Pesti Srácok

Több tízmilliárd forint felszabaduló tőkét fordíthatnak a bankok hitelezésre

null

Több tízmilliárd forint felszabaduló tőkét fordíthatnak a bankok hitelezésre az MNB új, az NHP Hajrá programot támogató felügyeleti kedvezménye révén a következő években. A jegybank a Növekedési kötvényprogram további térnyerését a tőkeszámítás még kiszámíthatóbbá tételével támogatja – nyilatkozta Kandrács Csaba jegybanki alelnök az MTI-nek.

Az MNB döntése szerint a bankok akár két százaléknyi tőkekövetelmény-kedvezményt is kapnak a kis- és középvállalkozói (kkv) beruházásokat és működést ösztönző NHP Hajrá program keretében kihelyezett hiteleik után – ismertette az alelnök. Hozzátette: a pontos mértéket az MNB 2021-től az adott bankok tőkemegfelelésének (ICAAP) éves felügyeleti felülvizsgálatakor állapítja meg. E lehetőséget a következő három évben biztosítja a jegybank. Feltétel, hogy a kedvezmény mértéke nem haladhatja meg a hitelezési, piaci és működési kockázatok kapcsán meghatározott teljes kockázattal súlyozott kitettségérték egy százalékát.

– húzta alá Kandrács Csaba. Ezért a kedvezmény csak akkor jár, ha az egy ügyfélnek folyósított NHP Hajrá hitelkitettség nem haladja meg az adott bank 2019 végi szavatoló tőkéjének hét százalékát.

PestiSracok facebook image

– jelezte a jegybanki vezető. Eszerint az MNB a tőkemegfelelés felülvizsgálata során az NKP-s kötvényportfólióra meghatározott tőkekövetelményt az uniós szinten elfogadott sztenderd kockázati súlyokkal számított szintben maximálja.

– húzta alá Kandrács Csaba. Amellett, hogy ezzel az ügyfelek is több forráshoz jutnak, javul a hazai hitelpiac szereplőinek tőkemegfelelése is. Az MNB felügyeleti lépései újabb ösztönzést jelentenek a jegybanki NHP Hajrá és NKP-programokhoz. Előbbi révén a kkv-k új beruházásainak és működésük támogatását tűzte ki célul idén áprilisban az MNB, a bankok által – a hitelkérelemtől számított két héten belül – maximum 2,5 százalékos kkv-hitelek nyújtásával. Az NKP esetében pedig a jegybank 450 milliárd forint keretösszegben vásárolhat nem pénzügyi vállalkozások által kibocsátott, jó minősítésű kötvényeket. Ezeket rövid idő alatt a Budapesti Értéktőzsdére is be kell vezetni, és bekerülhetnek a bankok mérlegeibe is.

– összegezte a jegybank alelnöke.

Forrás: MTI; Fotó:MTI

Ajánljuk még