Sokáig nem is tudott róla a közvélemény, ami nyilván a magyar történelem sikereit, eredményeit mindig kisebbíteni igyekvő marxista történettudomány sara. Aztán amikor kiderült a csata híre a nyilvánosság számára, akkor átbillent a mérleg a másik oldalra, és nagy legendaépítés kezdődött körülötte. Ez utóbbiban nem nehéz észrevenni az elmúlt ötszáz év katonai vereségeit ellensúlyozandó pótcselekvést, illetve azt, hogy a vereségek közepette megszoktuk a drámai körítést, mert úgy könnyebb elviselni a kudarcokat. A győzelmekhez viszont nincs szükség ilyesmire.
A százezres, egyesült nyugati sereg megkapta a parancsot, hogy a magyarokat ki kell irtani, „ugros eliminados esse” – idézik gyakran a csatáról XVI. századi történeti munkájában hírt adó Johannes Aventinust. Ez a drámai körítés egyik fontos eleme, de több mindent helyre kell tenni ebben. Az egyesült nyugati sereg valójában inkább a Keleti Frank Királyság, vagyis nagyjából Németország serege volt, azon belül is főleg a magyarokhoz közeli, így fenyegetettebb bajorok és svábok alkották. A német sereg százezres létszáma egyértelműen egy kerek, jól megjegyezhető és terjeszthető szám, de a középkorban elképzelhetetlen méretű hadsereg. Semmiféle forrásunk nincs sem a nyugati, sem a magyar sereg létszámára. A honfoglaló magyarok teljes katonai erejét húszezer lovasra taksálta ekkoriban Dzsajháni perzsa–arab történetíró, de nem tudjuk, hogy a teljes törzsszövetségi haderőnk részt vett benne, vagy csak egy-két törzs. A támadó hadjárataink jellemzően törzsi vállalkozások voltak, ám itt honvédelemről volt szó, tehát elképzelhető a teljes mozgósítás. A támadó frank–bajor–sváb sereg létszáma könnyen lehet, hogy nagyobb volt a miénknél, hiszen az akkor 14 éves keleti frank király névleges vezetése alatt, a bajor herceg és a salzburgi érsek tényleges irányításával felvonuló sereg valóban jelentős hadi vállalkozást sejtet. Bármiféle közlés híján azonban mindez legfeljebb logikus feltételezés, nem több.
A százezres óriáshadsereg ellen a hazát hősiesen megvédő, sokkal kisebb létszámú magyar sereg képe nyilvánvalóan a sokkal későbbi vereségeink, elbukott szabadságharcaink által kiváltott drámai érzelemtársítás.
A gyakran idézett „a magyarok kiirtassanak” szöveg is elég működőképes, hiszen arra mindenki érzékenyen szokott reagálni, ha ilyesmit terveznek ellene. A mondat azonban úgy szól, hogy „Ibi decretum omnium sententia Ugros Boiariae regno eliminandos esse”, azaz „Ott mindenki egyetértésével kihirdették, hogy a magyarokat a Bajor Királyságból el kell tüntetni”. Egy hadjárattal jellemzően nem lehet országokat, pláne népeket megsemmisíteni; ez nem sikerült például Nagy Károlynak sem, hiszen ő is éveken át járt haddal az avarok nyakára bő száz évvel korábban, mire sikerült megdöntenie a kaganátust. A kihirdetett célból az valószínűsíthető, hogy a magyar hatalom kiterjedését ki akarták szorítani a németek keleti végeiről, és ezzel távolabb a Keleti Frank Királyság központi területeitől. Ha ez így van, akkor a magyar és a német hatalom közti pufferzóna, a gyepü, illetve az őrgrófságok birtoklása felett ment a harc. Ez természetesen messze nem jelentéktelen dolog, de messze nem is a Magyar Fejedelemség megsemmisítése forgott kockán.
Az országunk megsemmisítése a későbbi, török, Habsburg, náci és szovjet időkben valóban többször valós veszély volt, így minden bizonnyal az ezekre a húzós pillanatokra adott lelki válasz az a vélekedés, hogy a „győzelem vagy halál” jellegű végveszélyből az ellenséget megsemmisítve jön ki az ország.
