Pesti Srácok

Gazdaságvédelmi akcióterv: itt vannak a legújabb részletek!

null

Online sajtónyilvános háttérbeszélgetést tartottak az Innovációs és Technológiai Minisztériumból Schanda Tamás, György László és Bodó Sándor államtitkárok csütörtök délután. A virtuális találkozón többek között a járványügyi veszélyhelyzetből fakadó gazdasági károk enyhítéséről, a hazai vállalkozások támogatását célzó kedvezményekről, munkahelyek megőrzését és új munkahelyek teremtését szolgáló intézkedésekről, bértámogatásról, átképzési és továbbtanulási lehetőségekről is tájékoztatást adtak a résztvevők, akik több ízben is utaltak rá, hogy hazánk önerőből próbál meg választ adni a válság kihívásaira és nem az IMF-től várja a megoldást. A jelenlegi kormány – balliberális elődeikkel ellentétben – nem akarja hitelekkel eladósítani az országot. Ennek jegyében munkára és tanulásra épülő akciótervet tettek most le az asztalra.

– szögezte le Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára. Az államtitkár az online háttérbeszélgetés bevezetőjében kifejtette, hogy az elmúlt tíz év során óriási utat tett meg a magyar gazdaság, így sereghajtóból éllovassá váltunk, a gazdasági növekedés rekordokat döntögetett, 800 ezer új munkahely létesült, a Visegrádi Négyek pedig a kontinens gazdasági motorjává váltak. Schanda Tamás ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezekért a sikerekért keményen megdolgozott az egész ország, hiszen a jó gazdaságpolitika mellett mindez a vállalkozások és az emberek kitartásának is köszönhető. Ezeket az eredményeket viszont most veszélybe sodorta a válság. Most a legfontosabb teendő minimalizálni a károkat, veszteségeket és az újjáépítésre kell koncentrálni; ennek érdekében született a 9000 milliárdos Gazdaságvédelmi Akcióterv. Az államtitkár rámutatott, hogy a munkahelymegőrzésre, a munkahelyteremtésre, a kiemelt ágazatok újraindítására, a vállalkozások finanszírozására, illetve a családok és nyugdíjasok védelmére fókuszálnak.

Nem cél eladósítani az országot

PestiSracok facebook image

Az államtitkár a legfontosabb intézkedések között említette a bértámogatás bevezetését a veszélyeztetett munkaerő megtartásáért, az adócsökkentést a munkahelyek megtartásáért, a vállalkozások által igényelhető nullaszázalékos hitelt, a hiteltörlesztések felfüggesztését, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, illetve a családokat támogató további lépéseket.

– érvelt Schanda Tamás, aki azt is elmondta, hogy az elmúlt tíz év tapasztalata is tükrözi, hogy hazánk csak magára számíthat; így volt ez a pénzügyi válság és a migrációs krízis idején is, és most is csak magunkra számíthatunk. Az államtitkár szerint az Európai Unió – mikor teszetoszaságból, mikor politikai ok miatt – képtelen megfelelően kezelni a krízishelyzeteket.

– hangsúlyozta Schanda Tamás. Az IMF-re utalva azt is jelezte, hogy hazánk önerőből akar kilábalni a válságból és a kormány nem kívánja eladósítani az országot hitelekkel.

– mutatott rá. Schanda Tamás azt is hangsúlyozta, hogy a védekezés és a válságkezelés minden minisztérium költségvetését érinti, de a kormányzati intézményeknek, a pártoknak, az önkormányzatoknak, vagy akár a bankoknak is részt kell vállalniuk a terhekből.

Jelentős bértámogatások

Bodó Sándor a bértámogatási programok részleteiről tájékoztatta a sajtót. Kifejtette, hogy egyre több külföldi ajánlatot kapnak a kutatás-fejlesztés területén dolgozók, ezért a kormány keményen és gyorsan reagál, hogy hazánkban tartsa ezeket a szakembereket. Az államtitkár elmondta, hogy a K+F szférát érintő pályázati kiírást már most jelentős érdeklődés övezi. Ennek a szegmensnek a szereplői nagyon komoly bértámogatásban részesülhetnek. A pályázatokat a munkaadó nyújthatja majd be a kormányhivatalok foglalkoztatási főosztályához.

– sorolta az államtitkár. A munkahelyvédelmi bértámogatási program kapcsán az államtitkár kifejtette: a legfontosabb cél az, hogy lehetőleg mindenkinek legyen munkája, ezért a rövidített munkaidős foglalkoztatás a realitás. Ennek keretében olyan cégekre koncentrálnak, amelyek legfeljebb 50%-al csökkentették a munkaidőt és legalább napi négy órában dolgoznak.

– magyarázta.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Fotó: MTI/Soós Lajos

Az államtitkár elárulta, hogy Hajdú-Biharból egy 500 főt foglalkoztató cég már bejelentkezett; a konkrét vállalat esetében a három hónapra szóló támogatás 100 millió forintot jelent. A támogatás részleteiről elmondta, hogy fontos szempont, hogy a dolgozók legalább a minimálbérnek megfelelő összeget kapják, de ne többet, mint a minimálbér kétszerese. Így egy dolgozó havonta nettó 75 ezer forint támogatásban részesülhet. A munkaadó és a munkáltató egyesített kérelmet nyújthat be a cégkapun keresztül. Az államtitkár jelezte, hogy ez a procedúra nem igényel sok időt: egy maximum háromoldalas kérelemről van szó, amely nem tartalmaz sok kérdést.

– mondta el az államtitkár újságírói kérdésre, jelezve: nyitottak az új javaslatok irányába is. Üzent az érdekképviseleti szerveknek is; elmondta, hogy minden javaslattal foglalkoznak, heti rendszerességgel is.

Felelős gazdálkodás

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a legfontosabb lépések az innovatív munkakörben dolgozók megtartása és a bértámogatás biztosítása. Közölte, hogy július 1-től két százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó.

– tette hozzá.

– mutatott rá György László. A tájékoztatón az is kiderült, hogy a karrierváltáshoz 0 százalékos felnőttképzési diákhitelt dolgozott ki a tárca.

– részletezte az államtitkár. A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az online kasszát használó kereskedők 2021 januárjától kötelesek mindenhol biztosítani az elektronikus fizetés lehetőségét. Az államtitkár jelezte, hogy az akcióterv elemei folyamatosan bővülnek; akadnak köztük olyanok is, amelyekről még csak most fog kormánydöntés születni.

– hangsúlyozta.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. Fotó: magyarhirlap.hu

A gigantikus akcióterv kapcsán azt is kifejtette, hogy a gazdaság védelme érdekében minden minisztérium költségvetéséből jelentős átcsoportosításokra került sor. Így tudták biztosítani, hogy az intézkedések pénzügyi háttere meglegyen.

– emlékeztetett az államtitkár a balliberális kormányok ámokfutására. Majd azt is kiemelte, hogy a kormány nem adósságot és hiányt akar növelni, mint elődeik. Megjegyezte azt is, hogy alig másfél hónap alatt 40 ezerrel nőtt az álláskeresők száma. A három hónapra szóló álláskeresési járadék mellett a kormány a karrierváltást is támogatja, hiszen nagyon kedvező feltételekkel szerezhetnek most azok piacképes végzettséget, akik vállalják a tanulást.

Érdeklődésünkre a tájékoztatón kifejtették, hogy még békeidőben is óriási hiány volt informatikusokból; több tízezer szakember hiányzott a rendszerből, így azok, akik készek tanulni és informatikai pályát választanak biztos, hogy jól fizető állást találnak magukat.

Kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még