Pesti Srácok

Deutsch Tamás laza őszinteséggel mosta fel a padlót egy német EP-képviselővel

Deutsch Tamás laza őszinteséggel mosta fel a padlót egy német EP-képviselővel

„Az EP Márki-Zay Pétere, az európai politika egyik futóbolondja, a német zöldpárti EP-képviselő Daniel Freund is hazánkba látogat, akinek az az egyetlen politikai teljesítménye, hogy németül tudja ismételgetni az O1G-szöveget az érvek helyett. Hát, idáig süllyedtünk” – mondta Deutsch Tamás a Mandinernek. Ennek oka az volt, hogy Magyarországra látogat a jövő héten az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT), a kormánypárti Mandiner pedig ezzel kapcsolatban jónak gondolta, hogy megkérdezze erről Deutsch Tamást.

A Fidesz EP-képviselője szerint a képviselőtársai budapesti útja illeszkedik az Európai Bizottság „legprimitívebb politikai nyomásgyakorlási céljaihoz”, aminek része az is, hogy visszatartják a Magyarországnak szánt uniós forrásokat. A Telex.hu már arról számolt be, hogy ez a szöveg persze eljutott Freundhoz is, aki aztán reagált a Twitteren:

– írta az európai parlamenti képviselő.

PestiSracok facebook image

Később elmagyarázták Freundnak, hogy a kifejezés Simicska Lajos örökbecsű szavaira utal, amikor a nagyvállalkozó 2015. február 6-án kijelentette: „Orbán egy g*ci.”

– fogalmazott Deutsch Tamás.

– mondta az EP-képviselő.

Jelenleg ezért tartják vissza a támogatásokat:

  1. Az önrész nélkül nagyjából 22 milliárd euró (mostani árfolyamon több mint 8300 milliárd forintnyi), kormányon keresztül 2021-től kiosztható felzárkóztatási források szinte egészét;
  2. a „rendes” uniós költségvetésen felüli, 5,8 milliárd eurós helyreállítási alap vissza nem térítendő részét (januárban döntött a kormány, hogy az alapból kérhető hitelt is kéri);
  3. valamint a közérdekű vagyonkezelő alapítványoknál és az ilyen, alapítványi hátterűvé alakított egyetemeknél december közepe, a tagállamok döntése óta megtiltották bármiféle támogatási szerződés (kötelezettségvállalás) megkötését

– összegezte pontokba a Telex.hu. A portál még hozzáfűzte, hogy május elején Magyarországon járt az Európai Bizottság költségvetési biztosa, Johannes Hahn is, aki az ügyben tárgyalt a magyar kormánnyal.

Deutsch Tamás EP-képviselő egyébként – ha nem éppen nem egy másik „futóbolondot” kell újra helyre tenni – a jövő héten szerdán vendégünk lesz stúdiónkban, akivel Huth Gergely főszerkesztőnk beszélget majd.

Forrás: Telex.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.