Pesti Srácok

Dobrev Klára ismét hazudott

Dobrev Klára ismét hazudott

Dobrev Klára ezúttal a babaváró hitellel kapcsolatban terjeszt hazugságokat, Gyurcsány felesége ugyanis arról írt terjedelmes posztjában, hogy a gonosz kormány kirekeszti a harminc fölötti anyukákat a támogatásból. A gond csak az, hogy ebből egy szó sem igaz. Persze annyira nem lepődtünk meg...

Gulyás Gergely a mai Kormányinfón jelentette be, hogy jövő január 1-jétől változnak a babaváró hitel és a csok szabályai; előbbi esetében ez többek között azt jelenti, hogy a kormány ösztönözni szeretné, hogy minél korábbra kerüljön a nőknél a gyermekvállalás időpontja, ezért 2024. január 1-jétől azok a házaspárok vehetik fel, ahol a nő 30 év alatti. Emellett azonban bevezetnek egy átmeneti időszakot is 2024 januárja és 2025. január 1-je között, amikor még a 30–40 év közötti nők is jogosultak lesznek várandósságuk igazolása esetén.

Dobrevnek ezt a bejelentést sikerült kiforgatnia, és hőzöngős bejegyzést írnia arról, hogy a harminc feletti nők a kormánynak már nem is szülhetnek. Feltételezhetnénk jóindulatúan, hogy Gyurcsányné egyszerűen félreértette a bejelentést, de ismerve a képviselő asszonyt, valószínűbb a szándékos torzítás. De lássuk, hogy mit írt a közösségi oldalára:

PestiSracok facebook image

A Fidesz közleményben reagált Dobrev hazugságára, emlékeztetve Apró Antal unokáját, hogy éppen az ő férje volt az, aki annak idején megnyeste a családtámogatásokat, amelyeket a nemzeti kormány állított vissza. Gyurcsány Ferenc ugyanis azzal kezdte a kormányzást, hogy eltörölte a családtámogatásokat. Amikor ők kormányoztak, eltörölték a gyerekek után járó családi adókedvezményt és az otthonteremtési támogatásokat, sorozatos megszorításokkal sújtották a családokat. A Fidesz kormányzása óta a családtámogatások egyre bővülnek, létrejött a családi adórendszer, a családi adókedvezmény, sok más támogatás mellett a babaváró és az otthonteremtési támogatások is. A közleményben kiemelték, hogy a kormány mai bejelentése szerint emelkedik a falusi csok és a babaváró összege is, és ez utóbbit – Dobrev Klára hazugságával szemben – a 30–40 év közötti várandós nők is igénybe vehetik majd.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.