Kínai-amerikai kereskedelmi háború: A malacpersely és a civilizációk összecsapása

Mára kijelenthető, hogy az USA és Kína közt nemcsak kereskedelmi háború zajlik, hanem éles harc bontakozott ki a technológiai elsőségért is. Trump taktikája viszonylag egyszerű. Teljes pályás letámadást folytat, amihez egyre több erőforrást vesz igénybe. Fennen hirdeti, hogy ebben a háborúban csak az USA nyerhet.

400 milliárd plusz Kína javára

Érvelésének lényege az, hogy az USA negatívuma a kétoldalú kereskedelemben évente 400 milliárd dollár, vagyis Kína ennyit bukhat. (Kína exportja évente mintegy 600 milliárd, míg az USA kivitele nem éri el a 200 milliárd dollárt.) Ezért újabb és újabb büntetővámokat vet ki a kínai importcuccokra, amelyből akkora bevétele származik, hogy kényelmesen kárpótolhatja azokat az amerikai termelőket, akiket hátrányosan érintenek Peking válaszintézkedései. Itt főleg mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari termelőkről van szó. Emiatt egyébként Kína sokkal nehezebb helyzetben van, hiszen nagymértékben függ az olcsó amerikai élelmiszertől. Ezekből akkora mennyiségben vásárol, hogy hirtelen pótolni sem tudja máshonnan. Tehát kétségtelen, hogy Trumpnak igaza van, és Kína sokkal rosszabb pozícióban van, ha csak a két ország közti áruforgalmat tekintjük.

Ám a kereskedelemnek vagy egy olyan szegmense, amely formailag az USA-ba irányuló export, és amit az amerikai cégek re-exportálnak. Gondoljunk csak az iPhone-okra, amelyeket Kínában gyártanak, de a többségét az Apple harmadik országokban adja el. Ezen pedig az amerikai cég talán többet keres, mint a termék gyártója, Kína. A technológiai szektor szinte teljes egészére jellemző ez a fajta munkamegosztás. Mint tudjuk, ez a kapcsolat a mai világkereskedelem egyik meghatározó része.

Új kínai márkák a világpiacon

Kínának azonban elege lett ebből, és egyre inkább saját márkákkal, saját fejlesztésekkel kíván a világpiacon megjelenni. Így sokkal több profitot termelhetnek a cégei, mivel nem fölözik le a hasznot az amerikai multik. A kereskedelmi háború második szakasza éppen erről szól. Ennek jellemző példája a Huawei-sztori. Az amerikai kormányzat azzal vádolja a kínai céget, hogy az tulajdonképpen a kínai hadsereg befolyása alatt van. Ezt nehéz tagadni, hiszen például a Huawei alapítója és vezetője egykoron a néphadsereg őrnagya volt. Abban sincs semmi meglepő, hogy a Huawei-technológiát kémkedésre használják. Feltehetően ugyanezt teszik az amerikai technológiai gigászok is. Tudjuk, hogy az USA kormánya minden más országot lehallgat, ami nem volna lehetséges a Google, az Apple, a Microsoft és a többi nagy cég közreműködése nélkül. Ez idáig is így volt, ezután is így lesz, a világ már csak ilyen, mindegyik ország kémkedik. Ezzel évtizedekig mindenki szépen elvolt, ám az amerikaiknak hirtelen fájni kezdett a kínai kémkedés. Gyaníthatjuk, hogy ennek a kémhisztériának más okai vannak. Ez pedig nem más, mint a kínai cégek technológiai fejlettsége. Ma már egy sor ágazatban a kínai technológia megközelíti, sőt, helyenként felülmúlja az amerikaiak színvonalát. Például ma már létezik kínai lopakodó vadászrepülő, vagy éppen most építi az ázsiai nagyhatalom a harmadik repülőgép-hordozóját. A Huawei pedig az 5G-technológiában piacvezető. Ez az internetes kapcsolat a jelenleginél 100-szor gyorsabb adatátvitelt tesz lehetővé, és a jövő nagy üzlete. Az országok sorban állnak a Huaweinél, hogy minél hamarabb hozzájussanak az áhított technológiához. Az USA erre pedig nagyon féltékeny, és mivel ő nem rendelkezik hasonló tudással, ezért mással próbálkozik: a kínaiak vevőit igyekszik lebeszélni, illetve blokkolja a Huaweinek beszállító cégeket. A washingtoni stratégák szerint ezzel tönkretehetik a Huaweit és évekkel visszavethetik a fejlődését, és addig az amerikai cégek majd valahogy felzárkóznak.

