Pesti Srácok

Duna House: Visszaerősödött az ingatlanpiac júniusra

null

Az ingatlanpiac júniusban visszaerősödött a tavalyi szintre, júliusban pedig a hitelpiac is emelkedésnek indulhat – közölte a Duna House a saját adatain és szakmai becslése alapján az MTI-vel szerdán.

Az ingatlanközvetítő társaság szerint a magyar ingatlanpiacon 11 186 adásvétel jött létre júniusban, vagyis csaknem ugyanannyi, mint egy éve, és majdnem kétszer annyi, mint a válság mélypontján, márciusban. Az ingatlanpiaci bővülés májushoz képest is jelentős, 33 százalékos. A fellendülést a Duna House azzal magyarázta, hogy a járvány miatt az ingatlanvásárlások jelentős része későbbre tolódott. Az első fél évet ugyanakkor így is alig 60 ezer tranzakcióval zárta a belföldi piac, ami 23 százalékos elmaradás a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva. A hitelpiac csúszása jelentősebb, a járvány hatása ott még mindig érződik. Becslésük szerint az előző hónap lehetett a mélypont, hiszen a tavalyi 82 milliárd forint után idén júniusban csupán 60-65 milliárd forint között lehetett az új jelzáloghitelek összege. A júniusi összesítés a Duna House által kiközvetített ingatlanok havi tranzakciószámán és a becsült piaci részesedésén alapul. A becslés évközi, megközelítő adatokat tartalmaz – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.