Trianonban elcsatolt területeink közül talán a legkevésbé ismert és felfedezett a Délvidék. Erdély mindent visz, Tündérországként él a szívünkben, Felvidék a Tátra bérceivel és a köztük rejtőző tengerszemekkel csábít, és a háború előtt Kárpátalja is közkedvelt célpont volt, Vereckével, Munkács várával és más szépségeivel. Mellettük szinte mostohagyerekként létezik a Délvidék, pedig csodálatosabbnál csodálatosabb látnivalókat rejt, színmagyar falvaival, hangulatos városaival és a „legmagyarabb folyó” gyönyörű alsó szakaszával. Sorozatunkban Délvidék csodáiból mutatunk fel néhányat, nem titkoltan abból a célból is, hogy olvasóinknak is kedvet csináljunk azokat felfedezni.
Szabadkát elhagyva, tovább haladva Bácska csodálatos tájain, néhány kisebb település után érkezünk be Topolyára. Érdemes azonban nagyon figyelni és időben lassítani, mert a város Szabadka felőli szélén, a Topolyai-tó partján található az egyik legnagyobb hírű délvidéki műemlék épület, a topolyai szélmalom. Elhelyezkedése okán – tekintettel Bácska azon jellegére, mely szerint a fő tevékenység ezen a tájon mindig is a mezőgazdaság volt – a városban és környékén korábban több szélmalom is volt, egy 1878-as keltezésű várostérkép négy szélmalmot is jelöl.
„Nem forog a topolyai szélmalom”
A Topolyai-tó partján megtekinthető szélmalom, mint műemlék épület, számos érdekességgel szolgál. Mindenekelőtt azt kell kiemelni, hogy eredetileg nem ezen a helyen állt. A több tulajdonos által is birtokolt malom eredeti helye a Kishegyes felé vezető út mellett volt. Búzát és kukoricát őröltek benne elsősorban, majd a végén már csak kizárólagosan. A malom 1963-ig dolgozott, majd még éveken keresztül az eredeti helyén állt. 1976-ban született döntés arról, hogy a város megvásárolja a műemlék épületet, és át kell telepíteni a városon belül egy olyan helyre, ahol látogatható. Ez be is következett, így került az épület a jelenlegi helyére.
Bár a szélmalom kereke már nincs meg, az épület állaga továbbra is kitűnő. Fotó: Kovács Attila
A malom ma már sajnos üzemképtelen, sőt, a vitorlái sincsenek már az épületen. Ennél is nagyobb baj, hogy amíg az áttelepítés után megnyitották és múzeumként látogatható volt, manapság már csak kívülről csodálható meg. Azt ugyanakkor ki kell emelni, hogy az áttelepítés helye nagyon jól lett kiválasztva, ugyanis az ugyanitt található Topolyai-tó festői környezetet biztosít. A tó különösen a nyári időszakban közkedvelt, strandolásra és fürdőzésre egyaránt alkalmas.
Égig érő Sarlós Boldogasszony
Topolya másik jelentős látnivalója a Sarlós Boldogasszony-templom, amely impozáns méretei révén tényleg „toronyiránt” megközelíthető bárhonnan a városból. A neogótikus stílusban épült templom összességében nézve is hatalmas, belterében akár ötezer ember is hallgathatja a szentmisét vagy az orgonakoncertet. Alapterületére nézve nem csupán a Délvidék, de egész Szerbia legnagyobb katolikus temploma. A több mint hetven méter magas torony pedig az egész Bácska egyik legmagasabb templomtornya, így nemcsak az újonnan épült városi stadionból látszik kitűnően, de a városon kívülről is könnyedén észrevehető.
A topolyai Sarlós Boldogasszony-templom oltára. Fotó: Kovács Attila
Ha lehetőségünk van eljutni Topolyára, akkor érdemes úgy szervezni a programot, hogy a környék felfedezésére is maradjon időnk. Az errefelé kissé dimbes-dombossá váló, de még mindig hamisítatlan bácskai táj ugyanis további, nagyszerű látnivalókat tár elénk. Alig 50 kilométeres körrel, ami autóval könnyedén, de a bátrabbaknak és edzettebbeknek akár kerékpárral is teljesíthető, két várost és több, gyönyörű – és lényegében színmagyar – községet is felfedezhetünk.
Konzerválódott „jugoszláv” hangulat
Kúla és Verbász városa egymáshoz közel, egyaránt a Ferenc-csatorna partján fekszik. Közös bennük az is, hogy mindkettő klasszikus mezőváros volt a történelmi Magyarországon, és a Ferenc-csatorna létrehozása jelentős fejlődést idézett elő a települések életében. Sajnos abban is párhuzam figyelhető meg a két település között, hogy a Trianon előtt még relatív magyar többségű két városban ma már egyértelmű kisebbségbe szorultak nemzettársaink.
