Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangján Amerika olyan szankciókra beszéli rá az Európai Uniót, (EU) amelyek révén lényegében az EU a maga számára teremt olyan lehetetlen feltételeket, hogy többek között az amerikai gázimportra szoruljon. Az ukrán közvetítéssel megfogalmazott szankciópolitika előnyös az USA-nak, Oroszországot annyira nem rengeti meg, az EU-t viszont gazdaságilag igen, méghozzá annyira, hogy egy újabb, mostantól amerikai függőségi viszonyba irányítsa magát. Ráadásul az unió egy olyan technológiával – a cseppfolyós palagázzal – készül energetikai frigyre lépni, amely súlyosan környezetszennyező; elég csak a Nemzetközi Energiaügynökség azon kimutatására utalni, amely szerint az Egyesült Államok olaj- és gázipara évente 16,9 millió tonna metánt bocsát a légkörbe a technológia tökéletlensége miatt, azaz annyit, mint százhatvannégy másik ország együttvéve.
Mondhatni, Orbán Viktor újabb „kétharmados” győzelmet aratott a napokban, ezúttal ugyan Brüsszelben és ellenkező előjellel, a legújabb Oroszországot sújtó szankciós csomag kapcsán, hiszen a hírek szerint az EU-s országok kétharmada függetlenedik csak az orosz vezetékes olajtól, míg egyharmaduk – közöttük Magyarország – mentesül az elvárás alól. Komoly aggodalomra adhat okot ugyanakkor, hogy már egy ilyen uniós részsiker kapcsán egyes uniós vezetők máris azt kezdték pedzegetni, hogy a következő uniós szankciós csomagnak – természetesen morális megfontolásokból – ki kell terjednie az orosz gázra is, még ha ettől Olaf Scholz német, vagy Karl Nehammer osztrák kancellár egyelőre mereven elzárkózik.
A hagyományos és a palagáz kitermelésének technológiája. Forrás: Wikipédia
Az orosz–ukrán háború az USA és Oroszország energiaháborúja?
Érdemes visszaidézni Ungár Péternek, az LMP frakcióvezetőjének nemrégiben elhangzott parlamenti felszólalását, ahol arról beszélt, hogy „a háború látszata alatt” az Európai Bizottságban folyik egy harc az orosz és az amerikai fosszilis energia érvényesülése között, és mint hozzátette, pártja nem találja kifejezetten zöld javaslatnak, amely szerint az EU milliárdokat költene arra, hogy tengeren érkező amerikai palagázt vásárolhasson. A baloldali kánonból való kiszólás Ungár részéről természetesen nem jelenti azt, hogy összeesküvéselméletek mezsgyéjén haladva az USA a NATO-n keresztül addig provokálta volna Oroszországot, amíg az egy háború indításával kényszerűen átrendezi az energetikai piacokat is.
Az viszont egyértelműen látszik, hogy az amerikai energetikai ipar már eleve jó lehetőséget látott magában a háborút megelőző konfliktusban, és tudatosan készült a piacszerzésre, amelyet természetesen vastagon leöntött ideológiai mázzal. Az American Petroleum Institute, az Egyesült Államok legnagyobb olaj- és földgázipari kereskedelmi szövetsége már idén február elején olyan elemzést hozott nyilvánosságra, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy Amerika európai szövetségesei túlzott mértékben támaszkodnak az orosz olajra és gázra, és Moszkva ezt fegyverként Európa ellen is fordíthatja, bár az olcsó orosz gáz és a német gazdaság frigye éppen az USA-ra jelentett volna gazdasági fenyegetést. Ugyanakkor hangsúlyozták azt is, hogy ennek nem kell így lennie, hiszen a baráti Egyesült Államok bőséges energiakészlettel rendelkezik, amellyel az európai szövetségesek megerősíthetik pozícióikat „az orosz agresszióval szemben”.
Ráadásul az is egyértelmű, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hangján Amerika olyan szankciókra beszéli rá az Európai Uniót, amelyek révén lényegében az EU a maga számára teremt olyan lehetetlen feltételeket, hogy többek között amerikai gázimportra szoruljon, azaz, az ukrán közvetítéssel megfogalmazott szankciópolitika előnyös az USA-nak, Oroszországot annyira nem rengeti meg, az EU-t viszont gazdaságilag igen, méghozzá annyira, hogy egy újabb, mostantól amerikai függőségi viszonyba irányítsa magát.
Amit az USA ajánl Európának, az egy drága és súlyosan környezetszennyező, környezetromboló technológia végterméke
Fontos kitérni arra a tényre is, hogy az USA nem tartozik a hagyományosan nagy gázexportáló országok közé, sőt, mondhatni újonc a piacon, hiszen igazán komoly pozíciókat nagyjából 2018 óta szerzett csak világszerte. A lehetőséget az USA számára egy olyan technológia alkalmazása tette lehetővé, amelyről elöljáróban is kijelenthető, hogy lényegesen környezetszennyezőbb, drágább és sokkal komplikáltabb, mint a „hagyományosan”, gázvezetéken érkező földgáz használata.
Amikor ugyanis „amerikai gázról” beszélünk, az alatt a cseppfolyósított (LNG – liquefied natural gas), tengeren, óriási, speciális szállító hajókkal érkező gázt értjük, amelyet kapásból érdemes két szemszögből is vizsgálni, egyrészt a kitermelése, másrészt a szállítása tekintetében. Az amerikai LNG-t ugyanis nem cseppfolyósan termelik ki, hanem úgynevezett rétegrepesztéses technológiával, ezért is hivatkoznak rá „palagázként”. A technológia lényege egy olyan fúrási eljárás, amely nagy mennyiségű, homokkal és különféle vegyszerekkel dúsított víz segítségével tör át a talajrétegeken a gáz eléréséig.
