Pesti Srácok

Schneller Domonkos: sokkal több fejlesztés volt Budapesten az elmúlt tíz évben, mint előtte

Schneller Domonkos: sokkal több fejlesztés volt Budapesten az elmúlt tíz évben, mint előtte

Nem érthetők azok a vádak, miszerint a kormány nem ad elég támogatást a fővárosnak, hiszen sokkal több fejlesztés volt Budapesten az elmúlt tíz évben, mint előtte – mondta a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Schneller Domonkos a fejlesztések között megemlítette, hogy egy évtized alatt több ezer járművet szereztek be a főváros számára, megújult a Normafa, a Margit-sziget, az Orczy-park és Gül Baba türbéje is.

– fogalmazott. Elmondta azt is, hogy Budapest hatvan milliárd forintnyi uniós támogatásra számíthatna a saját jogán, ehhez képest – mivel a kormány tisztában van azzal, hogy a város a magyar gazdaság motorja – jóval több forrást kap. A helyettes államtitkár kifejezetten károsnak nevezte azt, hogy miközben évek óta azon dolgoznak, hogy az Európai Unió Budapestet sújtó szabályai ellenére több forráshoz juthasson a város, olyan vádak fogalmazódnak meg, hogy a kormány le akarja rohasztani azt.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Schneller Domonkos.

Forrás: MTI; Fotó: Liget Budapest Projekt

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.