Pesti Srácok

A magyar bankrendszer járványálló

null

A magyar bankrendszernek magas a tőkeellátottsága, stabilan működik, a járvány korábbi szakaszában a lakosság részéről jelentkező nagyobb készpénzigényt is tudta kezelni – mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

Hozzátette: két hete, körülbelül, amikor a tartós élelmiszereket vásárolták fel az emberek, a készpénzfelvétel is a szokásos mennyiség mintegy háromszorosára nőtt, de nem volt fennakadás. Egyébként Magyarországon minden bankbetét 100 ezer euróig, azaz, mintegy 35 millió forintig biztosítva van.

A szakember költségvetés készítését javasolta azoknak a családoknak, ahol jövedelemkiesést okozott a járvány, hogy a megmaradt pénzt minél jobban be tudják osztani. De, akiknek nem okozott veszteséget a járvány, azoknak is takarékosságot javasolt Kovács Levente. Mint mondta, aki teheti, annak általában érdemes jövedelme 10 százalékát félretenni.

A cégvezetők figyelmét arra hívta fel a szakember, hogy minden vállalat felelős a munkatársakért, manapság pedig különösen értékes a munkahely megmentése.

PestiSracok facebook image

Etikátlan lenne, hogy a járvány elmúltával, a gazdasági helyreállítás időszakában azok a cégek álljanak sorba állami segítségért, akik saját munkavállalóiknak nem segítettek a nehéz időkben. Aki hűséges a vállalatához, azt a vállalatnak is segítenie kell - vélekedett a bankszövetség főtitkára.

A PIN-kód nélküli bankkártyás fizetés limitjének ötezerről tizenötezer forintra emeléséről szólva Kovács Levente elmondta: folyamatos a rendszerek átállítása, április 15-re mindenütt így fognak működni a terminálok.

A bankszövetség főtitkára hozzátette: bár a pénzintézetek dolgozói között is vannak családanyák, és olyanok is, akik karanténba kerültek, az összesen 1956 magyarországi bankfiók és kirendeltség közül csupán 96 nem tudott kinyitni az utóbbi napokban. A nyitvatartás rövidítését azonban érdemes megfontolni, hiszen már alig vannak ügyfelek a bankfiókokban – jegyezte meg.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.