„Vajon emberek helyeslését akarom most elnyerni, vagy Istenét? Embereknek igyekszem-e tetszeni? Ha még az embereknek igyekeznék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája!”
Levél a Galatáknak 1, 10
Mindig igyekeztem az ünnepi posztjaimban mellőzni a politikát. Nem azért, mintha ne lenne véleményem a politikai eseményekről, hanem mert az ünnep méltósága megkívánja. Hívő emberként ilyenkor az ember szemét a Keresztre szegezi, nem figyel másra, elhalkítja a Világ hangjait. Az ünnep Jézusról szól és senki és semmi másról. Idén azonban annyi minden történik, hogy a pszeudo-forradalom sikító hisztériája megtöri az ünnep méltóságát. A PS riporterei épp hőbörgő Soros-aktivistákat követnek az országon keresztbe-kasul, akik Nagyszombatot permanens performanszuk részévé tették nem tisztelve a Feltámadás örömét és ünnepét. Ezért láthatunk meg idén mást, mint egyéb ünnepekkor.
DOBÓ ISTVÁN PÉTER – PestiSrácok.hu
„Jézusra vajon hány hónap közmunkát ítélne a bíró garázdaságért, miután a templomban fölborította a kufárok asztalait?” – teszi fel a kérdést a közismert liberális értelmiségi a Facebookon. Gulyás Márton hivatásos provokatőr a 444 szerint is „Mrozek-bohózatba” illő tárgyalása kapcsán. Ahol van „utolsó szó joga is” – mintha csak épp egy ködös késő-őszi este lenne, ahol a lánglelkű vallomást követően – „Milyen nép viseli el az őt elnyomó törvényeket?” – Márton és Gergely kezébe egy ásót adnának, majd kibandukolnának egy erdő szélére, és ásni kezdenének. Miközben a fideSS-martalócok cigizgetnek, pálnikázgatnak. Aztán Márton és Gergely megpihennek, beöntik a meszet a gödörbe, a NER-osztagosok hanyagul eldobják a csikket, puskadörrenés, és néma csönd. A valódi forradalom hőseinek nagypénteki csöndje. Ezzel szemben van a Facebook posztokon megosztott kutyakomédia, a ripacskodó, operett-gesztusok, az oktogoni részeg drogos „bulika”, a vandálkodó festékszórás és káromkodás.
Nagypénteken a Pápa tartott keresztutat Rómában, s aki látta, láthatta, hogy egy egész másfajta „színház” volt az is. Még akkor is, ha sok mindenben saját hívei sem értenek egyet a Pápával, látszott, hogy mély átéléssel „veszi vállára” a Keresztet, átéli a „drámát” mintha Kazantzakisz Manoliosz-a, a hús-vér, a menekülőkért való gondoskodásáért a csőcselék áldozatává váló pásztor-krisztusának egyfajta „method acting”, „újjáteremtő” színésze lenne. Most igazán „látni” lehetett Ferenc pápát; a fájdalmakért szenvedő, érzelmekkel teli, univerzális viszonyát, az akaratát, hogy felfogja, hogy ütközzön a világ mérhetetlen mértékű fájdalmával. Amit saját „izzásában” megjelenített, látni hagyott, az csak „földi dráma”, „színház”, a beteljesíthetetlen emberi ambíciókból adódó vereségek szomorú extázisa. Más szintek, más színvonalak, a színház azonban nem pótolja, nem pótolhatja a rítust, a hitet, az Isten jelenlétét, ahogy a „Nagypéntek” az emberi aljasságában és az isteni terv méltóságában is megmutatta azt, hogy az Igazság egy másik dimenzióban van jelen.
A Forradalmat minősítik a Hősei. Annyit ér az Eszme amilyenek a Mártírjai. A mi hitünk is annyit ér, amennyit a mi Mártírunk áldozata. Még 2006 kivert szemei is eltörpülnek Jézus keresztáldozata mellett, s még e világ valós drámáihoz képest is nevetséges ez a most erőltetett bazári ripacskodás. A most erőltetett Euromajdan minden festékdobáló, tulipán osztogatós, rángatós-fütyülős, gulyásmártonos-provokatőrös hisztériája nevetséges még egy Tanácsköztársasághoz képest is. Nemhogy a nácizó, komcsizó, 1956-ozó párhuzamok állnának, de már 2006-tal való párhuzam is kibicsaklik. A sipítozó Simicska-féle konzervatív-sajtó egyre gátlástalanabb hisztériája gyenge és erőtlen analógiákat gyárt, kereszténykedik és képmutató szemforgatással próbálja saját árulásait tisztára mosni. Nem csak a történelmi események, de még 2006 ősze is ledobja magáról a „Húsvéti CEU-forradalmat” pedig itt már (elvileg) 7 évnyi elfojtott frusztráció van jelen, épülő putyini diktatúra, elnyomás, szörnyűség. És érezhetően maximumra csavarták: „ez most más” a tekintetben is, hogy a magát „valódi jobboldalnak” tekintő Jobbikos és dezertőr konzervatív sajtó is zengi az Orbán-ellenes himnuszokat.