A csatáról jóformán semmit nem tudni azon túl, hogy a bajorok katasztrofális vereséget szenvedtek a magyaroktól 907-ben egy Braslavespurch nevű hely közelében, amelyben a bajor herceg és a salzburgi érsek is elesett. Ennyit tudni a korabeli évkönyvekből, Aventinus pedig hatszáz évvel később írta le a Duna bal és jobb partján felvonuló, folyami hajóhaddal segített német sereget, az elképesztő gyorsasággal mozgó, váratlanul fel- és eltűnő, cselt cselre halmozó magyar sereget, a németek lefárasztását és a hadtesteik külön-külön megsemmisítését, sok-sok német vezérrel – grófokkal és püspökökkel – együtt. Ennél több részletet nem ismerünk, így sajnos nincs mit tanítani a hadmozdulatokról az amerikai West Point Katonai Akadémián. Mindössze a korabeli könnyűlovas, lovasíjász harcmodor kapcsán említi a csatát az ottani tananyag. A Mohács utáni vészterhes évszázadaink végig azzal teltek, hogy külföldi hatalmak nyomorgattak minket, ami a szabadságharcos nép önképén túl kialakította a magyarokban a külföld elismerésére vágyás eltúlzott érzését.
Képesek vagyunk többnek érezni magunkat attól, ha a számunkra fontos katonai győzelmünket egy idegen ország is értékeli. Mintha nem lenne tökmindegy, mit gondolnak az amerikai hadászatban a pozsonyi csatáról.
Vereségmagyarázó pátosz helyett győzelmet érő gondolatokat
Érthető, hogy a magyarságnak lelkileg is nehéz megbirkóznia mindazzal az elképesztő mennyiségű csapással, ami kijutott a történelmünk utóbbi évszázadaiban. Török hódoltság, a magyar nagyhatalom egy pillanat alatti lehanyatlása, a magyar nép többségének kiirtása, a magyarság eltűnése a történelmi távlatban általa belakott vidékekről, évszázados Habsburg-packázások és megaláztatások, levert szabadságharcok, Trianon, náci német packázások, szovjet elnyomás, amerikai hűbériség – egyik csapásból estünk a másikba, és ezt a sok kudarcot sokkal könnyebb pátoszos drámai körítéssel elviselni. Vesztettünk ugyan, de hősiesek voltunk, …de majdnem sikerült, …de közben voltak fényes sikereink, …de csak árulással lehetett legyőzni minket, …de erkölcsi győzelmet arattunk. Így azért kibírhatóbb.
Ezt a drámát azonban semmi okunk átvinni azokra a történelmi eseményeinkre, ahol mi győztünk, mert a győzelmet nem kell megmagyarázni. Bőven elég szép a pozsonyi csata úgy is, ahogy van, nem kell belelátni a későbbi korok százezres tömeghadseregeivel támadó, a magyarságot megsemmisíteni vágyó idegen hatalmait. Mást érdemes megtanulni ebből a győzelemből és a vérszerződés korának többi sikeréből.
Azóta 1116 év telt el, és ha végignézzük ezt a hatalmas időt, folyamatosan megtaláljuk ugyanannak a német politikának a lenyomatát: a magyarokat csak függésbe taszítva, az erejüket megtörve, az országukat egyoldalúan kiaknázva tudják elképzelni szomszédként.
A pozsonyi csata és a vérszerződés korának igazi tanulságai
Ennél is fontosabb tanulság, amit sejtésem szerint valóban tanítanak a könnyűlovas harcmodorról a West Point-i akadémián, és az amerikaiak állítólagos elismerésével dicsekvés helyett nekünk is érdemes lenne erre figyelnünk. A magyar könnyűlovasság egy pillanat nyugtot nem hagyott a felvonuló, komoly létszámú ellenséges seregnek, váratlan időben, váratlan helyeken felbukkanva kínálta meg nyílzáporral, némi ijedséggel. Ilyen körülmények között az ellenséges had állandó készenlétben áll, nem tud rendesen táborozni, nem tud pihenni, és mire megérkezik a harcba, testileg és idegileg is kifáradt.
Miért harcolnánk az ereje teljében lévő ellenséggel, ha előbb le is tudjuk amortizálni?
