Pesti Srácok

Kétmilliárdos pályázati lehetőség a hazai sertés- és baromfiágazat járványvédelmi támogatására

Kétmilliárdos pályázati lehetőség a hazai sertés- és baromfiágazat járványvédelmi támogatására

Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdetett pályázati felhívást a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott, és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat járványvédelmi beruházásainak támogatására – közölte Nagy István agrárminiszter.

A miniszter kiemelte, az új, „Baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” elnevezésű felhívás célja, a különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenési kockázatának csökkentése, különböző technológiai alkalmazások beszerzésének és kiépítésének támogatásával. Ennek keretében támogathatók például a járványvédelemhez kapcsolódó, építéssel járó beruházások, valamint építéssel nem járó, a járványvédelemhez kapcsolódó eszközök, gépek beszerzései is.

Hangsúlyozta: a felhívás kedvezményezettjei mezőgazdasági termelők, valamint kollektív beruházás esetén termelői csoportok, termelői szervezetek, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezetek, valamint szociális szövetkezetek lehetnek. A 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően, az egyes egyéni és kollektív beruházások is maximum 30 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak, a regionális besorolástól függően 40-50 százalékos támogatási intenzitás mellett. A fiatal mezőgazdasági termelő által végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak - tette hozzá a tárcavezető.

A Vidékfejlesztési Program pályázatára 2020. április 27. napjától 2022. április 26. napjáig nyújthatók be a támogatási kérelmek a www.mvh.allamkincstar.gov.hu honlapon. Az első értékelési szakasz 2020. május 11. napjáig tart. Az egyes értékelési határnapokig benyújtott projektek elbírálása együttesen történik. A felhívás részleteiről a www.szechenyi2020.hu oldalon tájékozódhatnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: AM közlemény; fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.