Kína jelenleg közelit az USA-hoz

Ezekben az ügyekben felismerhető Trump és tanácsadói körének taktikája, illetve céljai. Ugyebár az USA GDP-növekedése jelenleg mintegy 3 százalék, Kínáé pedig 6 százalék. Ezzel a különbséggel pedig Kína még mindig „elfogó pályán” van, hamar lehagyhatná Amerikát, megszerezhetné az áhított világelsőséget és letaszíthatná a trónjáról a jelenleg uralkodó Egyesült Államokat. Trump mit tehet ebben a helyzetben? Országa ennél gyorsabban már aligha tud növekedni; akkor nincs más hátra, mint erővel lelassítani Kínát. Az ázsiai birodalom exportjának korlátozása, illetve a technológiai fejlődésének nehezítése elvezethet oda, hogy gazdasági teljesítménye csökkenjen. Ha Kína fékezni kényszerülne és lelassulna az amerikai növekedési szintre, akkor lekerülne a napirendről az előzés. Ez így egyszerűen hangzik, de a kérdés, hogy sikerülhet-e?

Vajon mennyire függ Kína az Amerikába irányuló exporttól és mennyire van szüksége az így kapott dollárra? Erre nehéz választ adni, de Kína egy 1,3 milliárdos birodalom. Felmerül a kérdés, hogy egy ekkora embertömeg mozgását vagy fejlődést mennyire lehet kívülről befolyásolni? A tajvani és hongkongi média tele van olyan hírekkel, amely szerint a kínai középosztály fél a kereskedelmi háború hatásaitól, mivel az élelmiszerek drágulása nagyban veszélyezteti az életszínvonalát. Ez akár belpolitikai válságot is eredményezhetne, amelynek vélhetően örülnének az USA-ban.

Kínának sok dollárja van

Azonban az éremnek van egy másik oldala is, méghozzá az, hogy Kína ma már sok szempontból fejlett ország, és hatalmas tartalékai vannak. Csak a hivatalos adatok több, mint 3000 milliárd dollárról szólnak, amelyből 2000 USA-állampapírokban van. A közhiedelemmel ellentétben ez azonban nem elég a másik fél sakkban tartásához. Ez kevesebb, mint az USA adósságának 20 százaléka, amely részesedés egymagában kevés egy tőkepiaci válság előidézéséhez. Az USA nagy hitelezői Japán, Szaúd-Arábia és Németország is, és ezek az országok aligha csatlakoznának egy pénzügyi támadáshoz.

Trump politikai támogatóinak egyik vezéralakja a nálunk is jól ismert Steve Bannon, aki Kína teljes elszigetelését szorgalmazza. Úgy fogalmazott: minden erejével azon van, hogy a kínai vállalatokat kizárják az amerikai tőkepiacokról.

Ebből is látszik, hogy a ma hatalmon lévő nacionalisták a Pekinggel folytatott kemény háború hívei. Egyébként Steve Bannon kritikájából mindenki kap: főként a Wall Street „korporatistáit” bírálja, akik együttműködnek a kínai elittel, hogy megőrizzék a jelenlegi, tisztességtelen rendszert. Szerinte a 2022-es elnökválasztás központi témája a kínai-amerikai kereskedelmi háború lesz.

Kína emeli a tétet

Hszi Csin-ping kínai elnök szintén hangnemet váltott. Szerinte a civilizációk elvesztik a vitalitásukat, ha bezárkóznak. Ahogy fogalmazott:

És ennek szellemében képzeli el birodalmának jövőjét, amely mindig nyitott lesz és kitárja a kapuit a világ felé. Úgy látszik, a pekingi vezetés, akárcsak Steve Bannon, szintet lépett. Míg Trump jelenleg a malacpersely-szindrómánál tart, addig a másik kettő már eljutott a „civilizációk harcához”. Mindketten globális fenyegetést látnak a másik országban, amely hidegháborús hangnemnek tűnik.