátus) 100 tagját választják meg. A voksolással egy időben népszavazást is rendeznek az Európai Unió migrációs csomagjáról, az állami vagyon privatizációjáról, a nyugdíjkorhatárról, valamint a fehérorosz határon emelt acélkerítésről. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a szavazásra jogosultak több mint fele vesz részt rajta. A népszavazási részvételi arányt az urnazárás után teszik közzé. A szavazás este 21 óráig tart. Ezt követően a fő lengyel hírtelevíziók közlik a szavazóhelyiségeket elhagyók körében végzett felmérés, az exit poll eredményeit. A PKW elnöke jelezte: a parlamenti választások hivatalos eredményeinek ismertetése kedden várható.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Michal Dyjuk

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.