Ahhoz, hogy folyamatosan tudjuk zaklatni és fárasztani az ellenséget, rendkívül gyors döntésekre és cselekvésre, továbbá tökéletes helyismeretre és felderítésre volt, illetve van szükség. A vérszerződés korában mindezek a magyar hadászat erősségei közé tartoztak, így fájó szívvel gondolhatunk azokra a későbbi katonai kudarcainkra, amikor elbizakodottságból vagy nemtörődömségből már magasról tettünk a felderítésre, és vereség lett a vége. A hősiesen fejjel a falnak, amit sokan magyarosnak gondolnak, valójában eredetileg szöges ellentétben áll a magyaros hozzáállással.
Sosem beleszaladni az ellenség lándzsáiba szemből, mindig egy lépéssel az ellenség előtt járni, állandóan becsapni és váratlant húzni, folyamatosan nyomasztani – ez a lehető legmagyarosabb taktika, akár fegyverekkel, akár más téren harcolunk.
Mindezeknek az esszenciája volt az első augsburgi csata, amelynek a létezéséről is alig tud valaki, nem úgy, mint a másodikról, ahol vereséget szenvedtünk, így azt boldogan verte bele minden magyar fejébe a marxista történetírás és közoktatás. Az első augsburgi csata 910-ben volt, amikor az addigra 17 éves Lajos keleti frank királynak sikerült kihevernie a pozsonyi csata emlékét, és ismét kitalálta, hogy ő Nagy Károly nyomdokaiban haladva leigázza a Kárpát-medencében működő sztyeppei államot. A források szerint összeparancsolta az összes német hercegség hadait, és az Augsburg melletti Lech-mezőn várta seregével a csatlakozásukat – ezúttal minden bizonnyal tényleg egy óriási hadseregről lett volna szó. A magyar hírszerzés azonban akkor még a csúcson volt, és hamar tudomást szerzett a német készülődésről. A magyar logisztika szintén a csúcson volt, így a seregünk hihetetlenül gyorsan Bajorországban termett, hogy a következő pozsonyi csatát inkább már német földön vívja meg. A magyar sereg hamarabb odaért a német gyülekezési pontra, mint maguk a német hercegek, és így megakadályozta az egyesülésüket. A királyi sereget aztán hosszas fárasztással, majd az ellenség sorait magára húzva megbontó lovasíjász taktika tökéletes alkalmazásával, végül a saját földjén tőrbe csalással semmisítette meg.
Eszünkbe juttathatja ez a későbbi szomorú időket, amikor például a ’30–’40-es években a németek sokszor szinte hamarabb tudtak egy-egy döntésünkről, mint mi magunk, de még a csehszlovák elnöknek, Eduard Benešnek is fizetett kémje volt Horthy kancelláriáján, így minden döntésről és tervről, amely ott megszületett, aznap este már Prágában is tudtak.
A drámai körítés, a hősiesség hangsúlyozása és a külföldi elismerésre ácsingózás helyett a pontos hírszerzést, a gyors döntéseket, az ellenség kifárasztását és folyamatos megtévesztését érdemes megtanulnunk a vérszerződés korának csatáiból. Ezekkel sokkal többre megyünk ma is. Ha valamit, hát azt megtanulhattuk egy évezred alatt Európától, hogy a győzelem kivívásához minden eszköz bevethető.
neduddgi
2023-07-27 at 18:53
“Ezeréves”-nek
A mai oktatásban még ott dúl az SZDSZ-Magyarbálinti terror, főként a Történelem oktatásban ; persze elte-fejtől bűzlik a …
Vak Pali
2023-07-09 at 21:47
Jó lenne olvasni a pozsonyi csatáról Pozsonyi Ádám mértékadó véleményét is.
Reményi
2023-07-09 at 08:58
“Országunk megsemmisítése a későbbi, török, Habsburg, náci és szovjet időkben valóban többször valós veszély volt”.
Bizony, de a veszélyből valóság az I. Világháborút követően a Trianoni Béke által vált.
Erről Vésey úr nem hallott harangozni?
János
2023-07-06 at 13:40
Még mielőtt olvastam e cikket, hasonló tanulságot említettem itt:
https://pestisracok.hu/folytatodnak-a-nemzetkozi-egyetemi-kutatasok-es-mobilitasi-programok/comment-page-1/#comment-1703321
János2023-07-06 at 12:45
“Bármely ellenség fizikai erejével szemben a gyengébbek csak szellemi erőfölénnyel tudják felvenni a versenyt.
