Pesti Srácok

Az adósságcsökkentés apasztotta a devizatartalékot januárban

null

A majdnem kétmilliárd euró értékű kötvénytartozás visszafizetése nyomán 1,545 milliárd euróval 26,840 milliárd euróra csökkentek januárban Magyarország nemzetközi tartalékai, ám így is 218 millió euróval meghaladták az egy évvel korábbi szintet - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. A devizatartalék tavaly májusban volt utoljára ennél alacsonyabb.

A tartalékok csökkenését az magyarázza, hogy január 29-én lejárt egy eredetileg 2 milliárd dolláros 6,25 százalékos kamatozású tízéves dollárkötvényből fennmaradt 964,5 millió dollárnyi állomány, valamint az egymilliárd dolláros lejárat előtti visszavásárlás.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) január 21-27. között tartott aukciója eredményeként, négy 2021 és 2024 között lejáró kötvényből egymilliárd dollár értékben vásárolt vissza. A visszavásárlással 42,7 milliárd forint kamat megtakarítást sikerült elérni 2024-ig, amiből 16,5 milliárd forint még idén realizálódik. Az aukcióra kedvező feltételeket teremtett, hogy Magyarország CDS felára ötéves mélyponton, 47 bázisponton állt. A visszavásárláshoz újabb kötvény kibocsátására nem volt szükség, a fedezetet az állam forint- és devizalikviditása szolgáltatta. Az MNB előzetes adatai szerint december végén 1167 milliárd forint (3,5 milliárd euró) volt a kormány betétszámláján.

A magyar állam 2011 és 2014 között négy tízéves dollárkötvényt bocsátott ki, összesen 9 milliárd dollár értékben. Legközelebb február 24-én jár le egy tizenötéves egy milliárd euró kibocsátási értékű kötvény, amelyből a fennmaradt 798 millió eurós tartozást kell visszafizetni, azt követően pedig egy egymilliárdos jüan kötvény jár le júliusban.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.