Pesti Srácok

MNB: A moratóriumra hivatkozva senkit nem lehet kizárni a hitelezésből

null

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felszólította a belföldi, illetve a határon átnyúló szolgáltatást nyújtó hitelintézeteket, pénzforgalmi szolgáltatókat hitelezési aktivitásuk fenntartására, és arra, hogy a törlesztési moratórium igénybe vevőit ne zárják ki a hitelezésből – közölte a jegybank kedden.

A tájékoztatás szerint erről az MNB még április 7-én küldött vezetői körlevelet. A jegybank elsődleges fontosságúnak tartja, hogy a koronavírus-járvány kapcsán kialakult rendkívüli helyzetben, illetve az azt követő időszakban a pénzügyi közvetítő rendszer képes legyen a hitelezési tevékenység folytatásával továbbra is biztosítani a lakosság és a vállalatok, illetve a gazdaság egyéb szereplői számára a tevékenységükhöz szükséges források rendelkezésre állását. Ennek támogatása érdekében a jegybank több, a hitelintézetek likviditását, illetve hitelezhető forrásokhoz jutását biztosító intézkedést is tett: például NHP Hajrá hitelek bevezetése, kötelező tartalék csökkentése, tőkekövetelményre vonatkozó előírások enyhítése.

Tartsák fenn a hitelezési aktivitásukat

A jegybank elvárja, hogy az érintett intézmények hitelezési aktivitásukat tartsák fenn, azaz a megfelelő hitelképességgel rendelkező ügyfelek részére továbbra is biztosítsák a szükséges forrásokat. Az MNB szerint nem fogadható el, hogy az adósok hitelképességének megítélése önmagában a moratórium ténye miatt romoljon, és emiatt kizárják őket a hitelezésből. Az MNB álláspontja, hogy az érintett adósokat csak a moratóriumra vonatkozó információ alapján nem lehet rossz adósként elkönyvelni, helyzetük minden esetben egyedileg vizsgálandó – írták.

PestiSracok facebook image

Figyeli az MNB, hogy teljesítik-e az elvárásokat

A közlemény szerint az MNB helyszíni vizsgálatai és helyszínen kívüli felügyelési tevékenysége során kiemelten fogja figyelni ezen elvárások teljesítését. Amennyiben olyan magatartást tapasztal, hogy kizárólag a moratóriumban való részvétel miatt utasítanak el hitelkérelmet, illetve a moratóriumra vonatkozó információkat a KHR felé hibásan vagy hiányosan jelentik, a jogszabály által biztosított lehetőségével élve meg fogja tenni az általa szükségesnek tartott intézkedéseket – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula-PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.