❗❗❗
David és Góliát példáján kívül még számtalan akad…”
Vésey Laci néhány további katonai példát hozott fel. Ezek megfontolásra késztethetnék a további védelmi beszerzéseket és hazai fejlesztéseket.
Hajrá Magyarország ❗❗❗
Hajrá magyarok ❗❗❗
Theo
2023-07-06 at 00:27
De, kell a drámai körítés és a hősi példa is, az ember így vonódik be. Anélkül pedig nincs győzelem.
Persze, közben szárazon kell tartani a puskaport is, ebben egyetértünk. Galád ellenséggel szemben nem szégyen a furfang.
Ezeréves
2023-07-05 at 23:31
Ha jól emlékszem a sváb évkönyvre hivatkozva írták,Zikhatrt néhányadmagával megmenekült.
Egyházi évkönyvek nagyon gyászos vereségként emlegetik.
bali
2023-07-05 at 22:31
– Tisztelt Ezeréves! 2023-07-05 at 12:30 – 100 ezres sereg? Ha csata volt,talán halottak is voltak? Egyet sem találtak. (Révész László tanár úr 10 000 fős tömegsírt keresett.) Nem találta. Talán máshol van…A csontudvar nevű helyen is csak alig pár 100 temetkezést talált. A végső jaj! A hercegek halála. Ott nem volt temetkezés. Zikhart herceg a hajóraj parancsnoka,elesett,de később a Gyermek Lajos udvarában előkerült…Milyen lehet a 100 ezres sereg vonulása? A Szulejmán 50 ezres sereg vonulásával összehasonlítottam…Mennyi kenyeret kell sütni? Mennyi víz kell? A lovaknak is kell takarmány? Valami zavar van a teljes kitett írásban,de vidéki mesének jól megfelel!
Hesslerezredes
2023-07-05 at 21:04
Schenkhyalfonz
2023-07-05 at 20:20
Sajnos az utolsó mondatodat Románia és a románság cáfolja minden vonatkozásban.
Bárcsak Neked lenne igazad!
Schenkhyalfonz
2023-07-05 at 20:20
Muhinál, Mohácsnál nem volt választásunk, de mindkét vereség időnyereséget hozott. A tatárjáráskor még tudtunk ezzel élni, a Dunán túli részek kevésbé szenvedtek. Mohács után ugyanakkor szétszakadtunk.
De jobb harcolni, mint behódolni.
Poszlední Mohikán
2023-07-05 at 18:38
Hessler felvetéseinek nagy részével egyetértek.
Hesslerezredes
2023-07-05 at 17:10
Uraim!
1. A magyar rendek 1741-ben nemcsak azt mondták, hogy vitam et sangvinam, de azt is hozzátették, hogy avenam non (zabot, azt nem adunk – nem adózunk).
2. A magyar történelem – pont a rengeteg háború, harc, basztatás, irtatás, megalázás ellenére – egyetlen HATALMAS SIKERTÖRTÉNET!!! Mégpedig azért, mert az ÁLLAMISÁGUNKAT mindezen tortúra ellenére MEGŐRIZTÜK.
3. A politika, de különösen a külpolitika MINDIG HARC!!! Ha úgy tetszik: HÁBORÚ!!! Az nem mindegy, hogy ezt a permanens harcot miként és milyen eszközökkel vívjuk. Tehát.
4. Tehát most a rákosi vipera eszközeivel kell harcolnunk: ki kell siklani a szorító helyzetekből, orvul vissza kell marni, sziszegni kell – és túlélni!!!!!!!!! Nekem nem a turul mára a totemállatom, hanem a jó magyar rákosi vipera!!! :)))))))))))))))))) Mit alkalmazzunk tehát a VKLaci által – helyesen – felvázolt régi jó magyar harcmodorból? Megmondom:
5. Ne lépjünk ki az EU-ból – de válasszuk a passzív rezisztenciát (Deák Ferenc módra) – csak azokat az EU-s szabályokat tartsuk be, amelyek nekünk jók. Ami nem jó – “bocsi, de ezeket most éppen mily sajnálatos, de kurvára nem tudjuk betartani…” – indul majd ezernyi kötelezettségszegési eljárás? induljon, feldughatják maguknak, lévén, hogy pénzt így se úgy se nem kapunk. Külpolitikában ne foglaljunk állást: “Magyarország tanulmányozza ea előállott helyzetet.” Ha már eldőlni látszik a szitu: “Magyarország tudomásul veszi a kialakult helyzetet.” Ja, és “sajnos nem áll módunkban senkit elítélni és senkivel szemben semmilyen szankcióhoz csatlakoznunk, mink szeretnénk, de sajnos, basszameg, ez nekünk most kurvára nem megy!”
