Két olyan, győztes Fidesz-KDNP-képviselő volt a Plebejus Polbeat legutóbbi vendége, aki valóságos bravúrral győzte le ellenfelét. Dunai Mónika, a Rákosmente és Kőbánya egy részét alkotó választókerület nyerteseként az egyetlen konzervatív politikus, aki Budapesten többséget tudott szerezni, ráadásul az exnáci Szilágyi Görgy jobbikos-baloldali képviselőt verte meg 44 vs. 43 százalékos arányban, illetve Hende Csaba – aki Szombathelyen aratott hatalmas győzelmet (50 kontra 40 százalék) a mindenféle alvilági machinációt és rengeteg pénzt bevető DK-s Czeglédy Csabával szemben.
A választási eredményt látva már nem Orbán Viktort és a nemzeti oldalt akarják leváltani a baloldaliak, hanem a népet, amelyet például Csáki Judit (posztkommunista színikritikus – a szerk.) fogatlannak és szerencsétlennek nevezett
– így értékelte Dunai Mónika a balliberális értelmiség egy hete szűnni nem akaró gyűlöletrohamát a Plebejus Polbeatben Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve.
Hende Csaba pedig azt mondta:
végtelenül szomorú ez a belbudapesti lesajnáló vélemény, amely azért is tragikus, mert az emberek miattuk ilyenek. Habár 2010 óta az áltagkereset megduplázódott, a nyugdíj értékállóvá vált, s végre lesz miből az eltörött szemüveget és a hiányzó fogat pótolni, de aki miatt 1945-öt követően a magyar társadalom elszakadt a nyugati életszínvonaltól, azok éppen ők, a kommunista diktatúra kiszolgálói, azaz a Csáki Juditok.
Stefka István faji rasszizmusnak nevezte a Csáki-félék magyarellenes kirohanásait, amivel – ha következetesek volnának – az európai progresszívoknak foglalkozniuk kellene. Az újságíró-műsorvezető szerint semmi nem változott az SZDSZ Tégy a gyűlölet ellen mozgalma óta.
A Plebejus Polbeatben Huth Gergely felvetésére szó volt arról is, hogy a nemzetbiztonsági kérdésekkel hivatalból is foglalkozó vendégek álláspontja szerint mennyire fogja tönkretenni Európát az orosz-ukrán háború és sikerül-e Magyarországot megvédeni a válságtól. Természetesen – mint minden héten – a nézők is feltehették a kérdéseiket.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS