Pesti Srácok

Mozgásban a MEKH energiakövetei

null

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) Energiakövetei a Hivatal által biztosított szakmai, pedagógiai és kommunikációs képzést követően ősszel megkezdték országjárásukat, eddig országszerte tizenegy iskolában, közel ötszáz diák számára tartottak előadást a tudatos energiafogyasztásról, az energiatakarékosság fontosságáról.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal2017-ben indult társadalmi felelősségvállalási programjának célja, hogy bővítse a felső tagozatos és középiskolás diákok tudatos energiafogyasztással kapcsolatos ismereteit, illetve olyan fiatal tanárszemélyiségeket támogasson, akik tudásukat magas szakmai színvonalú, ugyanakkor élményszerűen, látványos kísérletekben gazdag órákon adják át a diákoknak.

A felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára kiírt pályázaton három egyetemista nyerte el az Energiakövet 2019 címet, a hozzá járó ösztöndíjat, valamint a lehetőséget, hogy az oktatásban is kipróbálja magát, és így az egész ország megismerje.
Máthé Marcell (24), az ELTE Fizika Msc. II. évfolyamos hallgatója, Putti Krisztián (23), a BME Energetikai mérnök Msc. II. évfolyamos hallgatója és Csiszár Barnabás (19), az ELTE TTK Földtudományok szakának II. évfolyamos hallgatója rendhagyó természettudományos tanóráin többek között tanácsokat adnak, mit tehetnek a fiatalok a mindennapok során a fenntarthatóságért.

PestiSracok facebook image

– mondta Csiszár Barnabás. Az ősz folyamán a három Energiakövet országszerte 11 iskolában járt és 417 diák számára tartott órát.
2019 őszén az Energiakövetek az alábbi helyszíneken tartottak órákat:

> Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium, Ózd
> Székács Elemér SZKI, Törökszentmiklós
> II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Galgahévíz
> MSZC Budai Nagy Antal Szakgimnázium, Nagykálló
> Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Békéscsaba
> Eötvös József Német Nemzetiségi Általános Iskola, Diósd
> Városmajori Gimnázium, Budapest
> Római Katolikus Általános Iskola, Zagyvaszántó
> Petőfi Sándor Általános Iskola, Dorog
> Gothard Jenő Általános Iskola, Szombathely
> Toldy Ferenc Gimnázium, Budapest

A felső tagozatos és középiskolás diákok mindenhol lelkesen és kíváncsian fogadták az Energiaköveteket. A környezettudatosság és a fenntartható fejlődés problémái egyre növekvő mértékben foglalkoztatják a fiatalokat is, nemcsak értik, de át is érzik a tudatos energiafogyasztás jelentőségét és valóban tenni szeretnének környezetük megóvásáért. Az Energiakövetek tanórái ezért egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.

– mondta Máthé Marcell.

A Hivatal társadalmi felelősségvállalási programja 2018-ban Junior kategóriában elnyerte a CSR Hungary Díjat. Az elismerésben azok a szervezetek részesülnek, amelyek kiemelkedő és felelősség¬teljes kezdeményezéseikkel pozitív hatással vannak a társadalomra és a környezetükre.

Forrás: MEKH

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.