Hát szerintem ez a tanulság a jó ős(és hős)magyarok harcászatából mára.
Ki ért egyet velem?
Sas
2023-07-05 at 17:04
A radikális a túlfeszített lényeglátó-aztán van még a hamis, cinikus realista–ezek az áruló álkonzik-pl.(Fülesék)
Sas
2023-07-05 at 17:02
Az un.lényeglátó realista.
Sas
2023-07-05 at 17:00
A rafinált politikát képviseli OV.Ezért nem–radikális-.Utóbbi szokott a betonnak ugrani.Pátosszal.
PG
2023-07-05 at 16:47
Annyiban jó az írás, hogy a hagyományos magyaros harcmodort leírja. Valóban, a “többet ésszel, mint erővel” módszer volt a magyaroké.
A pozsonyi csata jelentőségét azért nem kéne lekicsinyelni, no meg, hogy “nem akartak bennünket kiirtani” szöveget elereszteni. Igenis, ki akartak irtani, mint ahogy minden nagy háborúnak ez az alapvető célja. Az erővel harcoló módszer elsősorban a feudalizmusban terjedt el, amikor a királyok fejébe szállt a dicsőség. Sajnos a feudalizmus, István királytól kezdődően, tele volt hatalmi harcokkal. István király az uralkodása 38 éve alatt folyamatosan harcban állt, leginkább a lázadó törzsek ellen, akik nehezményezték, hogy felrúgta a vérszerződést.
Abban igaza van a “Cika” néven beírónak, hogy mindmáig érvényes az a nyugati törekvés, hogy a “magyarokat ki kell irtani”. Ezt kár szépíteni, mert különösen Trianon óta a bőrünkön érezzük.
Aquila Clanga
2023-07-05 at 16:36
A magyart nem lehet kiírtani.
Orientál
2023-07-05 at 15:45
Győzelmünk legalább a nyugatnak is megmutatta hogy itt a mi helyünk.
De igenis ki akarják irtani a magyarokat
2023-07-05 at 15:27
Azt belátom, hogy nem talán 907-ben nem lehetett tudni pontosan, hogy mennyire akarták a magyarokat megsemmisíteni. De az biztos, hogy Szt. István idejében már a német császárok egyértelműen a magyar önálló államiságot akarták megszüntetni, a mongolok, oszmánok, Habsburgok szintén, és bekeértve a magyar nép felszámolását is. Ezt nem is nagyon lehet vitatni, max. A módszereit, a tudatosság mértékét.
Az, hogy manapság is a “nyugat” nem egyszerűen a magyar államiságot akarja felszámolni, hanem a magyar népet is, az minden gondolkodó ember számára világos kell, hogy legyen. Ezért akarják az EU lakosságának 2%-át kitevő Magyarországra a migránsok 29%-át kitevő tábort telepíteni, ezért akarják a gyerekeket KMBT-vé alakítani, mert az népirtás, és az össszes eljárás Magyarország ellen ebből a célból indult. Az irreleváns, hogy az egyes, támadásokat vezető vagy arcot adó személyek mennyire tudatosan megsemmisítő szándékkal nyomulnak, mert a lényeg az, mi is lenne a végeredményte annak, ha mindez, amit tesznek ellenünk, mind sikerülne.
egresi istván jános ernő
2023-07-05 at 15:22
A 907-es pozsonyi csata, mint eleink megsemmisítő győzelme IV. (Gyermek) Lajos keleti frank király serege felett, szerepel Magyarország történeti kronológiája I. kötetében (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981, 69. oldal).
