Pesti Srácok

Áder: 2030-ig megszűnik az energetikai célú széntüzelés Magyarországon

null

2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon. Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását – jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán.

Mindezek következtében az áramtermelésből származó szén-dioxid-kibocsátás drasztikusan csökken Magyarországon – tette hozzá Áder János. Elmondta: az új energiatermelő technológiák, kapacitások megteremtése mellett legalább ilyen fontos az épületek energiahatékonyságának növelése, a geotermikus energia nagyobb mértékű hasznosítása, a közlekedés, benne a tömegközlekedés elektronizálása, vagy gázüzemű, illetve hibrid meghajtásra való átállítása. Hasonlóan fontosnak nevezte az energiaintenzív ipari ágazatok – cement-, üveg- és gumiipar – technológiai váltását, a mezőgazdaság metánkibocsátásának drasztikus csökkentését és az erdősítést.

A klímaváltozás kapcsán az államfő emlékeztetett a Bahamákat sújtó hurrikánra, amely óránként közel 300 kilométeres széllel járt és 3000 halálos áldozatot követelt, valamint felidézte a két évvel ezelőtt Houstonban történteket, amikor két nap alatt nagyjából 50 balatonnyi eső hullott az amerikai városra és környékére.

PestiSracok facebook image

– szögezte le. Áder János szólt a minden korábbiaknál nagyobb erdőtüzekről az Amazonas-medencében és Szibériában, amelyek hatalmas szén-dioxid-kibocsátással jártak, az extrém szárazságra pedig az indiai Csennai városát hozta fel példaként, ahol az idei évben teljesen kifogyott a víz a tározókból és a csapokból.

– mondta a köztársasági elnök.

– mondta Áder János.

Forrás: MTI, fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.