Pesti Srácok

Varga Mihály: Történelmi mértékűre, 6,6 százalékra csökkent az adóelkerülés

null

Eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései: míg 2013-ban a magyar adóelkerülési ráta 21 százalék volt, 2019-re – számos nyugat-európia országot is megelőzve – már 6,6 százalékra javult – tájékoztatta az MTI-t Varga Mihály az Európai Bizottság csütörtökön megjelent, áfarésről szóló tanulmányát kommentálva.

Az Európai Bizottság is elismeri a gazdaságfehérítés magyarországi eredményeit – jelentette ki a pénzügyminiszter. Mint mondta: az online korszak bevezetése előtt még az Európai Unió legnagyobb adóelkerülési mértékével bíró államai között szerepelt Magyarország. A gazdaságfehérítés online korszakát 2014-ben indította el a kormány, ekkortól vált kötelezővé az online pénztárgép használata. A következő évben indult az ekáer (elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer) éles üzeme, majd 2018. júliustól, az online számlázás bevezetésével még tovább szűkült a csalárd adózók mozgástere – idézte fel a pénzügyminiszter.

– hangsúlyozta Varga Mihály, hozzátéve, hogy az 5,1 százalékpontos csökkentéssel már két éve jobb eredményt értünk el, mint Németország. A bizottság szakértőinek előzetes becslése alapján 2019-ben az áfarés mértéke még tovább, 6,6 százalékra javult, ezzel az értékkel megelőztük Ausztriát és Dániát is.

PestiSracok facebook image

– nyomatékosította Varga Mihály, megjegyezve, hogy így a költségvetési egyensúly fenntartása mellett még a koronavírus-válság ellenére is folytatódhat a kormány adócsökkentő politikája.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még