Szerintem, ugyanígy nagyon fontos volt, I. (Szent) István királyunknak az országunkba benyomuló II. Konrád császár elleni, és I. András királyunknak a hazánkba szintén behatoló III. Henrik császár elleni sikeres, győzedelmes harca (1030; illetve 1051/1052), ezekről valahogy elfeledkezünk!
Van olyan állítás, hogy nem csak Mátyás királyunk, hanem Szent István is uralma alá vonta Bécset, igaz, az ő idejében még nem volt jelentős település.
(A cikk szól, a “Habsburgok packázásáról” is, de az éremnek mindig két oldala van. Mire gondolok? Például erre, amit most Sára János, dr.: A Habsburgok és Magyarország, Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2001. könyve alapján, Mária Terézia trónra lépése kapcsán leírok:
Mária Terézia a magyar rendekhez fordult segítségért (1741. májusi pozsonyi országgyűlés), biztosítva a nemességet szabadságjogainak betartásáról. A rendek döntöttek is a nemesi felkelés megszervezéséről, Mária Terézia uralmának megvédéséről (“Vitam et sanguinem”, “Életünket és vérünket”); a nemesség megmentette a Habsburg-monarchiát, nem is annyira a konkrét fegyveres segítséggel, hanem azzal, hogy az adott nemzetközi helyzetben, Magyarországot nem állította Ausztria ellenfeleinek oldalára; a nemesség, ragaszkodva az ősi kiváltságaihoz, azoknak biztosítékát látta a Habsburg-uralomnak a fennmaradásában.)
Akkor és most
2023-07-05 at 15:15
Van egy szerintem rendkívül fontos szempont: akkor Magyarország és a “nyugat” között sem katonailag, sem egyéb szempontból nem volt nagy a különbség. Manapság viszont Magyarország minden szempontból rendkívüli módon összezsugorodott, míg a “nyugat” túlhatalma iszonyatosan megnövekedett. Ezért nem tud már működni az, ami a 10. vagy 11. században Szt. Istvánnak még sikerült, mert SIKERÜLHETETT. Az tudjuk, hogy 1000 évvel ezelőtt a magyar állam még képes volt megvédeni magát, de pl. a tatárjáráskor vagy utána már nem. A tatárjárás pl. a magyarok kb. 30-50%-át megsemmisítette!!! Tehát mégcsak nem is Mohácsnál kezdődött. Mai hír, hogy az oktatási törvényt is meg akarják támadni, a gyermekvédelmi törvényt már megtámadták, és olyan országok álltak be a gyermekvédelmi törvény ürügyén Magyarország ellen, amelyekkel az elmúlt 1000 évben nem volt konfliktus, nem is tudták szinte az akkori magyarok, hogy léteznek azok a népek, országok, tartományok, mint pl. Finnország, Balti államok stb.
Hallottunk már a szabad akaratról?
2023-07-05 at 14:13
@ Cika,
Nem.Csak a módszerek, de azok sem nagyon.
Hesslerezredes
2023-07-05 at 13:14
A pozsonyi csata napja (még ha csak feltételezett is) lehetne (kellene, hogy legyen) a Magyar Honvédelem és a Magyar Honvédség napja.
Vésey doktor nagyon jól összefoglalta a dolgokat, még ha a végkövetkeztetésével lehet is vitatkozni, helyesebben lehet alternatívát felmutatni az ő következtetéseihez.
Attila Nagykirályunk után cca. 150 évvel jól elpicsáztuk a felfuvalkodott nyugatiakat.
150 évvel?????
Igen, én elfogadom Heribert Illig elméletét a kitalált középkorról – mert az vegytiszta matematika.
A számok meg nem hazudnak (kivéve a statisztikát, de ott sem a számok a hibásak, hanem a statisztika készítői).
Valójában tehát nem 907-ben, hanem cca. 607-en volt a csata, vagy 657-ben (most nem néztem utána pontosan), ahogy természetesen az ún. honfoglalás sem 895-ben volt hanem cca. 250 évvel korábban és nem honfoglalás volt, hanem honmentés, avarok pedig nem voltak, csak itthon maradt magyarok.
Amiben én kissé más következtetést vonnék le Vésey Kovács Lacihoz képest az az, hogy mára a Hadak Útja annyira veszélyes lett, hogy legjobb arra rá sem lépni.