A technológiával kapcsolatban ugyanakkor maga az EPA, azaz az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal is több súlyos aggályt megfogalmazott. Az EPA ugyanis, bár a rétegrepesztés során felhasznált vegyszerek az üzleti titok részét képezik, több mint ezer különféle anyagot azonosított azokban, amelyek közül számos káros az emberi egészségre, és amelyek a talajba vagy a talajvízbe szivároghatnak. Az EPA szerint szintén aggályos, hogy évente több milliárd liter vizet használnak fel a kutak a kitermelés során, amelyet öntözésre vagy ivóvízként is hasznosítani lehetne, az eljárás során keletkező szintén több milliárd liter szennyvíz pedig ráadásul az adalékanyagokon túl már különféle olajszármazékokat is tartalmaz. A keletkező szennyvizet a kitermelt gáz helyére fecskendezik, így az onnan szabadon elszivároghat a talajba, bekerülhet az ivóvízkészletekbe. Az eljárás során ráadásul több esetben földrengéseket is tapasztaltak.
Ilyen hajókkal szállítják a cseppfolyósított amerikai palagázt. Forrás: Wikipédia
Nem elhanyagolható szempont, hogy a rétegrepesztés technológiájával metán kerül a légkörbe, amely huszonötször több hőt képes megkötni, mint a szén-dioxid, amelynek visszaszorításán a világ jelenleg is gőzerővel dolgozik. A Nemzetközi Energiaügynökség kimutatása szerint az Egyesült Államok olaj- és gázipara évente 16,9 millió tonna metánt bocsát a légkörbe a technológia tökéletlensége miatt, azaz az EPA összesítése alapján annyit, mint százhatvannégy másik ország együttvéve. A repesztéskor a metán mellett olyan mérgező vegyületek is felszabadulnak, mint a nitrogén-oxidok, benzol, hidrogén-szulfid és más szénhidrogének, amelyek súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak a közelben élőknek.
Azért, hogy érzékelhető legyen a rétegrepesztéses technológia alkalmazásának mértéke, elég csak a korábban már említett American Petroleum Institute kimutatását idézünk, amely szerint az új kutak kilencvenöt százalékát rétegrepesztéssel hozzák létre, és ezek a kutak termelik ki az Egyesült Államok földgázának körülbelül kétharmadát, és az ország nyersolajának körülbelül felét. Ha e remek kitermelési mód segítségével az USA nagy mennyiségű földgázhoz is jut, annak piacra dobásához, szállíthatóságához cseppfolyósítani kell. A cseppfolyósítás egy bonyolult és drága folyamat, többek között azért, mert mínusz százhatvanegy Celsius-fokra kell hűteni a légnemű gázt. Ráadásul a cseppfolyósítás, valamint a feldolgozás előtt és után történő szállítás tíz–tizenöt százalékos energiaveszteséggel jár, míg ugyanez a veszteség csővezetékek esetében négy–öt százalék. Ez azt is jelenti, hogy nemcsak a palagáz kitermelése, hanem az azzal való kereskedelem is súlyos mennyiségű metánt juttat a levegőbe.
Európa közel sem annyira biztos piac az LNG számára
Mindezek után értetlenül állhatunk a tény fölött, miért is nem tiltakoznak az óriási palagázszállító hajók Európába érkezése ellen a zöld szervezetek, bár annyiból igazuk van, hogy a szennyezés az USA belügye, a vízszennyezés és földrengések legyen az amerikaiak baja. Az átlag felhasználót ráadásul könnyen megtévesztheti, hogy a palagázlobbi igyekszik a többi fosszilis energiahordozónál tisztább, környezetbarátabb technológiaként eladni az LNG-t, amelyhez képest a mondjuk a lignit valóban komolyabb szennyező.
Az LNG-technológia fő kritikusai ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a klímavédelmi célok megvalósítását súlyosan eltorzíthatja, ha a világ bedől az egyre terjeszkedő gázlobbinak, és elhiszi, hogy mondjuk a széntüzelésről a gáz használatára való átállással tulajdonképpen mindent megtett a környezetért. Hasonló következtetésre jut lényegében a gyakran teljesíthetetlenül ambiciózus uniós Green Deal koncepció is, amelyet az EU elég komolyan vesz ahhoz, hogy az amerikaiak ne érezhessék hosszú távon biztos piacnak Európát. A Green Deal ugyanis tartalmaz olyan terveket, amely a gáz használatát is szankcionálná, hiszen a szennyezőbb technológiák kiváltása ellenére még szennyező technológia marad. A Green Deal ideológiája is abba az irányba mutat, hogy az európai piacok amerikai gázzal való elárasztása konkrétan nem segíti az uniós klímacélok elérését, sőt, egyenesen gátolja azokat.
Az LNG tehát környezetvédelmi tekintetben – még a vezetékes gázhoz képest is – visszás energiaforrás, és ezzel Brüsszel is tisztában van. Kérdés persze, hogy az amerikai gázlobbi az orosz–ukrán háború gazdasági hatásainak szorításában, a növekvő infláció mellett mennyire lesz képes felülírni az európai klímavédelmi célokat.
Vezető kép: MTI/EPA-PAP/Marcin Bielecki
Facebook
Twitter
YouTube
RSS