Pesti Srácok

Donald Tusk nem bírja ki, hogy ne a magyarokkal foglalkozzon: ismét bírálja a hazai járványügyi védekezést

null

Magyarország és Lengyelország tragikus rekordokat döntenek a halálozások és az új esetek számában. Ilyen, amikor az illiberális demokrácia működésben van. Azt ígérték, hogy a kisebb szabadság árán a polgárok védelmet és biztonságot kapnak. Betartották az ígéretet, de csak az első felét – írta a Twitteren Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke.

A lengyel politikus csütörtökön sokadszorra bírálta a magyar védekezést, ám az Európában is éllovas hazai oltási kampányról már nem ejtett szót. A kritikus nyilatkozatra válaszul Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a következőt üzente Tusknak:

PestiSracok facebook image

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár ugyancsak a Twitteren azt írta: Donald Tusk ahelyett, hogy az uniós intézmények felelősségét firtatná a kudarcos vakcinabeszerzés miatt, a vesztébe vezeti Kohl és Martens pártját, amikor az európai liberálisok vezetőjeként szólal meg.

– hangoztatta.

– ezt Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője írta a Facebookon a történtekre reagálva. Hölvényi György, az Európai Néppárt tagpártjaként működő KDNP EP-képviselője szerint Donald Tusknak nem kellene a politikai játszmája részeként tekintenie a koronavírus halálos áldozataira.

– tette fel a kérdést a pártelnöknek.

Ismert: a vírus első hullámának idején Tusk náci párhuzamot vont a magyar védekezéssel kapcsolatosan, ami nagy indulatokat keltett a hazai közéletben. A Fidesz idén márciusban elhagyta a lengyel által vezetett Európai Néppártot, ám Tusk szemlátomást továbbra is előszeretettel foglalkozik a magyar kormánnyal. Az április eleji Orbán–Morawiecki–Salvini-találkozót is keresetlen szavakkal illette.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.