Bár a tartomány miniszterelnök kérte a német kancellárt, hogy ne kampányoljon Brandenburgban, Olaf Scholz mégis elment. Amit viszont ott kapott a tömegtől nem tette zsebre. Az embereknek ugyanis elegük van a bevándorlókból és arra szólították fel Scholzot, hogy mondjon le.
A napokban Brandenburgba látogatott Olaf Scholz, annak ellenére, hogy korábban saját párttársa, Dietmar Woidke, a tartomány miniszterelnöke arra kérte, ne vegyen részt a kampányban.
A német kancellár ennek ellenére egy másik politikus, Stefan Zierke Bundestag-képviselő meghívására megjelent Prenzlauban, ahol egy lakossági fórumot is tartott – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. Az eseményen azzal vádolta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy Ukrajna megszállásával veszélyezteti Oroszország jövőjét. Úgy fogalmazott:
A háború orosz szempontból is ostobaság.
Majd azzal folytatta, Németország továbbra is támogatni fogja katonailag Ukrajnát, hogy a megszállt ország ne omoljon össze,
ugyanakkor Zelenszkijék német fegyverekkel nem lőhetik Oroszországot
– szögezte le.
A fórumon részt vevőktől Scholz azt a kérdést is megkapta, hogy miért támogatják még mindig Ukrajnát, hiszen ezzel a lépéssel tönkreteszik a német infrastruktúrát. Scholz erre terrorista cselekménynek minősítette az Északi-Áramlat vezeték elleni szabotázst, majd kijelentette, Németországban bíróság elé akarja állítani az elkövetőket – számolt be a lap.
Kancellár úr, hol van a határ?
A német kancellárt dühös tömeg fogadta a helyszínen, azt emberek azt követelték, haladéktalanul távozzon az ország éléről. Történt mindez egy héttel a tartományi választás előtt.
A legtöbben a migrációs krízis miatt vonták kérdőre a szövetségi kormány fejét.
Százezrek érkeztek Németországba az elmúlt években. Az ország egyes részein az emberek már alig beszélnek németül. Kancellár úr, mikor lesz már ennek vége? Hol van a határ?
– tette fel neki a kérdést egy helyi lakos.
Jólétünk elképzelhetetlen lenne a bevándorlás nélkül.
Ha egyszerűen azt mondjuk, hogy nem akarunk senkit, akkor az országunk tönkremegy – válaszolta Olaf Scholz.
Forrás: Mandiner, fotó: MTI
na4
2024-09-15 at 12:04
Scholznak és az Ampelnek kampó. Mennek a lecsóba.
matrix
2024-09-15 at 12:01
Geme OVER gender buzi multi kulti agyhalál !
Ez csak egy a sokból !!! 8000 fös kisváros a németnek meg níncs lakás -:))
Zöld multi kulti terrorista a polgármester !
A mocskos koszos celebPeti “James Bond 007 ” a TISZA PRIMITIVEK vezér bikája is ezt akarja !
TISZA agyhalottak primitivek ezek a soros GAYBUZI EU értékek
4,7 millió euró: 80 menekült számára építettek szállást
Knittlingen, Baden-Württemberg. Alig kilenc hónap alatt, 4,7 millió euróból 80 menekült számára épült szálláshely. A projektet a létesítményt is működtető Enzkreis kerület irányította. A menekültek kérdése még „hosszú ideig” foglalkoztatni fogja a kerületet. A járási adminisztrátor és a Zöld Párt vezetője dicsérik a projektet – kritika érkezik az AfD-től. https://bnn.de/kraichgau/bretten/knittlingen-unterkun.