Orbán nem Jézus
Ahogy azonban már régebben is írtam: Orbán híveinek is tudnia kell, hogy Orbán nem Jézus. Orbán hívének lenni nem jelenti törvényszerűen Krisztus hívének lenni akkor sem, ha ideig óráig a politikai igazság mellette áll, állhat. Nekünk, hívő keresztényeknek még Orbán felett is van egy Jézus, és Orbán nélkül is volt és lesz utána is. E világ most épp egymásnak feszülő nagyjai azonban ezt nem mondhatják el magukról, és pont azt akarják, hogy ez ne így legyen, magukat akarják a csúcsra tenni, a saját „színházukkal” pótolni a Mennyei Drámát. Nekik a hierarchia csúcsán egy Gulyás van, illetve mögötte – évek óta – egy gátlástalan oligarcha, akinek a nevében most demokráciának hívják magukat, míg ellenfelüket meg diktatúrának festik. Mostani hőbörgésük így lesz „forradalommá”, Soros „filantróppá” Orbán „diktátorrá” részeg egyetemisták „hősökké” stb. A „pszeudóforradalom” pszeudó-szereposztása egy meglehetősen torz „drámává” áll össze, ami meg se közelítheti azt a másikat, ami ezzel egy időben a Rítus révén megy végbe ama „másik dimenzióban”. A legszebb színház sem pótolja a Rítust. Ahogy Orbán nem diktátor (és nem is Megváltó), úgy a velük szemben állók sem demokraták. Húsvét fényét puffogó üres ripacskodással, zajjal a Soros-párt Együttje, a Soros-média 444-e és a Soros-civil Krétakörös „forradalmárt” kiszabadító „nép” akarja túlharsogni. Ahogy Grünewald és Bosch csürhéje a szelíd Jézust.
A Ripacs aktivista
Az egész „dráma” szereposztása megvan idén. Csatárláncban támadtak neki Orbánnak, és összefogva a dezertőr sértett konzervatívokkal talán még győzhetnek is. Mit számít egy ilyen győzelem? Semmit. Sok sikert. A Ripacs aktivista, a „method actor” Pápa, a Vezető, a Háttérember, farizeusok, főpapok, rómaiak, Pilátusok Júdások, virágvasárnap hozsannázó, nagypénteken siránkozó asszonyok, Veronikák, Cirenei Simonok megfeszítik a felcsúti „Botrány Csalót”, a „Hamis Messiást.” a „Középső Latort”. A Dráma készen áll, de ez a színház sem fogja pótolni a Rítust. A párhuzamot megvonták, A „húsvéti forradalom” körvonalazódik, a „tematikára” szimbolikusan rájátszik még Alföldi profán passiója is a szivárványos esernyős forradalmár – Júdás és „anyámasszony katonája” – Jézus. Mindenkinek adott tehát a maga „Jézusa”: és követni is fogja. Addig jut mindenki ezzel, amíg ennek a Szelleme elér.
A szellemi perspektívánkat a követett hősök perspektívája határozza meg. Senki azonban Jézuson kívül nem ment fel a Keresztre, ami a Hegyen áll a lehető legjobb kilátás érdekében. A legmesszebb a Keresztről lehet látni. Mohamed ácsoltatott magának egy szószéket, ráállt és elnézett Istenig. Az övé se volt alacsony, de élete végéig Jézusra irigykedett. Ő épp ezért „Prófétát” csinált Jézusból. Mások meg hülyét. Csalót. Hazugot. Imposztort. Bűnözőt. Ő azonban ezt hagyta, mert ez vezetett el a Golgothára. Leköphették, megverhették, a kereszt lényege az áldozatban rejlő alázat, ami nélkülöz minden „önfeladást”, „behódolást”. Ez a soha meg nem hátráló Krisztus misztériuma.
Barabás helyett “Gulyabás”
A Nagypéntek éppen Krisztus megaláztatásairól, kereszthaláláról szól. Ilyenkor Grünewald Isenheimi oltárának középső tábláját figyeljük, és csendben, imádkozva várunk. Van, akinek Krisztus, Kolbe atya, Edith Stein és van, akinek egy cinikus, személyiségzavaros, állatlan-vállatlan provokatőr. Szerepelni fog még az érvek között a “Vernichtung durch Arbeit” is, ahogy a szolgalelkű értelmiség, a saját semmitmondásába belefulladt irodalmáraink, évek óta alkoholizáló balos „tudósaink” TGM-jeink is már elkezdték univerzalizálni a rendőrök által rendre utasított provokatőrök “nagy” szenvedéseit. Fesírt a moralizáló farizeusok kórusa. Egy keresztény számára Jézus nem szimpla történelmi személyiség, hanem élő személy, aki megismerhető a Vele való kapcsolat által. A Gulyás-Jézus analógia teljesen nagypénteki. “Barabás helyett Gulyabás, Gulyabás, Gulyabás!”
Nyugtasson az a tudat, hogy Nagypéntek „szimbóluma” három napig riaszt, mert már ma este megjön a Feltámadás Üzenete. A Simon Mágusok Péter előtt, egyiptom mágusai Mózes előtt hunyászkodnak meg, hitetlen Tamás ujja Jézus oldalában végződik. A megélhetési provokatőr háromszáz óra közmunkája első fokon kontra Isten Fia és Golgota; Soros György és csapata már most benne gázol az ateizmus és blaszfémia közepében. A tudatlan provokáció, az irányított gyűlölet így visz be a blaszfémiába, Orbán megdöntése pedig Isten megtagadásába. A provokáció minősége, Alföldi passiójának „spektákulum-színháza” a krétakörös provokatőr „színháza” a Pápa keresztútjának színháza, a megjátszott pózok állnak szemben egy olyan örök Drámával ami azonban nem ebben a dimenzióban játszódik. Nem szerepel benne Orbán, Gulyás, Vona, senki: egyik „evilági Messiás” sem mérhető hozzá,a Mennyei Úrhoz, aki szemben ezekkel harmadnapra fel is támadott. Ezért van Húsvét, nem azért, hogy nyulakat posztoljunk, és hőbörögjünk ennek a világnak a gyarló harcain.
Békességet papoló politikai farizeusok
A legnagyobb baj, ha egy keresztény elfelejti ezt a léptékváltást, és a jelen messiásai közt keresi a Messiást. Ha összekeveri a hitet és a véleményeket. Ha alárendeli magát annak, hogy behatárolják hitének korlátait, ha nem a testté lett isteni személyhez, a Krisztushoz méri magát, hanem emberekhez, a tágabb értelemben vett közösség jóindulatához, a személyes közérzetéhez, a lehetőségeihez. A keresztény, ha tetszeni akar az embereknek, akkor egyre inkább a kereszténygyűlölethez, a cselekvőképes hit maradványainak felszámolásához bólogatva asszisztáló, immáron legyőzött “hívők” nagy csoportjához csatlakozik. A „békességet papoló” „politikai farizeusokhoz” akik elhiszik, hogy “minden rendben van” úgy, ahogyan “van” körülöttük, és főleg általuk. Az „elégedetlen keresztény értelmiség” a magát jézusi szintre hazudó „Megváltók.” papja, farizeusa, az igazság Júdása lesz. Ennek a következményei is meglesznek: önfelszámolás, megszűnés. Nem fog benne visszhangozni az, hogy míg ő korrupcióról, saját sértettségéről, és igazi keresztény értékekről papol, addig a hit nevében embereket gyilkolnak le értelmetlenül, minősítetlenül körülötte. Míg ő krokodilkönnyekkel forgatja a szemeit, nem fogja megérteni, hogy miért baj, miért nem elhanyagolható tény az, hogy egyre jobban beszűkül, jelentéktelenné válik annak a szellemi közösségnek a tere, amihez pusztán kulturálisan, a Budai hegyek keretei közt tartozik. Eztán jön az, amikor személyesen is felszámolódik, s magatehetetlen, bénult áldozattá lesz. Ez a nagy hazugság, aminek ellen kell állni, amit meg kell tagadni, ahogyan Krisztus is tette a pusztában, hogy a kereszténység ne csak kulturális szimptóma legyen, hanem szellemi realitás.
Boldog húsvétot hát mindenkinek, sikeres „dimenzióváltást.”
Vezető kép: Hieronymus Bosch: Keresztvitel
Facebook
Twitter
YouTube
RSS