Ki kéne maradni a csihipuhiból, de végleg.
Annak meg egyetlen útja-módja van: a semlegesség.
Most nincs időm többet írni, de lehet, hogy még folytatom.
Üdv!
Ezeréves
2023-07-05 at 12:49
A védelemre a harcra vagy alkalmas valaki,vagy nem alkalmas.
Ha olyan volt már az apja is,hogy “van benne pénz”,akkor a tanítását még meglehet fizetni,csak mi a túrónak.
Ezeréves
2023-07-05 at 12:45
Nem lehetett 100- ezres az ellenséges sereg.Összesen talán 45ezer.Ez is hatalmas katonai erő,ha trónörökös,meg püspökök sora vezeti.
Az első seregtest a Duna egyik oldalán,egy napig nyilazom,zaklatom,majd lerohanom.Utána átkelek a vízen és végzek a második szárazföldi sereggel.Az emberi fizikai teljesítésnek vannak határai.
(Köt az ember az oldalára egy dorongot kard helyett.Aztán felkap egy medicinlabdát és szalad föl egy dombra,majd onnan le a völgybe.Utána elkiáltja magát a vezető,hogy kardot ránts!Leoldod a dorongot az oldaladról és kiesik a kezedből.Nem bírod tartani.Begörcsöl a kezed. És ha ezt a tanárbácsi parancsolta,akkor megétette veled,mi a harc.Képzelt el,hogy a “kard” már a fáradságtól kiesik a kezedből és még csak most kellene vele megvédened a szeretteidet!-innen jöhet a töri óra,majd a legközelebbi megemlékezéskor nem alszik el Benőke.)
Taktika és stratégia
2023-07-05 at 12:36
Köszönjük ezt az írást! Én egyetértek a következtetésekkel. Szerintem igaza van Vésey Kovács Lászlónak. Csak sajnos az nem világos, mi is a KONKRÉT taktika felderítés és “csel”, kifárasztás tekintetében mostanában, vagyis 2023 második felében. Példak: a migráció vagy az LMTQ nyugat általi erőltetése nem más, mint háború, és nem más, mint Magyarország és a magyarság totális megsemmisítésére irányuló háború. Amely háborúban a “jogállamiság”, “korrupció”, meg “sajtószabadság” nem értékek, hanem cinikus fegyverek, nem is olyan virtuális atombombák.
Ezeréves
2023-07-05 at 12:30
Azért sem tanították a régi harcokat,mert a vasfüggöny érzelmi is volt.Kerülték a buksinak tartott parasztság és munkásság szemének a felnyitását.Vagy tanítod,vagy hülyíted.
A szocialista időszak elötti könyvekből aki akarta tudhatott róla.Ennek a kutatásnak is lehet ám nem várt következménye.
Pl,a szintén elhallgatott 1278-as morvamezei(dürnkruti)csata.Amit a Gutkeled János országbíró által vezetett magyar seregek,meg a mellettük fellépő 6000 kun lovas döntött el.
Jellemző,hogy addigra a páncélos nehézlovas harcmodor uralkodó lett,de a klasszikus könnyűlovas kun harcmodor újra divatot teremtett.
Ezt a csatát meg azért nem szoktuk emlegetni,mert itt csináltunk a Habsburgokból Habsburgot.
(Ők meg erre a csatára büszkén emlékeznek és egyfajta jogot is formálnak.)
Patriot
2023-07-05 at 12:12
Remek írás tényleg! Végre valaki ki merte mondani, hogy szart sem tudunk a pozsonyi csatáról. Azon kívül természetesen, hogy megnyertük. De, hogy mi ,hogy volt arról csak találgatások vannak, még azt sem tudni pontosan hol volt.
Cika
2023-07-05 at 12:07
„ugros eliminados esse”, a magyarokat ki kell irtani…Változott valami?
ViAM
2023-07-05 at 11:33
Azt a mindenét! Jól helyére lett téve minden, remélem sok fejben is. Szokás szerint kitűnő írás, ám bátorkodom megjegyezni, hogy a magyar lovasíjász harcmodort a mai napig szívvel-lélekkel tanulják, végzik, lásd. a Kassai Lajos vezette kitűnő rendezvények, ahová a világ minden tájáról sereglenek, s csodálattal nézik.