Pesti Srácok

Ebből mém lesz... – Unokának adta ki magát a rendőrnő, emlékezetes telefonbeszélgetést folytatott a részeg tolvajjal (VIDEÓ)

Mindent elárul a telefontolvajról az a beszélgetés, amelyet a magát unokának kiadó rendőrnővel folytatott, hiszen igencsak mémgyanús mondatok hangoztak el azon a felvételen, amit a Rendőrség nemrégiben a YouTube-on közzétett. Az ügy előzménye, hogy az igénytelen, ittas elkövető előzőleg dulakodás közben kicsavarta egy idős ember kezéből annak mobiltelefonját. Persze, hamar elkapták…

A police.hu beszámolója szerint csapatmunka eredményeként gyorsan elfogták azt a tolvajt, aki még augusztus 3-án az Üllői úton kicsavarta egy idős ember kezéből annak telefonját, majd felszállt egy buszra és távozott.

Szerencsére a sértett emlékezett a feltételezett elkövető kinézetére és arra is, hogy merre indult el, így a kerületi rendőrök a bejelentést fogadó Kriperné Tolmács Edina rendőr főtörzsőrmester információi alapján azonnal a keresésére indultak. Ezután a rendőrnő felhívta az ellopott telefonhoz tartozó számot. A vonal másik végén egy érezhetően ittas állapotú férfi jelentkezett, akit kérdésekkel próbált szóval tartani, de nem akárhogyan: a rendőrnő a papáját kereste. A tolvaj végig azt hitte, hogy az unokahúgával beszél.

Az események alatt a kerületi kapitányságon Szabó Pál rendőr zászlós a kamerákon keresztül felfigyelt egy lottózó előtt álló, hasonló kinézetű férfira, így a feltételezett elkövetőt kereső járőröket azonnal odaküldte. Az elkövetőt, J. Albertet Bóz Norbert rendőr zászlós, Méder Richárd rendőr zászlós és Takács László rendőr főtörzszászlós perceken belül elfogták és előállították. Az ellopott telefont a 47 éves férfinél megtalálták, majd a sértett részére visszaadták.

PestiSracok facebook image

J. Albertről az is kiderült, hogy a X. Kerületi Rendőrkapitányság kifosztás bűntett, míg a Fővárosi Törvényszék segítségnyújtás elmulasztása bűntett és ittas járművezetés vétség, valamint kifosztás bűntett miatt adott ki ellene elfogatóparancsot. A fővárosi rendőrök lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd az illetékes büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.

Forrás/fotó/videó: police.hu

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."