A Ferenc-csatorna partja, Kúla városában. Fotó: Kovács Attila
Mint az összes hasonló sorsú településen, itt is komoly identitásmegőrző szerepe van az egyházak működésének, amelyek bizonyos összetartó erővel bírnak a helyi magyar közösségekre. Kúlában a római katolikus egyház van jelen leginkább, míg Verbászon mindhárom keresztény felekezet temploma működik. Utóbbi város kapcsán egyháztörténeti érdekességként megemlítendő, hogy itt, Verbászon alakult meg a Magyarországi Metodista Egyház, még 1898-ban. A már Dél-Bácskához tartozó Verbász főterén sétálva némiképp úgy érezhetjük, hogy megállt az idő és még mindig Jugoszláviában járunk, hiszen a főtér hangulata, valamint a főteret átszelő Tito marsall utca egyaránt ilyen jelleget kölcsönöz. Igaz, utóbbiakért nem kell Verbászra mennünk, mert a Tito utcák valamennyi bácskai településen továbbra is megtalálhatók.
Meggy és protestantizmus
Verbászt északi irányban elhagyva csakhamar visszatérünk Észak-Bácskába, és ezzel mintegy varázsütésre az etnikai viszonyok is átrendeződnek. Két elsöprően magyar többségű – s korántsem mellékesen, csodálatos hangulatú – község következik a Bács-ér mentén, elsőként Bácsfeketehegy. A község egyrészt a meggyről nevezetes – a helyi Falunap és Meggynapok rendezvény a település egyik nagy ünnepe –, másrészt a környék löszös talaján termő kiváló bácskai borokról, harmadrészt pedig arról, hogy a délvidéki református magyarság egyik központi települése.
Az anyaországi támogatásból felújított, barokk stílusú református templom, mellette a parókia egy részével Bácsfeketehegyen. Fotó: Kovács Attila
Maga a település mai létezése is a reformátusoknak köszönhető, ugyanis a török uralom után néhány évtizeddel kunhegyesi és tiszaburai református telepesek alapították újjá a községet. Az Orbán-kormány támogatásával a közelmúltban felújított, barokk stílusú református templom mellett esperesi parókia is található Bácsfeketehegyen, amelyben egyébként összesen három templom és három imaház is működik. Az egykori Jugoszlávia „maradványaként” községi szinten is sok helyütt jellemző a rendkívüli etnikai sokszínűség, amelynek részeként akár nyolc-tíz nemzetiség is jelen van egy-egy településen. Bácsfeketehegyen még mindig abszolút többséget alkot a magyarság, ám szerbek, montenegróiak, horvátok, sőt, kis számban albánok, németek, ruszinok és ukránok is élnek itt.
Rúzsa Magdi nyomában
Kishegyes neve azoknak is ismerős lehet, akik sosem jártak a Délvidéken, de szeretik a könnyűzenét. Az egyik legszebb hangú magyar énekesnő, Rúzsa Magdi – bár a verbászi kórházban született – ízig-vérig kishegyesinek vallja magát. Ezt a Bács-ér mentén fekvő gyönyörű községet mindenképpen kötelező felkeresni, ha valaki elszánja magát a Délvidék felfedezésére. Nemcsak Rúzsa Magdi miatt, hanem azért is, mert ha nem látnánk a boltokon vagy épp a buszmegállón a latin betűs, de szerb nyelvű feliratokat, akkor egyértelműen itthon érezhetnénk magunkat.
A Szent Anna-templommal szemben, az út túloldalán áll az 1926-ban felállított Szentháromság-szobor Kishegyesen. Fotó: Kovács Attila
A nem egészen ötezer lelkes települést – amelynek egyébként közigazgatásilag Bácsfeketehegy és Szeghegy is a része – közel kilencven százalékban nemzettársaink lakják, utcáin sétálva csak magyar szó hallatszik. A kishegyesiek katolikus hitűek, ugyanis a török kiűzése után ezt a települést Békés megyei katolikus telepesek alapították újra. A katolikus templom és környéke különösen szép. A templom – amelynek védőszentje Szent Anna – 1788-ban épült, egyhajós és csodálatos hangulatot áraszt. Rúzsa Magdi adományából tavaly közel ötven év után tudták megújítani a hangosítását. A templomot körülölelő park, az előtte álló szentszobrok, valamint az út túloldalán lévő Szentháromság-szobor egyaránt ékessége a szép, bácskai községnek.
Vezető kép: A topolyai szélmalom. A szerző felvétele
A Délvidék csodáit bemutató sorozatunk korábbi részei:
Első rész: Az aracsi pusztatemplom
Facebook
Twitter
YouTube
RSS