
Ujhelyi István nemrégen oltári nagy hazugsággal állt elő, amikor azt állította, hogy semmilyen kapcsolatban nem volt az EU történelmi korrupciós botrányának szereplőivel. A probléma csupán az, hogy az állítást nemcsak fényképek cáfolják, de mint ahogy Deutsch Tamás felhívta rá a figyelmet, a baloldali politikus közös konferenciát is szervezett a botrány egyik főszereplőjével, amelyen természetesen Magyarország „megleckéztetése” volt a téma.
Személyesen semmilyen kapcsolatban nem voltam az érintett képviselőkkel és szakértőikkel
– állította Ujhelyi István, ehhez képest azonban több kép is bizonyítja, hogy Ujhelyi szoros kapcsolatban állt Eva Kailival, a botrány egyik főszereplőjével. Még 2017 októberében választották meg Ujhelyit a negyven éven aluli EP-képviselők alelnöknek, míg Eva Kailit elnöknek, és amint arra Deutsch Tamás emlékeztetett, Ujhelyi és a több mint másfélmillió euró készpénzzel lebukott Kaili még konferenciát is szerveztek közösen Brüsszelben, ami a médiaszabadsággal foglalkozott, ahová főként Soros-szervezeteket és magyar baloldali médiumokat hívtak.
Ujhelyi Magyarországot gyalázó „konferenciát” is szervezett a brüsszeli korrupciós ügyben letartóztatott Eva Kailival közösen
– olvasható Deutsch Tamás hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.
Forrás: Facebook; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Rakovszky Istvan
2023-01-15 at 12:54
A teljes baloldan benne van a korruptioban!
Ezert az osszes baloldali ep kepviselot meg kene fosztan a mandatumatol!!!
A nepparti weberkomak is beletartoznak ebbe a baloldali bagazsba!
Ujhulyet es tarsait meg kell fosztani a magyar allampolgarsaguktol isminden tulajdonukat lefoglalni! Oket pedig eletuk vegeig kitiltani a karpatmedence teruleterol!
ómió
2023-01-15 at 10:44
Biztos, merő “szochazafiságból” tette! Efftársiasan!
Szarházi és beszari Újhülye elvtárs vergődik
2023-01-15 at 09:17
Szarházi Újhülye tróger elvtárs!
Nemcsak aljas gazember, takonygerincű hazaáruló vagy, hanem egy beszari – még – maszopos nímand!
Azt hiszed már a degenerált koalícióban vagy, ahol a párt alapszabálya hirdeti: “Hazudni reggel, éjjel meg este!”
Már bizonyított, hogy az uniós gittegylet aljadék baloldali korrupt szemétládáival nemcsak találkoztál, hanem nagy barátságban együtt éltél velük.
Reméljük, te is sorra kerülsz és a belga fogdában követelheted majd a luxus zárkát.
Újhülye szar elvtárs, ha a büntetésed letöltése után hazakeveredsz, gondolj az 56-ban fán lógó ÁVO-sokra, akik “kisebb” gazemberség miatt jutottak megérdemelt helyükre.
Patriot
2023-01-15 at 09:14
Az már milyen,hogy 40 éven aluli EP képviselők alelnöke,meg elnöke? A teljesen felesleges szófosó kompánia maga a korrupció!
aladin
2023-01-15 at 06:27
Ujhelyi mindig is egy nagy ge…..láda volt, egy jelentéktelen senki. Megérdemelne egy nagy seggberugást ki az országból, ezekböl a hazaárulokból már elégvolt.
huda
2023-01-15 at 04:32
Ujhülye-Cseh-Donát stb ezek mind hazaárulók ,eladták magukat a korrupt Brüsszeli buziknak ,pénzért eladták magukat a hazájukat a magyar embereket és nem lesz következménye ,börtön helyett vigan élnek az összeharácsolt júdás vagyonnal és van pofályuk a szemünkbe hazudni pföjjj !!!!
Álmos
2023-01-14 at 23:16
Ez az egyed egy napraforgó. A választások után kisszékkel akarta körbe járni Magyarországot,hogy megkérdezze az embereket a szavazàsról.Akkor még be volt szarva,mi lesz,ha nem lesz Ep képviselő. Ahhoz képest 360 fokot fordult. Úgy elárulta most is hazáját,mint korábban. Ez nem ember,a hazàját gyŭlölő,eladó tróger.Olyan mint elvtàrsai a díszes ellenzék.Az EU segg és talpnyalói,hogy süllyedjen el alattuk a föld. Tudod te ki vagy Újhūlye? SEHONNAI BITANG EMBER! KINEK DRÁGÁBB RONGY ÉLETE,MINT A HAZA BECSÜLETE.
bl
2023-01-14 at 21:40
Nyilvánvaló, hogy nemzetközi baloldal egyetlen szoros egységet képez, csak bizonyítékokat kell szerezni hozzá, minél többet. Vagyon, vagyon, vagyon. Vagyonelemek után kell kutatni.
Antónia
2023-01-14 at 21:11
Kit lep meg ennek a [email protected]ázi újhülyének a viselkedése?
Gondolom senkit. Az ellenzék be volt szervezve mindabba, amit elkövetett, a tisztességes oldal pedig bármit és bárminek az ellenkezőjét kinézi belőlük, mert csak egyetlen céljuk van, hogy Magyarországnak ártsanak.