Pesti Srácok

Több, mint kétmilliárdos beruházást jelentett be Szijjártó Péter

Több, mint kétmilliárdos beruházást jelentett be Szijjártó Péter

A Thyssenkrupp magyarországi központja 2,2 milliárd forintból hoz létre mérnöki fejlesztő központot Veszprémban. A lépést Szijjártó Péter jelentette be a Magyarországon már húsz éve jelen lévő német autóipari vállalat újabb beruházásának alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

A miniszter kiemelte: a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország fenntartsa az európai autóiparban játszott vezető szerepét, továbbra is Európa autóipari fellegvára maradjon.

– mutatott rá, utalva arra, hogy tavaly rekordszámú, 1434 beruházás valósult meg az országban. A tárcavezető megjegyezte, hogy a világban új gazdasági korszak kezdődik, Magyarország pedig ennek egyik nyertese, nem utolsó sorban a magyar-német kapcsolatoknak köszönhetően.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– idézte fel a miniszter.

– tette hozzá. A vállalat súlyáról beszélve elmondta, hogy annak termékei tízből kilenc prémium autóban megtalálhatóak.

A miniszter arra is kitért, hogy Magyarországon – néhány nyugat-európai országgal ellentétben – nincs szükség újabb korlátozásokra amiatt, hogy lassan érkezik az oltóanyag az uniós központi beszerzés kudarca miatt. A korlátozások feloldását akkor lehet felelősséggel megindítani, ha a veszélyeztetett csoportok beoltása megtörténik – tette hozzá.

Ovádi Péter miniszteri biztos a sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy az egészségügyi és gazdasági világválság ellenére a mikro-, kis- és nagyvállalatok nemcsak megtartották a munkahelyeket Veszprémben, hanem fejlesztenek is. A térségben több milliárdos beruházások sorra valósulnak meg; még csak január van, de idén a Thyssenkruppé már a második ilyen jellegű bejelentés – tette hozzá.

Marc de Bastos Eckstein, a Thyssenkrupp Components Technology Hungary ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a fejlesztés eredményeképpen 80 jól képzett fejlesztőmérnök felvételét tervezik, amely pozíciókra csütörtöktől már lehet is jelentkezni. A magyarországi és ezen belül veszprémi helyszín kiválasztásában fontos szerepet játszott a nagy múltú autóipari háttér és az elismert egyetem közelsége.

A Thyssenkrupp jelenleg kétezerháromszáz főt foglalkoztat Magyarországon. A társaság Budapesten közel kilencszáz magasan képzett mérnöknek ad munkát autóipari fejlesztőközpontjában, ahol például okos elektromechanikus kormányszervót fejlesztenek, amely alkalmas a különféle vezetéstámogató- vagy önvezető rendszerekkel való együttműködésre. A cég Jászfényszarun elektromechanikus kormányszervókat és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket gyárt, Debrecenben stabilizátorokat és rugókat készít, míg Győrben futómű-összeszerelő üzemet és szolgáltató központot tart fenn.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?