Pesti Srácok

Szijjártó: több, mint egymilliárd forintos beruházás az ANY Biztonsági Nyomdánál

null

Az ANY Biztonsági Nyomda 1,1 milliárd forintból hajt végre beruházást, amelyhez a kormány 502 millió forintos támogatást biztosít, ezzel mintegy 643 munkahelyet véd meg a vállalat Kőbányán, a X. kerületben – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ANY Biztonsági Nyomda beruházását bejelentő pénteki sajtótájékoztatón, a vállalat budapesti gyárában.

A miniszter kiemelte: a magyar gazdaság jövőbeli erejét nagyban befolyásolja, hogy a nemzetközi piacokon sikeres hazai vállalatok újabb és újabb piaci lehetőségeket, piaci részesedéseket szerezzenek a beruházásaik nyomán. Ezért is kulcskérdés a nemzetközileg sikeres magyar vállalatok fejlesztéseinek támogatása. Ilyen vállalat a biztonságos személyi okmányokat, útleveleket, személyigazolványokat és más okmányokat gyártó ANY Biztonsági Nyomda.

– tette hozzá. Szijjártó Péter ismertette: a vállalat a több, mint ötvenféle Magyarországon használt okmány mellett a világ több, mint ötven országába szállít okmányokat, Ázsiától Afrikán keresztül Latin-Amerikáig, és olyan országok vannak a kiszolgált országok listáján, mint Mexikó, Ghána, Srí Lanka. Az ANY Biztonsági Nyomda export-értékesítési aránya 42 százalékos, amelyet rövid időn belül ötven százalékra kívánnak növelni; a mostani beruházással reális is, hogy újabb piacokat, országokat, megbízásokat tudjanak szerezni. A miniszter kitért arra is, hogy tavaly a nyomdaipar termelési értéke hét százalékkal nőtt, meghaladta a 240 milliárd forintot, és ez olyan iparág, amely az év első kilenc hónapjában is nőni tudott; a szektorban foglalkoztatottak száma tizenkétezer.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.