Pesti Srácok

Görög multi pályázik a Malév GH helyére

null

Miután felvásárolta a BHS Handling Kft.-t, beléphet a repülőgépek és a légi utasok teljes körű kiszolgálásának piacára Magyarországon a Goldair csoport. Ezzel a ferihegyi földi kiszolgálás ismét négyszereplősre bővülhet – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

A lap idézi az Airportal.hu-t, amely úgy tudja, hogy a délkelet-európai piacon meghatározó, több, mint harminc repülőtéren jelen lévő görög Goldair csoport a BHS Handling Kft. felvásárlásával terjeszkedik a régiónkban. A BHS Handling Kft. januárban szerezte meg a repülőgépek és a légi utasok teljes körű kiszolgálásához szükséges hatósági engedélyeket, és a nyilvános adatbázisok szerint július 20-án Goldair BHS Kft.-re változtatta a nevét – ismertetik. A ferihegyi földi kiszolgálást jelenleg a brit Menzies és a török Celebi uralja. A harmadik versenytárs a hazai nagyvállalatok tulajdonában lévő Airport Service Budapest. A budapesti reptéren az állami hátterű Malév Ground Handling Zrt. június közepén fizetésképtelenség miatt indult felszámolása nyomán keletkezett piaci rés. A görög hátterű Goldair erős konkurencia lenne.

A Goldair csoport Görögország vezető logisztikai és szállítmányozási vállalata, tulajdonosa, Kallinikosz Kallinikosz pedig az ország egyik legbefolyásosabb vállalkozója. A Goldair Group nemcsak a légi, hanem a vízi és a vasúti közlekedésben, a logisztikai iparágban és a turisztikai szektorban is meghatározó szereplő. Stratégiai pozíciókat tölt be a pireuszi kikötőben, részesedése van a Rail Cargo Austriában, emellett a Pireusz–Belgrád–Budapest–Bécs vasúti tranzitfolyosó kialakításának jelentős befektetője. A Goldair Handling 1992 óta működik, és ma az egyik vezető földi kiszolgáló vállalat Délkelet-Európában. Százhúsz légitársaságnak nyújt szolgáltatásokat, köztük számos olyan partnernek, amely jelenleg is repül Budapestre.

Forrás: MTI; Fotó:MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.