Pesti Srácok

Negyvenkilencmillió forint bírságot szabott ki a Raiffeisenre a Magyar Nemzeti Bank

Negyvenkilencmillió forint bírságot szabott ki a Raiffeisenre a Magyar Nemzeti Bank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) negyvenhárommillió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra és hatmillió forintot leányvállalatára, a Raiffeisen Corporate Lízingre belső ellenőrzési, szabályozási, kockázatvállalási és kezelési, adatszolgáltatási, IT-biztonsági, tőkekövetelmény-számítási és betétbiztosítási hiányosságok miatt, valamint kötelezte az intézményeket a jogsértések megszüntetésére – közölte a jegybank, hozzátéve, hogy a feltárt problémák nem befolyásolják a bankcsoport megbízható működését.

Az MNB indokolása szerint súlyosító körülménynek minősült a hitelintézeti bírság összegének meghatározásakor a feltárt hibák nagy száma és hatása, illetve a bank esetében az is, hogy egyes, a korábbi vizsgálatok során feltárt IT-hiányosságok megismétlődtek. Enyhítő körülménynek számított mindkét intézménynél, hogy nem vetődött fel rendszerszintű probléma, a megállapított hiányosságoknak pedig nem volt jelentős hatása a biztonságos működésre, a pénzpiacra vagy annak ügyfeleire. A vizsgált intézmények együttműködő magatartást tanúsítottak, több probléma kijavítását pedig már az ellenőrzés során dokumentáltan megkezdték – írta az MNB.

A jegybank hétfői közleménye szerint egyebek mellett feltárták, hogy a hitelintézet belső ellenőrzése számos esetben nem teljes körűen vizsgálta a bank folyamatait, szakterületeit. Hitelkockázati hiányosságnak számított, hogy a Raiffeisen Bank egyes ügyfélcsoportokat hiányosan térképezett fel, vállalati hiteleinek egy részénél pedig nem végzett éves limit-felülvizsgálatot. Nem volt egységes a döntési hatáskörök szabályozása, hiányosságokat tártak fel a nem teljesítő és átstrukturált hiteleknél, illetve a fedezetértékelésre vonatkozó belső szabályozások terén. A tőkeszükséglet-számításkor egyes esetekben nem a jogszabály által meghatározott kockázati súlyokat alkalmazták, a figyelembe vehető fedezetek beszámításakor pedig nem a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak el, továbbá a jegybank problémákat azonosított a hitelintézet informatikai és információbiztonsági működésében is. Az MNB megállapította azt is, hogy a Raiffeisen Banknak felül kell vizsgálnia a Konszolidált Biztosított Betétesi (KBB) nyilvántartását, és abban csak az Országos Betétbiztosítási Alap által valóban biztosított betéteseket szabad szerepeltetnie. A Raiffeisen Corporate Lízing esetében szintén hitelkockázati, IT-biztonsági és adatszolgáltatási hiányosságok vetődtek fel – közölte az MNB.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.