Pesti Srácok

Visszaesés januárban, de a teljes évben növekedés lehet az újautó-piacon

null

A magyarországi újautó-értékesítés némi visszaeséssel indult 2021-ben: januárban tizenkét százalékkal kevesebb új személyautót helyeztek forgalomba, mint a 2020. évi, még járványmentes januárban. A használtautó-behozatal továbbra is élénkebb: januárban közel tízezer darab érkezett, ez tizenkét százalékkal meghaladja az új személyautók forgalomba helyezését – ismerteti az MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), amely a teljes évre tízszázalékos növekedésben bízik.

Az idén januárban 8867 új személyautót helyeztek forgalomba, ezek között százötvennégy elektromos és kétszáznegyvenöt plugin hibrid modell volt. Kishaszonjárművekből 1772 került forgalomba. A közleményben megjegyzik, az első forgalomba helyezett új autók harminc százaléka nem került belföldi végfelhasználóhoz, reexport vagy egyéb üzleti ok miatt kivonták a forgalomból. Az MGE megállapítja: az értékesítésben a benzines autók túlsúlya érzékelhető a dízelek kárára. A full és konnektoros hibrid autók részaránya EU viszonylatban relatíve nagy, mintegy négy és fél százalék, azonban a piac méreteihez képest volumenében még mindig alacsony. Az új nagyhaszonjárművek forgalomba helyezése huszonkilenc százalékkal háromszázhuszonnyolcra nőtt, a buszoké hetvenhat százalékkal harminckilencre csökkent januárban. Egyidejűleg százötvenkét új motor került forgalomba, harminchét százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A használtautó-behozatal továbbra is élénkebb: januárban 9893 darab érkezett, ez tizenkét százalékkal meghaladja az új személyautók forgalomba helyezését. Ugyanebben az időszakban kilencszázhuszonhat kishaszonjármű jött az országba – ismerteti az MGE. Az egyesület arra számít, hogy az idén a pandémia a megelőző vakcina megjelenésével már nem okoz további gazdasági nehézséget, az élet fokozatosan normalizálódik, és ez az új személyautók piacán tíz százalékos bővülést hozhat 2020-hoz képest, száznegyvenezer jármű forgalomba helyezésével. A kishaszonjárműveknél huszonötezer darab forgalomba helyezését látják reálisnak, tizenhárom százalékos bővüléssel, a nagyhaszonjárműveké pedig tizennyolc százalékkal négyezer darabra nőhet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.