Pesti Srácok

Donáth Anna: Orbán Viktor ezerszer hatékonyabban politizál, mint bármelyikünk

Donáth Anna: Orbán Viktor ezerszer hatékonyabban politizál, mint bármelyikünk

Meglepő beismerést tett a Magyar Hangnak adott interjújában Donáth Anna. A momentumos politikus elismerte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kitartása megkérdőjelezhetetlen, folyamatosan képes tanulni, és elképesztően gyorsan tud reagálni az aktuális változásokra. Azt is belátta, hogy a kormányfő tehetségesebb politikus, mint bárki a baloldal soraiban.

Donáth Anna, a Momentum elnöke interjút adott a Magyar Hangnak, amelynek során a politikus kijelentette: április 3-a tanulsága szerinte az volt, hogy a hat párt összeadása nem több, hanem kevesebb szavazót hoz.

– fogalmazott Donáth, aki szerint az ellenzéki együttműködésnek nagy szerepe lehet a vidéki jelenlét megszervezésében. Mint fogalmazott, „egyik párt sem képes arra, hogy négy éven belül olyan erősen legyen jelen önállóan, ahogyan arra szükség lenne”. Az interjú során Donáth kérdésre válaszolva arra is kitért: szerinte nem jó vezető, aki személyiségéből adódóan nem képes veszíteni, mégis az látszik, hogy Orbán Viktornak ad egy olyan lendületet, amit lehet, hogy másnak is érdemes eltanulnia. A Momentum-elnök azt is elismerte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „kitartása megkérdőjelezhetetlen, folyamatosan képes tanulni, és elképesztően gyorsan tud reagálni az aktuális változásokra”. Hozzátette, hogy bár nem ért egyet azzal, ahogy Orbán gondolkodik, „tény, hogy ezerszer hatékonyabban politizál, mint bármelyikünk. És ez szomorú, mert generációk fogják nyögni a rendszere következményeit.”

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Hang; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.