Pesti Srácok

Deutsch Tamás: Gyurcsány politikai és történelmi bűnt követett el az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján

Deutsch Tamás: Gyurcsány politikai és történelmi bűnt követett el az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján

Az 1956-os forradalom 50. évfordulóján, 2006. október 23-án kettős gyalázat esett meg Budapest utcáin, Gyurcsány Ferenc egyszerre követett el politikai és történelmi bűnt – jelentette ki Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben, az Elk*rtuk című magyar játékfilm nemzetközi premierjén, kedden.

Deutsch Tamás a Polgári Magyarországért Alapítvány Brüsszeli Képviselete és a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság szervezésében tartott filmbemutatón emlékeztetett arra: Gyurcsány Ferenc utasítására a saját miniszterelnöki hazugságai ellen tiltakozók letörésére és a baloldali kormány ellen tüntetők megfélemlítésére tömegesen törvénytelen rendőri erőszakot alkalmaztak Budapest utcáin.

– hangoztatta a képviselő, majd kijelentette: a magyar baloldal valamennyi meghatározó politikai pártja közismerten posztkommunista politikai erő, az '56-os forradalmat vérbe fojtó, a szabadságharc utáni brutális megtorlásokat végrehajtó Kádár János, Münnich Ferenc, Biszku Béla és Apró Antal-féle kommunista pártnak, az MSZMP-nek az utódpártjai, illetve az utódpártból kivált másik utódpártok, valamint az utódpártokból származó politikusok szervezetei. Deutsch Tamás szerint a posztkommunista utódpártok, a magyar baloldal derékhada a rendszerváltoztatás óta nem képes megemészteni 1956 örökségét. A megtorlók utódpártjaiból, a posztkommunista erőkből álló magyar baloldal demokratikus politikai legitimációját ugyanis megkérdőjelezi az 1956-os forradalom öröksége.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta a képviselő.

– emelte ki a politikus. A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának vezetője azt mondta: példátlan, hogy egy uniós tagországban a politikai tiltakozást a diktatúrákra jellemző módon a rendőrterror eszközével verjenek le, a hatalomtól eltérő véleményen lévő ártatlan emberekkel szemben pedig fizikai és büntetőjogi megtorlást alkalmazzanak.

– fogalmazott.

– jelentette ki.

– mondta.

– zárta köszöntőjét Deutsch Tamás.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.